2014.
PROGRAMTERV / LETÖLTHETŐ ANYAGOK
BESZÁMOLÓ, EMLÉKEZTETŐ, SZÖSSZENET
A 2014. év kiemelkedő eseményei
2014. május 14-17.
B E S Z Á M O L Ó K / Szösszenetek
Délvidék természeti értékei, történelmi emlékei.
Rövid, nosztalgiázó körutazás Bácskában, a Szerémségben, a Bánságban és a Duna mentén
Az eső ezer szöget ver rám
Lyukat üt a szélben síró fán...
(Kiváló zenészek és zene)
2014. május 14-17.
B E S Z Á M O L Ó K / Szösszenetek
Délvidék természeti értékei, történelmi emlékei.
Rövid, nosztalgiázó körutazás Bácskában, a Szerémségben, a Bánságban és a Duna mentén
Az eső ezer szöget ver rám
Lyukat üt a szélben síró fán...
(Kiváló zenészek és zene)
Senki sem figyelte kiemelt figyelemmel az időjárás jelentéseket, hiszen tudtuk, hogy ha elindulunk esni fog.
De hogy ennyire?
Így aztán vidáman és kíváncsian gyülekeztünk a szokásos indulási helyünkön, hogy elfoglaljuk a Józsi & Józsi által vezetett új és üzemképes SETRA S 516 HDH autóbuszt, amit a Piritrans cég biztosított a számunkra.
Kicsit sürgetni kellett a pilótákat, hogy mihamarabb kiérkezzünk az autópályára, ahol már meg lehetett kóstolni a frissen főzött HP típusú folyadékokat. Egy-két kör után aztán kedvenc túravezetőnk előhúzta a cetliket és megkezdtük a tesztlapok kitöltését. A tesztek a későbbiek folyamán hatalmas szellemi összecsapásokat eredményezett a tat és az orr között, de még szűkíthetném a keretet.
Szokatlan volt a határátkelés, hiszen már elszoktunk a határőrök látványától és a túra során történt további határátkelések során tapasztaltak csak erősítették bennünk az Unió létjogosultságát.
A határ után röviddel üdvözölhettük a honismereti túravezetőnket Bácskay Faragó Zoltánt, aki aztán el sem hagyott minket a négy nap során.
Első megállónk – leszámítva a fésülködéseket – Újvidéken volt, ami annak idején olyan új volt, hogy Mária Terézia személyesen adott nevet a településnek. Itt vizsgázott le mindenkinek az esővédő felszerelése először. Néhány eszköz megbukott. Akkor még nem tudtuk, hogy a várost annak idején Hans Andersen a vizek városának nevezte. Igaza volt, ezt mi testközelből is éreztük.
Megnéztünk a Szabadság téren található neoreneszánsz stílusban épült városháza épületét, a vele szemben lévő Zsolnay-cserepekkel fedett Mária Neve katedrálist a 72 méteres tornyával együtt és a két épület közötti szobrot is, ami csak egyszerűen szórta az átkait. Mondjuk a templomra.
A türelmetlenül várt korzózást a sétáló utcában elhalasztottuk, mert nem lehetett kikötni a csónakokkal az utcán.
Sebtében buszra szálltunk és meg sem álltunk Zimonyigaz ezeréves déli határig, ahol dacolva az elemekkel a leglelkesebb és legsportosabb utastársak közvetlen közelről is megcsodálhatták az egyetlen épen megmaradt külhoni Millenniumi emlékművet, a Hunyadi tornyot. Megtudtuk, hogy Hunyadi János innen indult el ama bizonyos győztes nándorfehérvári ütközetbe, aminek az emlékére máig szól a harang. Azt is megtudtuk, hogy az emlékművet 1896. szeptember 20-án avatták, éppen azon a helyen ahol Hunyadiak egykori vára állt. Reneszánsz stílusban és három toronnyal épült, mely közül a legmagasabb a 37 méteres középső torony. Ennek csúcsán egy bronzból készült, kitárt szárnyú turulmadár volt látható, csőrében karddal, amíg 1924 pünkösdjére virradó éjszakán a Srnao-szervezet (Szerb Nemzeti Ifjúság) eltávolíttatta.
