2019.
PROGRAMTERV / LETÖLTHETŐ ANYAGOK
KALANDOZÁSOK SOPRON KÖRNYÉKÉN
SZOMSZÉDOLÁS AUSZTRIÁBAN ÉS
SZLOVÁKIÁBAN
(2019.06.12. – 06.15.)
Mottó:
A természet igazságos: aki vak, az jobban hall; aki süket,
az jobban lát; akinek rövidebb az egyik lába, annak hosszabb a másik.
Letöltés / 2019. év szösszenetei
PROGRAM
FOTÓALBUM
1. június 12. szerda A” kristályok és a sörök” napja.
07:00 INDULÁS --- Ajka; Sopron (Heineken); Alvás
2. június 13. csütörtök
A „végtelenbe szárnyaló tekintet és a hegyi csodák napja”.
Alsó-Ausztria; Schneeberg
3. június 14. péntek
„Föld alatti és föld feletti csavargások a Kis-Kárpátokban”
Pozsony; Driny; Vöröskő
Este RETRO DISCÓ
4. június 15 szombat
„Sopron, a Hűség Városa kincseinek nyomában”
Sopron; Sárvár --- Budapest
BESZÁMOLÓ, EMLÉKEZTETŐ, SZÖSSZENET
Mottó:
Ha három madár lennék, láthatnám alulról, hogyan repülök magam után.
Ez a mottó csak a meleg miatt jutott eszembe.
A hosszú évek közös kirándulásainak jó részére az eső nyomta rá a bélyegét, most, ezen a 4 napos kirándulásunkon a hőségriadó.
A hőség hatásának apró jeleit több pillanatban is érezhettük, de erről Tarján túratárs egy nagyon jó szösszenetet írt, amit majd csatolok a végére. Előre mondom, hogy nincs túl cizellálva.
Nos, mielőtt áttérnénk a Kalandozások szösszenetre megpróbálom én is összefoglalni az események sorát.
Nekünk tatai túrázóknak végre sikerült úgy irányítani a buszt, hogy a házunk előtt kellett felszállni és visszafelé leszállni is. Ez nagyon jól esett. Persze megvolt a böjtje is. Több hektó páleszt kellett reprezentálni, de igazából fel sem tűnt, mert mindenki hozta a formáját és a pálinkáját.
Alig tudtuk üdvözölni egymást, egy-két anekdotát sikerült csak elmondani, máris Győr határába érve buszra invitáltuk Bobori urunkat és kedves nejét, így onnantól teljes lett a létszám. Onnan már csak egyenes út vezetett az első programunk helyszínére, az Ajkai Kristály Üveggyárba.
Az utazás során két előadást hallgattunk meg. Az egyik a kristályüveg és Ajka kapcsolatáról, a másik egy vetélkedő jellegű ismeretterjesztő valami volt a sörről.
Ajkára érve a gyárban megismertük a méltán világhíres termékek gyártásának folyamatát. Megmutatták nekünk, miből, hogyan készítik a különböző csodákat. Láttunk üvegfújókat, csiszolókat és tanúi lehettünk, hogy egy forró üvegcseppből hogyan lesz gyönyörű csiszolt kristálypohár.
Ajkán nagyon sok poharat láttunk, de mind üres volt, ezért megszomjazva vártuk a Sopronban működő sörgyári látogatásunkat.
A sörgyár felé vezető úton megkezdtük a szokásos vetélkedőnket, aminek az összetett első díja Pap Katika gyönyörű fali szőttese volt, de erről bővebb információt Tarján féle szösszenetben olvashattok.
A sörgyárat nem tudtuk villámgyorsan megrohamozni, mert a rövid sörházi bemutató után védőcipőt és láthatósági mellényt kellett húzni.
A tomboló hőség miatt, de leginkább a mi érdekünkben csak a legérdekesebb egységeket mutatták meg a csapatnak. Óhatatlanul összehasonlítottuk a korábbi, más sörgyárak esetében látottakkal és reménykedtünk, hogy nem langyos sör lesz a végén, mint a korábbi lengyel túránk alkalmából az sikerült. De a fohász hatott. Rendes csapolt, alsó és felső erjesztésű söröket kortyolhattunk nagy élvezettel a kibírhatatlan hőségben.
Sörrel telítődve hamar megérkeztünk a szállásunkra, ahol a szaunává átalakított hotelszobákat elfoglalva egy étkezdének nevezett nagyobb, közös szaunába megvacsoráztunk. Az ellátás nem volt rossz, de a meleg kicsit zavart mindenkit. Így aztán Pink Floyd után szabadon többen átvonultunk a szálloda másik, árnyékos oldalára és hideg, csapolt sörökkel hűtöttük habzó testünket.
