02.24-03.03. Síelés

2019.

PROGRAMTERV / LETÖLTHETŐ ANYAGOK

Téli tábor Ausztriában

Lungaui sírégió, Mauterndorf

Mottó:
Nem hinném, hogy bárki is belekóstolt volna az igazi életbe, amíg nem volt síléc a lábán.
Andrew Irvine

Letöltés / 2019. év szösszenetei

PROGRAM

Utazás; Síelés; Esti vircsaft; Utazás

FOTÓALBUM

BESZÁMOLÓ, EMLÉKEZTETŐ, SZÖSSZENET

Sí tábor a túrázó szemszögéből

Lejegyezte Tisztaszívű és Lelkű
Publikálásra kerül a Csapat honlapján 2019. 03.06-án

Ha csak másodszorra is, de sikerült kijutnom a csapattal Ausztriába. Az első meglepetés a gyülekező helyen – Remeteségi pihenő parkolója – ért, ahol nem más ücsörgött az autójában, mint Veszelka, személyesen. Miután röviden (08.10-től 08.46-ig) összefoglalta, hogy anno miként nyeste szét a száját, stb. részeit a síléc, elmondta, hogy igazából Pintér Lacira vár, mert Laci hozza a paci balzsamját. Így, ha áttételesen is, de Elnök Úr is bekerült a csapatba, amelynek főleg az utolsó napokban rendkívül hasznos tagja volt. Ekkor került ugyanis elő leggyakrabban a róla (is) elnevezett balzsam.

Sima utunk volt, a konvojt Ocsó vezette fel. Ugyanakkor egy olyan trükköt mutatott be az autópályán, amin azóta is csodálkozom. Az első helyről ugyanis észrevétlenül mögém került, holott én zártam a sort. Már mondtam is életem párjának, milyen figyelmesen jelzi a Főnök, hogy ezen a helyen kell letérni, de kiderült, hogy csak elnézte a lejárót, és így került a csapat oldalába.

Jó ütemben érkeztünk a szálláshoz, ahol a kedves házi mami fogadott minket. Nagyon kedélyesen mondott valamit, de a tájszólása és a hiányzó fogsora miatt elég sok dolog kimaradt. Az elején tisztáztuk, hogy a 8 főnek készen vannak a szobái. Ekkor kérdeztem rá Szabó Joe elhelyezésére. Elég értetlenül nézett, és váltig bizonygatta, hogy a 8 fő szállása van rendben. Hiába mutattam fel eredetben Józsit, váltig bizonygatta, hogy Szabóéknak nincs szoba foglalva. Végül az írásos megrendelő segített, amin – és később a számlán is – névként ennyi szerepelt; „József”. Így már minden(ki) a helyére került.

Hogy kissé megjárassuk a lábunkat, tettünk egy rövid sétát a tőlünk nem messze lévő központban. Ekkor derült ki, hogy itt nem csak én nem voltam még, de a többiek sem, így magamnak tudtam be azt a sikert, hogy a csoport tagjai megtudták, hová járnak évek óta. Mindenki rácsodálkozhatott a falucska házaira, éttermeire, templomára és a várra. Én balga azt hittem, hogy ezzel a nap nehezén túl vagyunk, de nem. Ekkor kezdődött egy igen magasröptű, és igen hosszadalmas polemizálás a síelni tervezők között arról, hogy milyen bérletet vegyenek. (Hány napos, hány pályára érvényes, stb.) Legyen az elég, hogy a variációk száma közelített a végtelenhez. Amikor már-már konszenzus alakult ki, akkor megint jött egy régi/új felvetés. Ezek a mondatok általában a „de, mi lesz ha” bevezetővel indultak. Tekintettel arra, hogy nem értettem pontosan miről beszélnek, és nem is érdekelt, nyugovóra tértem.

Másnap reggel a síelők gyorsan elhúztak, gondolom, nehogy kihűljön a hó. Mi kissé később eredtünk nyomukba. Verbálisan aktív dolog lehet ez a síelés, mert amikor odaértünk, akkor éppen arról beszélgettek, hogy melyik pálya milyen minőségű, vagy valami ilyesmi. Szerintem ez nekem is menne. Mármint, hogy beszéljek a pályákról. Közben az is kiderült, hogy Pintér Laci izgalmi állapotban színtévesztő, ugyanis a fekete pályát (később is) más színűnek látta, és örömmel csábította erre a többieket is, akik később – felismerve a helyzetet – kissé lefehéredtek. Viszont így olyan is „felavatódott”, mondhatni elvesztette a szüzességét, aki magától biztos valamilyen divatosabb színű pályán jött volna le.