Az idő egyre fogyott, a ruhák nem száradtak, így aztán elindultunk a következő két éjszakára kijelölt szálláshelyünkre Székelykevére (Skorenovac), ahol élveztük a magyar családok vendégszeretetét.
Az esti felejthető vacsora után nagy megtiszteltetés volt számunkra Dani Zoltán nyugállományú ezredes előadása, aki egy Szerbiában, Délvidéken élő székely magyar ember és ő volt az, aki – mint a 250. lérak. dandár 3. rakéta osztály parancsnoka – 1999. március 27-én az SZ-125 M Nyeva rakétával megsemmisítette a NATO (USA) egyik F-117 (lopakodó) csoda-repülőgépét. A gép pilótája Dale Zelko, szlovén származású pilóta volt. Az ellenségekből barátok lettek és többször is meglátogatták már egymást civilként.
Az esti program után mindenki visszavonult a szálláshelyére és enyhén dideregve álomra hajtottuk fejünket.
Egyszer csak reggel lett. Esett az eső...
Ez a nap volt az Al-Duna napja. Az igazán bőséges reggeli után megcéloztuk a Vaskaput, a Kis és Nagy Kazán-szorost, útba ejtve a szorosok bejáratánál található Galambóc várát is. A várat a Columbaria nevű római erőd helyére építették a szerbek. Galambóc a legfestőibb és legépebben fennmaradt várrom az Al-Dunán. A Duna duzzasztása miatt a vár alsó része vízben áll. A vízbe nyúló kisebb bástya annyira felkeltette T. Tünde érdeklődését, hogy hagyta magát térdkalácson rúgni hátulról, majd képes volt térdre esni. Ez a cselekedet azon kívül, hogy néhány éktelen kék folt keletkezett nőies lábán elegendő alapot biztosított arra a taton utazó tisztaszívű és széplelkű utastársaknak, hogy jogtalanul megvádoljuk kedvenc P. László aura tulajdonost, aki mit sem sejtett az egészről, viszont kilométereken át kacagtunk önfeledten.
Az esti program után mindenki visszavonult a szálláshelyére és enyhén dideregve álomra hajtottuk fejünket.
Egyszer csak reggel lett. Esett az eső...
Ez a nap volt az Al-Duna napja. Az igazán bőséges reggeli után megcéloztuk a Vaskaput, a Kis és Nagy Kazán-szorost, útba ejtve a szorosok bejáratánál található Galambóc várát is. A várat a Columbaria nevű római erőd helyére építették a szerbek. Galambóc a legfestőibb és legépebben fennmaradt várrom az Al-Dunán. A Duna duzzasztása miatt a vár alsó része vízben áll. A vízbe nyúló kisebb bástya annyira felkeltette T. Tünde érdeklődését, hogy hagyta magát térdkalácson rúgni hátulról, majd képes volt térdre esni. Ez a cselekedet azon kívül, hogy néhány éktelen kék folt keletkezett nőies lábán elegendő alapot biztosított arra a taton utazó tisztaszívű és széplelkű utastársaknak, hogy jogtalanul megvádoljuk kedvenc P. László aura tulajdonost, aki mit sem sejtett az egészről, viszont kilométereken át kacagtunk önfeledten.
Mindenesetre nem volt szép dolog, hogy 1427-ben a szerbeknek át kellett volna adni Zsigmond magyar királynak a várat, e helyett a várkapitány török kézre juttatta. És mindez az aura miatt volt. Megelevenítettük Arany János Rozgonyiné című balladáját is.