A másnapi programot alig vártuk, mert tudtuk, hogy a „végtelenbe szárnyaló tekintet és a hegyi csodák napja” vár ránk, ahol nagy valószínűséggel hűvösebb lesz.
A buszon észrevétlenül telt az idő, de aztán megérkeztünk az Alsó-Ausztria legmagasabb hegyeként ismert Schneeberg lábához, Puchberg am Schneeberg kisvárosba. Felszálltunk a Salamander fogaskerekű kisvonatra, ami felvonszolta a csapatot a 2075 m magasságban található állomásra, leküzdve a több, mint 1200 m szintkülönbséget.
Félúton friss buktákat vettünk az egyik rövid megállóban, majd azokat hamar felfalva a csúcsra értünk. Itt minimum két felé oszlott a csapat, egy hosszabb és egy rövidebb túraútvonalat választva. Természetesen a friss, fiatalos és sportos túratársak a hosszabbra utat választották. A végére azért jobb lett volna a rövidebb is. A becélzott hegytetőn lévő hütte megközelíthetetlen volt a hó miatt, ezért a hóhatáron csapra vertük az összes csúcspálinkát és ki is ürítettük, ami a hidegben már-már jól esett.
Visszafelé a 2. sz. hüttében okoztunk kisebb riadalmat a gőzgombócok miatt, de erről a Tarán urunk szösszenetében kiválóan tudtok tájékozódni.
A csúcs meghódítása sikeres volt és el is telt az aznapra tervezett programunk. Az itt lezajlott kalandos sztorit Tarján úr írta meg igen szemléletesen.
A buszon vetélkedő, előadás (mindentudás egyeteme) és bekínálás volt. A szállodába érve vacsi és sör a hűsben.
Harmadnap tudtuk, hogy sűrű lesz a program és be is igazolódott, mert a harmadik programot kihagytuk. Egyesek szerint a másodikat kellett volna.
A lényeg, hogy a forgalmi dugókkal teli Pozsonyban felszedtük Júliát, aki kalauzolt minket. A buszos városnézés elég kényelmes volt, mivel csak araszolgattunk és vesztettük a drága időnket, de kikeveredve a városból megcéloztuk Vöröskő várát. A 13. században épített vár egyike a középkori várrendszernek, amely Dévénytől Trencsényig védte Magyarországot. Birtokolta pl. Csák Máté, a Szapolyaiak, a Thurzók, vagy a Fuggerek is. 1588-tól egészen 1945-ig a Pálffy család birtokaihoz tartozott. A vár különlegessége, hogy itt található Közép-Európa legnagyobb várpince rendszere, amit meg is néztünk. A pince teljesen üres volt.
A vár után a cél a Driny cseppkőbarlang volt, ami 100 km hosszan elnyúló Kis-Kárpátok egyetlen látogatható cseppkőbarlangja.
A parkolóhoz érve a szokásos beetetés, miszerint a csak egy kilóméterre lévő bejárathoz megéri felcaplatni. Ilyen fülledt kánikulában azért nem volt egy népünnepély. A csapat erejét felülmúlva, hősiesen küzdve, egy veszteséggel ért fel a világ tetejére, ahol a barlangok szoktak nyílni. Átizzadva, kifáradtan léptünk be a 8-10 fokos barlangba és reménykedtünk benne, hogy senki sem fog megfázni, de nálam eddig nem jelentkezett tünet, reméljük másnál sem.
Visszafelé lebeszéltük a túravezetőt, hogy még sétáljunk egyet Pozsonyban, így egyenesen a szálláshelyünkre hajtattunk, ahol egy két sör mellett nyalogattuk a sebeinket és fáradt tagjainkat.
A negyedik nap a hazafelé utazás napja volt, de természetesen itt is voltak programok.
A lecuccolás és bepakolás után, amig nem volt olyan hőség tettünk egy kis sétát Sopron belvárosában. Hiába voltunk már sokszor Sopronban, mindig van valami új, amit megtudhatunk. A kellemes séta és városnézés után elgurultunk Harrer féle csokigyárba, cukrászdába, ahol kóstolgatás után sütik, csokik, fagyik és egyéb finomságok kerültek elfogyasztásra. Annyi csoki volt ott, hogy különösebb kárt nem is tudtunk okozni az üzemben.
Édes szájjal és teli hassal indultunk Sárvárra, ahol a Nádasdy vár és a „Mi vagyunk a huszárok!” című kiállítás helyi vezetéssel történő megtekintése volt a program.
Ezt azért már nem nézte meg mindenki, de a meleg itt is megtette a hatását, de szerencsésen talpra állítottuk a gyengélkedő Katikát.
Innen már csak a hazafelé vezető út, a vetélkedő eredményének kihirdetése állt előttünk, amit az M1-en lévő MD kerthelységében meg is tettünk. Erről Tarján túratárs részletes és kimerítő fogalmazást írt, mivel ők nyertek.
