2014.
PROGRAMTERV / LETÖLTHETŐ ANYAGOK
BESZÁMOLÓ, EMLÉKEZTETŐ, SZÖSSZENET
2014. decber 05.
Bécs.
(Évadzáró adventi mikulás túra)
Bécsben jártunk.
Már nagyon régen készültünk a 2014. év záró kirándulására, mert tudtuk jön a Mikulás is. Hamar megtelt az utas lista. Az indulás csak annyiban volt szokatlan, hogy több megálló is be volt iktatva a közelben lakók buszra szállása érdekében.
Az indulás a szokásos módon zajlott. Mindenki köszöntötte a rég nem látott túratársakat, gyors anekdotázás, majd mindenki a buszra és indulás. Tatára a várható érkezés után mintegy fél órával meg is érkezett a csapat és többek állítása szerint már alig várták, hogy mi is felszálljunk, mert addig meg volt tiltva a már jól begyakorolt kínálás. Mondjuk ezt nem hittem el miután T. Pista zavaros szemébe néztem.
Ahogy megállt a busz megkezdtük a felnyomulást, de a leáramló tömeg miatt ez meghiúsult. Tatán már elegen voltunk ahhoz (és egyesek elég szomjasak), hogy felköszöntsük a születésnapjukat ünneplő kollégákat. Nagy tapsot és sok szeretetet adtunk át D. Jóska barátunknak, aki nem is olyan régen töltötte be a 70. életévét, valamint az egyre fiatalodó Zsuzsikánknak, aki pont ezen a napon ünnepelt. Így végül mi is.
Bécsig a buszon zajló események miatt repült az idő és alig vettük észre, hogy késésben vagyunk.
Visszaidéztük a 2014. év eseményeit hol önkéntes jelentkezés alapján, hol enyhe rábeszélés után. Nosztalgiáztunk egy kicsit a februári szülinapi buliról, a sítúra eseményeiről, főleg a gyógyulás hosszú folyamatáról. Visszaemlékeztünk az Egerben eltöltött szép napunkra, a Szerbiában megtett négy napos árvízzel és monszunnak kísért kirándulásunkra, majd egy kisebb vállalkozó szellemű csapat kirándulására a Sucha Bela szurdokban, végül az esős kassai útról. Megéljeneztük Kertész Józsi bácsi kitüntetését.
Összegezve a 2014. évet levontuk azt a végső konklúziót, hogy a legjellemzőbb dolog ebben az évben az eső volt, mert mindenütt eset egy kicsit. Ha nem az eső, akkor valaki más.
Zárásképpen a szokásos tesztlap kitöltésével adtunk tanúbizonyságot arról mennyire emlékszünk az év eseményeire.
Most említem meg, hogy mivel drága Vali néni nem kísért el az utamon és csak néhány órás eligazítás után indított útba, ezért saját kérésre T. Anna mellett tudtam helyet foglalni, aki a párom lett az utolsó kiruccanáson. Közös párt alkottunk a teszt kitöltése során is, aminek eredményeként felküzdöttük magunkat a képzeletbeli dobogó legalsó fokára, ahol nehezen fértünk volna el a többi harmadik helyezettel együtt.
Ocsó örömére olyan sokan értünk el dobogós helyezést, hogy a második fordulóra nem is került sor, mert nem lehetett volna díjazni és ugye díjak nélkül mi nem versenyzünk.
Egyszer csak megérkeztünk Bécs helyőrségbe, ahol a helyi csúcsforgalom leküzdése és több kőr megtétele után menetből vettük fel a buszra az idegenvezetőnket és majdnem ugyanazon az útvonalon megint végigmentünk egy buszos városnézés ürügyén Bécs belvárosában, ahol már jártunk idefelé jövet. A városlátogatók részére kialakított buszról és buszra szállás terepszakaszán leugrottunk a kedvenc buszunkról és útjára engedtük a mi Gyulánkat, hogy keressen magának egy parkolót, ahol tud. Gyula bácsi vagy talált ilyen helyet, vagy egész nap körbe-körbe járt Bécsben.
Mi is megkezdtük a gyalogszerrel történő városnézést. Hallgattunk idegenvezetőnket, néztük az épületeket és a képeket, amit mutatott és elhatároztuk, hogy ide egyszer önállóan is el kell egyszer jönni csak úgy hajcsárok nélkül is.
Végül szabadjára engedtek minket és belevetettük magunkat az adventi kirakodóvásár forgatagába. Meglepetés nem ért senkit. Temérdek fityegő és haszontalan csillogó valamik látványa mellett rengeteg ember és hihetetlen drágaság nyűgözte le a szerencsétlen hazai nyugdíjasokat, de a végén végre a megszokott és már-már hiányzó eső is elkezdett esni. Ekkor mindenki megnyugodott, minden a szokott módon zajlott.
Kicsit idegesek voltunk, amikor a temérdek turista mind egy helyen akart felszállni a saját buszára, pedig a buszok által kialakult forgalmi dugók, a növekvő tömeg és az egyre jobban szemerkélő eső csak segített megnyugtatni minket. Már akit. Mert engem például nyugtat az ilyen helyzet. Egy darabig. Aztán meg nem. Vagy mégis?
Az időt nem lehet megállítani (csak ellopni, ahogy azt tudjuk Szerbia óta), így egyszer csak a buszon találtuk magunkat és elindultunk hazafelé.
Beszélgettünk egy kicsit, közben fogyott a maradék anyag, amivel a sokkot gyógyítottuk. Addig-addig gyógyultunk, hogy észre sem vettük, amikor megálltunk és szomorú búcsút vettünk a 119-es ponton az ott lelépő túratársainktól és már alig volt hátra pár kilcsi és a tatai különítmény is elbúcsúzott a csapattól. A többiek (a zöm) kitől és mikor búcsúzott már nem tudhatom.
Összegezve:
Elindultak – leszálltak – felköszöntöttük – felszálltunk – felszálltak – emlékeztünk – siettünk - késtünk – köröztünk – sétáltunk – csodálkoztunk – ettünk – ittunk (többször is) – vártunk – vártunk – áztunk – felszálltunk – leszálltak – leszálltunk – megérkeztek – mindenki örült – megköszönjük.
Boldog és sikeres (esőmentes) kirándulásokat kívánunk 2015-ben is.