Az 1970-es évek elejére a szerbek és a románok megépítették Vaskapu duzzasztógátját és vízi erőművét Orsova és Szörényvár között. Ennek eredményeként jelentősen megnőtt a Duna vízszintje. Egész települések és szigetek kerültek víz alá. A Kazán-szorosban 150-180 m keskeny lett a Duna és helyenként 80 m mélységű. A szoros felső része a Nagy Kazán-szoros, utána van egy kiöblösödés, majd az alsó rész a Kis Kazán-szoros. Neve török eredetű, kazan=üst.
Elérkeztünk a határhoz, hiszen a gát egyik fele Szerbia, a másik Románia. Megint átéltük a határátkelések kellemes élményét, amit már-már elfelejtettünk és megcéloztuk azt a hajót, amely már vitorlát bontva várt reánk, hogy kihajózzunk. A hajó szép volt, kicsi és füstös, így a kellemes hegyi levegő csak néha jutott el a tüdőnkig, amikor egy két fuvallat elsodorta a hajómotor által elhasznált gázolaj bűzét.
A vízről kiváló látványt nyújtott Trajanus római császár emléktáblája, Decebal dák vezér mészkőbe vájt arcképe, de a táj, a hegyek, a kanyargó víz is felejthetetlen volt számunkra.
Egy hirtelen ötlettől vezérelve úgy döntöttünk, hogy ugyanazt az utat nem tesszük meg még egyszer visszafelé a vízen, ezért a Kazán-szoros öblében kikötöttünk az egyetlen kikötői helyen, bár már ott állt egy hajó. Kialakult egy kis gubanc, amit úgy oldottunk meg, mint vészhelyzet esetén a süllyedő hajóból menekülő utasok. Úgy terveztük, hogy a kapitányt hátra hagyva az ablakon menekülünk egyesével, majd a korláton átugorva érünk partot. De a terv azért van, hogy módosítsuk. Az ízületek már nem úgy mozognak, mint régen, a korlát is sokkal magasabbnak tűnt, mint 30 évvel ezelőtt, így alakult egy mentőcsapat, akik kiemelték a kuncsaftokat az ablakon és átrakták őket a korláton. Sajnos egy veszteségünk is lett. Mártika bokája „tiltakozott” egy kicsit a menekülés miatt, aki két napig hősiesen állta a sarokcsont repedés fájdalmait. Neki innen is mielőbbi felépülést kíván az egész csapat!
Visszafelé Székelykevére egy kilátónál megálltunk néhány fénykép elkészítése erejéig, aztán visszamenekültünk a buszunkra az eső elől.
Olyan későre értünk haza, hogy egyesek nem is vacsoráztak, nehogy veszítsenek az éjszakai alvás idejéből.
Aztán megint csak reggel lett. Az eső esett...
Bepakoltuk a buszunkba a cuccainkat, majd szomorú búcsút vettünk a vendéglátóinktól egy kis hazaival megpakolva és elindultunk Szendrőn keresztül Belgrádba, ahol várt minket a Fellegvár.
Smederevo, magyar nevén Szendrővára méltánytalanul elfeledett vár, ahol parázsló viták, lángoló ellentétek és kényszer szülte kézfogások, egyezségek, barátságok születtek. Még az 1430-as években építtette Brankovics György szerb despota. Otthonát és erődítményét jól megválasztva, a Duna partjára emeltette, és hogy mindent jól láthasson, 25 toronnyal körbe vétette. A vár megépülését követően Szendrő Szerbia fővárosa volt 1430-tól 1439-ig, amikor a törökök két hónap ostrom után elfoglalták. Az 1448-ban elvesztett rigómezei csatát követően Brankovics György e várban tartotta fogva Hunyadi Jánost, mert az a csatába vonulásával felbontotta a törökökkel kötött békepaktumot. A híres törökverőt akkor engedte el, amikor a magyar seregek ostrom alá vették a várat. Legközelebb Hunyadi János akkor tért vissza Szendrőre, amikor is az idő közben török kézre került várat elfoglalta és visszaadta a szerb fejedelemnek. Hogy megerősítse a stratégiailag fontos erődítményt, saját jövedelmét felajánlva építtetett egy külön tornyot a vár falrendszerébe.