Nem értettük, de olvassátok el, hátha érthető lesz.
Kalandok a soproni kiránduláson
Lejegyezte: Tarján István túratárs
Nyájas olvasó. Tudom, hogy a kirándulás hivatalos főcíme a kalandozások volt, de ez a mottó már az első pillanatban megdőlt.
A kalandok sora az objektumhoz érve ért minket. Az egyenruhába bújtatott hölgy diszkréten érdeklődött érkezésünk okáról, azaz megkérdezte; ”kik maguk”? Elmondtuk, hogy mi járatban vagyunk, és magabiztosan közöltük, le van adva a lista, a tatai természetjárók parkolnának. Mivel ilyen lista nem létezett, felhívtam Ocsót, hátha van valami jelszó, amitől megnyílnak a kapuk. Végül is kiderült, hogy hivatalosan BEOSZ vagyunk, bár én még próbálkoztam előtte az összes általam ismert nyugdíjas szövetség nevével. Midőn ezen a problémán által lendültünk, kiderült, parkolhatunk az előre megbeszélt helyen, a hangárok előtt, de ott valami haditechnikát is fognak mozgatni, ezért lehet, hogy az autókat szombaton egy tömbben fogjuk találni. Új helyet kaptunk, ahova viszont a dolgozók szoktak leállni. Az egyébként is higgadt őr megnyugtatott, majd csak találnak maguknak helyet.
Már éppen autóba vágódtam volna, hogy elfoglaljam a kialkudott helyet, amikor a szakosztály egyik hölgy tagja kedvesen a lakására hívott, ami kocsival 10 perc. Így aztán indulásig még az is belefért, hogy kéróra mentem egy nővel. Szerencsére Anna hamar megtalálta az otthon hagyott elemózsiás tatyót, így időben visszaértünk.
Elfoglaltuk helyeinket. Ekkor sajnos egy nagy egyéniség nimbusza kopott meg kissé. Az eligazításon ugyanis azt hallottuk, hogy a busz ától (Á.) zettig (Z.) a szakosztály szakértője (Á.Z.) átvizsgálta, és az ülések külön is próbának voltak kitéve. A próba sikerült, de az előadás már nem annyira. Először a Joósz család nyírta ki az ülőalkalmatosságokat. Már-már felmerült, hogy csak kényelmi okok vezérlik őket, és valamilyen módon meghekkelték az ülések hardverjeit, de később mások is akkor dőltek hanyatt, amikor nem is számítottak rá. Végül ez is megoldódott, hiszen volt elég szabad hely, bár régi házasságok szakadtak így ketté, még ha ideiglenes is. A visszafogottságáról elhíresült TAT volt olyan kedves, és ezt a kis malőrt alig-alig emlegette fel Á.Z.-nek. Mindössze kétszer. (Naponta)
Ennyi történés után el is indultunk. Tatán elvileg a túratársakat vettük volna fel. Meg is lepődtünk, hogy ott csak migráns kinézetű népeket, meg egy busman párt találtunk, akik akkor jöttek elő a bushból, azaz bokorból. Végül nagyot léptek, bushból buszba. A fedélzeten bebizonyosodott, nem szabad mindenkit egy kalap alá venni. A tatai TAT különítményből egyértelműen kiemelkedett Veszelka, aki a felszállását követően hideg pálinkával és sörrel kínált. Őt tehát kiejtettük a migránsok sorából. Sajnos a többiek csak a kifogásokat ismételgették. Pl. a bőröndben maradt. (Bővebben lásd: Godóra várva)
Győr külső kettőn felvettük a fűnyírást befejező Boboriékat, és uzsgyi. A sörről szóló, vetélkedőbe oltott ismertetőm után elégedetten dőltem hanyatt. Még nem tudtam, hogy az egyébként győztes Mócsai Jóska ellenkérdésekkel készült. Kérdéseket tett fel a Heinekenről. A végén megerősödött bennem, nem mindegy, hogy szivatáskor melyik végén vagy a rendszernek. Nekem az adagoló rész jobban tetszik. Minden esetre nagyon köszönöm.
A szállás elfoglalása után még egyszer átfutottam a programot, amiben többek között az áll; „.. a gőzfürdő … használata benne van az árban, ezért térítésmentes.” És tényleg. A szálloda még azt is megtette, hogy az egészet behelyezte a szobába és az étterembe. Ingyen!