Maga a síelés nem nagy kunszt. A nagyobb része az előzetes dumából, a közbeni ácsorgásból és az utólagos mesélésből áll. Az esti beszámolókat hallva, utólag is elnézést kérek az összes horgász barátomtól, akiket azzal gyanúsítottam eddig, hogy füllentenek. Meg kell állapítanom, sehol nincsenek a síelőkhöz képest. Kétszer kontrolláltuk a sporttársakat. Egyszer Obertauernben, ahonnan kemény ám a lesiklás. Fel is csatoltak, majd lejjebb ereszkedtek a 78 méterre lévő vendéglőig, mondván, pisilni kell. Hát ez nekem is ment volna, illetve ment is, csak léc nélkül. Máskor megleptük őket egy másik pályánál, de hiába vártunk. „Kiderült”, hogy éppen akkor nem balról, hanem jobbról csúsztak. Esténként aztán fény derült arra is, hogy az átlagsebesség 107,6 km/h volt, és mindenki több sok tíz kilométert síelt. Már vártam, mikor újságolják, hogy valaki felcsúszott a fekete pályán, de kiderült, hogy ehhez hasonló is történt, csak araszolva. Szóval jó sport ez, főleg ha van hallgatóság.

A csapat ortodox része – ha már természetjáró szakosztály – ragaszkodott a túrázáshoz, Sok szép helyet jártunk be Salzburgtól kezdve Hallstatton át a különböző kis falucskákig és hegycsúcsokig. Összesen 1500 kilométert autóztunk. Túrázókhoz méltóan meghódítottuk azokat a magaslatokat ahová felvonó vagy ilyesmi közlekedett, betértünk az éppen nyitva tartó műemlékekbe és vendéglátó ipari egységekbe, napoztunk a hütték padjain. Megettük, amit megkívántunk, és bevásároltunk az egyébként már érkezésünkkor zárva lévő sörgyári shopban (is). A turista előtt nincs akadály…

Esténként aztán összejött a két különítmény.

Ocsó előre kijelentette, hogy nem tervezünk közös főzést. Nem is terveztünk, de a lányok azért összedobtak egy párszor egy kis lelket melengető nagy fazéknyi levest, előkerültek a rövid és a hosszabb italok, meg az otthoni étkek, amik külön-külön is feldobták az amúgy sem letargikus hangulatot. Igazából ekkor értesültünk a síelők aznapi teljesítményeiről, és terveztük meg a két csapat a másnapi programjait.

Figyelem!

Ocsónak megmutattam a szösszenet tervezetet, aki a lelkemre kötötte, hogy az alábbiakat rá hivatkozva mindenképpen tudassam a tagsággal. Szóval,

„a lányok remekül síeltek. (Zsuzsa, Anna és Tünde) Naponta 25-35 km-t síeltek. Lesiklottak az Ainek 2.200 méter magas csúcsáról az A-1 pályán (6 km hosszú és közben 1050 métert lejt), a Speiereck 2411 méter magas tetejéről, és az Obertauern 2381 méter magasan lévő Zehnerkarspitzéről. Képesek immáron bármely színű pályáról lesiklani! Szép volt lányok!!!! „ (Idézet vége.)

Mindehhez még annyit, hogy ezeken a csúcsokon mi is jártunk, és sokkal hamarabb értünk le, mint a síelők. Plusz több „A” jelű pályán is voltunk nem csak az A-1-en, de ne vitassuk el az eredményeiket. Tegyük hozzá, szinte végig nagyon klassz volt az idő, ami a síelőknek is jól jött. Így – a bérlet maximális kihasználása mellett – minden egyes nap tudtak csúszkálni, amire elmondásuk szerint eddig nem volt példa. Igaz, eddig én sem voltam velük.

Összességében nagyon jól éreztük magunkat. Köszönjük Jánosnak a szervezést.

A tiszta szívű és lelkű.

02.24-03.03. Síelés - TTT Csavargó Csapat

Mottó: A világból annyi a miénk, amennyit meglátunk belőle.