Szendrő váráért számtalan ostrom történt. Olyan neves alakok rántottak érte kardot, mint Kinizsi Pál, akinek tiszteletére Dóri Jóska és a Csavargó Csapat koszurút helyezett el a várfalon. A vár egészen a 20. század hajnaláig képes volt megőrizni szinte eredeti formáját, felépítését, ezzel a helyiek tradicionális büszkeségévé válva, de a háborúk megtették a magukét. Szendrő büszkeségét a földdel tették egyenlővé. Az egykor délcegen magasodó Hunyadi-toronyból is mára már csak egyetlen egy oldal igyekszik még az ég felé, jelezve, hogy itt egyszer valakik, valami nagyot alkottak.
Belgrádbana zuhogó és egyre erősödő eső ellenére megostromoltuk a fellegvárat, de az ostrom előtt még harsányan üdvözöltük régi túratársunkat H. Karcsit, aki ott tengeti életét Nándorfehérváron. Később a buszon is nyílt színi tapsot kapott, a csapat részére felajánlott védőital örömére.
Az erődítmény már az ősidők óta létezik már ott, ahol a Száva a Dunába torkollik. Története során 77 alkalommal hódították meg, többször döntötték romba és építették újjá. Itt felelevenítettük a Hunyadi János vezette, 1456-os diadal eseményeit. Majd megemlékezünk a magyar emlékműnél, ahol koszorút helyeztünk el és közösen elénekeltük a Himnuszt.
Közeli ismeretséget kötöttünk Dugovics Titusszal is, de az nem ő volt. Erről J. Attila fiatalkorú tartott a csapatnak egy rövid esszét később.
Menekülve az eső elől úgy gondoltuk, hogy elbuszozunk Péterváradra, hogy az ott lévő bevehetetlen erődöt bevegyük, de tényleg bevehetetlennek bizonyult, mert meg sem tudtuk közelíteni az akkor már egyre inkább terjedő árvíz miatt. Rendőrök állták el az utunkat, majd tereltek el a rejtett kolostor felé, ami annyira rejtett helyen feküdt, hogy csuda. Sikerrel jártunk. Megtaláltuk a rejtett kolostort, ami a 17 ma is meglévő ortodox kolostor közül a híres Novo Hopovo-i kolostor volt. Nem tudott előlünk elrejtőzni. na meg mi sem vagyunk elveszve. (És én sem vagyok csúnya)
Kisebb kerülővel kikerültük a terebélyesedő árvizet és elindultunk a túravezetőnk rezeda szagú kis falujába Tóthfaluba (Totovo Selo), ahol a harmadik éjszakánkat terveztük eltölteni.
Már megint késésben voltunk, ezért menetből foglaltuk el a helyi templomot, ahol kellemes meglepetés várt minket. A falu zeneiskolájából összeállított gyerekzenekar és igen tehetséges mesemondó gyerekek, Réka és Regő előadásai kápráztatták el a buszozástól megfáradt vándorokat.
A műsor során néhány könnyező szem, sok mosoly és sok taps jelezte az örömünket. A végén felállva tapsoltuk és köszöntük meg gyerekeknek és a tanítóiknak színvonalas produkcióját. (lásd video)
A műsor után vacsora, majd pihenés következett.
A reggeli után megismertük a falut. A település létrejöttét Tóth József néhai földbirtokosnak köszönhetik, aki birtoka egy részét tanyája közelében részben kiosztotta, eladta házhelyekként napszámosainak és egyéb föld nélküli lakosoknak. A falu a csönd és a nyugalom oázisa, lakosai vendégszeretőek, barátságosak. A délelőtt folyamán megismerkedünk a falu alapítójának történetével és megkoszorúztuk Szabó Dénes plébános emlékművét, akit ártatlanul végeztek ki 1944-ben sok ezer magyar honfitársával együtt.
Aztán elmentünk a Tájházhoz és itt még egy meglepi volt. Népviseltbe öltözött szüzek fogadtak minket csöcsös poharakba töltött pálinkával (Gondolom szüzek voltak, a sofőrök pedig sajnos nem ihattak. A szerk megj.)