Másnap átmentünk a labancokhoz. Minden klappolt addig, amíg elő nem kellett venni – a jelek szerint erősen megkopott – német nyelvtudásom. Történt ugyanis, hogy miután sikeresen meggyőztük a csoport kamikaze tagjait, ne vágjanak neki a csúcs támadása közben az egybefüggő, de kissé olvadt hómezőnek, betelepedtünk egy hüttébe. Hogy, hogy nem néhány túratársban felvetődött, gőzgombócot ennének. Megkértek, nézném meg, szolgálnak-e itt ilyet. Magabiztosan láttam a feladathoz, hiszen februárban naponta rendeltem. Arra fixen emlékeztem, nem tükör fordítást, azaz Dampfknödelt kell keresni, mert ezek a ravasz labancok másképpen hívják. Meg is találtam a megoldást, „Schneeberg krapfen”. Mivel a krapfen nem „d”-vel kezdődik, be is azonosítottam a keresett terméket, és megnyugtattam az éhezőket, ez az. (Megjegyzés: a krapfen egyébként fánk…) Szegények így három adag képviselő fánkot kértek, de legalább megették. Ezennel felajánlom, minden károsult vendégem egy gőzgombócra legközelebb, bár ha jól tudom, csak télen van. A sors fintora, fél órával később eszembe jutott a gőzgombóc igazi neve, „Germknödel”, azaz élesztős gombóc. (Elég agyatlanok ezek a labancok, ha elnevezésről van szó.) A nagy égést enyhítette, hogy Máthé Szabi sem tudta, amit buszülés szakértő Á.Z. szóvá is tett Neki, úgy 10 percenként.
A nagy égésemet tovább enyhítette, hogy a lefelé úton, a buktásnál olyan csattanós dolog történt, hogy na. Történt, hogy Ocsó hátulról szépen de hirtelen nyakon/fejen verte az Elnök Urat, ami óriásit szólt!! Ahogy felénk mondják, adott egy tockost. Mein Gott! A kérdés ott volt a levegőben. Miért veri Ocsó? Ja, az Elnök Urat! Az előzmény. Mindketten leszálltak a vonatról buktát venni. A felszállásnál Elnök Úr segítő szándékkal jelezte Ocsónak, hogy a második kocsiba kell jönnie. Az autók záródása után Ocsó nem találta élete párját a kabinban, ezért így állt bosszút a vélelmezett félrevezetésért. Miután indokait előadta, Vali first lady tájékoztatta arról, hogy Zsuzsa mintegy 2,4 méterre ül tőle, csak háttal. Ekkor még nem tudtuk, hogy János nem ismeri meg a párját hátulról…… Segítő szándékkal, és a hasonló afférok elkerülése érdekében beillesztek Ocsónak egy képet Zsuzsiról, hátulról.
Este pedig várt már minket az ingyenes gőzfürdő.
Már éppen elült Jószék körül a vihar, és tisztázták magukat az ülések hekkelésének vádja alól, mikor újabb ügybe bonyolódtak. Attila - a zenei tudás blokk előadója - által készített CD/DVD ugyanis nem csak hogy nem indult el a busz lejátszóján, de ki sem jött a lemez onnan. Ez már egyszerre szoft- és hardverhekkelés. Cserébe meghallgattuk az ő szájából a régi osztrák himnusz kezdő sorait, illetve a szlovák himnusz magyar eredetű dalát. Szerintem így jobb volt. Az élvezeteket csak emelte Attila spéci kökényágyas szilvapálinkája.
Ekkor még nem tudtuk, hogy a szívásnak van egy érdekes tulajdonsága. Nem ér véget!!! Így tekintettük meg a hivatalos nevén „Driny” - a szakosztálytól keresztségben „Szívás” nevet kapott – barlangot. Soha nem gondoltuk, hogy 950 méteren ennyi féle képpen lehet elhunyni. (meleg, szúnyog, kaptató, emelkedő, lépcső, lépcső, lépcső) De, túléltük. Igaz, Pozsony kimaradt, de ezt a körülmények ismeretében írjuk a racionális döntésekhez, különben a vacsi ugrik, ami szintén szívás lett volna, elvégre mikor ehet az ember háromszor is gőzfürdőben.
Eljött a finálé. Érdekes módon ekkor már kollektív balhé nem volt. A meleg volt, akit legyengített, de a helyzet konszolidálódott. A verseny is igazságosan végződött. Mint tudjuk, a vetélkedők kétféle képpen végződhetnek. Van a tiszta verseny, meg van, amikor mások nyernek. Ez vegytiszta volt. Igaz, volt, aki óvott, és még a három sör óvási díjat sem fizette ki elnök Úrnak, pedig erre felhívta a figyelmet. De majd legközelebb.
Ha most valaki mindebből azt vonná le, hogy ez egy rossz túra volt, téved. Remek volt, amiért köszönet Janinak. Ahogy lenni szokott, mindent megtervezett, lejárt, lemért, lebeszélt, pontosított, ellenőrzött. És adott egy tockost a Górénak!!!!