Egy kis kirakodóvásár volt ott, ahol elkölthettük a fölösleges zsetonjainkat, ha akartuk. A szemünk láttára készültek a feleségek járművei, akik vették is kötegelve. (Cirok seprű a helyváltoztatáshoz) Várt minket egy nagyon fürge kezű és jó torkú harmonikás, aki rövid idő alatt hangulatba hozta a csapatot. Nem nagyon akartunk elindulni a következő programra, de az idő, a túravezető és kedvenc szakosztályvezetőnk unszolására buszra szállva elhatároztuk, hogy megnézzük a Tisza partján lévő Zentán a zentai csata emlékhelyét.
A csatáról tudni kell, hogy 1697. szeptember 11-én a török hódoltság alatti magyarországi területek visszafoglalásának egyik legjelentősebb és legvéresebb csatája volt. Itt a szövetséges keresztény sereg Savoyai Jenő herceg vezetésével győzelmet aratott az Elmas Mehmed nagyvezír által vezetett török hadakon, a jelenlevő II. Musztafa szultán seregén.
A város további részét a buszról néztük meg és megcéloztuk Szabadka városát.
Bemanővereztünk a belvárosba, ahol először a Fő téren lévő McDonald’s intézményét kerestük fel nyakkendő igazítás ürügyén feltűnés nélkül, de az eladóknak feltűnt a sokaság és elhessegette a csapatot, hogy itt ingyen nem lehet fésülködni. A lábainkat összeszorítva látogattuk meg a Városházát, ami nagyon pazar volt, csillogott, villogott, csak illemhely nem volt benne. A Városháza szecessziós stílusban épült 1912-ben. Ez a város szimbóluma. Komor Marcell és Jakab Dezső tervezte a magyar szecesszió jegyében számos népi motívumot felhasználva. Az épületet fafaragások, kovácsoltvas elemek, illetve Zsolnay kerámiák díszítik. Az épület tornya kilátóként működik, ahonnan pazar kilátás nyílik a városra és környékére, amiből mi semmit sem láttunk. A nyugati szárnya Városi Múzeumként szolgál. Az épület legjelentősebb terme, a tanácsterem festett üvegablakokkal rendelkezik. Itt le is ültünk egy kicsit pihenni.
Egyszer csak volt egy kis szabadidőnk, amit az eső elől menekülve töltöttünk, majd a buszról megnéztük a további nevezetességeket.
Ezt követően elindultunk haza.
A határnál, búcsút vettünk Zoltántól, aki 4 napig volt a vezetőnk, atyánk helyett atyánk és irányítónk.
A határ után megálltunk a második benzinkútnál és a tesztfeladatok sikeres kitöltői között eredményt hirdettünk. Mindenki örömére (nem felhőtlen) T. Pistáék lettek az elsők.
Megérkezve az indulási pontra hamar szétszéledt a csapat és fogadjunk mindenki arra vár milyen lesz a szösszenet. Elolvasva a szöveget nem röhögtem eleget, de legalábbis nem annyit, mint az utazásunk során.
Miért?
Csak.
Egyszer csak volt egy kis szabadidőnk, amit az eső elől menekülve töltöttünk, majd a buszról megnéztük a további nevezetességeket.
Ezt követően elindultunk haza.
A határnál, búcsút vettünk Zoltántól, aki 4 napig volt a vezetőnk, atyánk helyett atyánk és irányítónk.
A határ után megálltunk a második benzinkútnál és a tesztfeladatok sikeres kitöltői között eredményt hirdettünk. Mindenki örömére (nem felhőtlen) T. Pistáék lettek az elsők.
Megérkezve az indulási pontra hamar szétszéledt a csapat és fogadjunk mindenki arra vár milyen lesz a szösszenet. Elolvasva a szöveget nem röhögtem eleget, de legalábbis nem annyit, mint az utazásunk során.
Miért?
Csak.