2012.
PROGRAMTERV / LETÖLTHETŐ ANYAGOK
BESZÁMOLÓ, EMLÉKEZTETŐ, SZÖSSZENET
A 2012. év kiemelkedő eseményei
2012. szeptember 22-23.
B E S Z Á M O L Ó K / Szösszenetek
Fertő tó, Kőszeg, Írottkő
2012. szeptember 22-23.
B E S Z Á M O L Ó K / Szösszenetek
Fertő tó, Kőszeg, Írottkő
Hazafelé jövet, mint ahogyan az a csavargó csapatnál szokás, kedvenc bandagazdánk igen aprólékosan és mindenre kiterjedően foglalta össze a két napos kirándulásunk minden mozzanatát.
Na ez az amit én most mellőzni fogok és szigorúan csak a tényeket és a megtörtént eseményeket fogom röviden és érthetően felvázolni, abból a célból, hogy 100 év múlva, akik az egyesület - kiemelten a Csavargó Csapat - tevékenységét vizsgálják majd valaha megtudják írni az esedékes doktori értekezésüket.
Úgy kezdődött, hogy a csapat zöme a szokásos helyen felszállt a buszra és mindenki megpróbálta a legjobb helyeket elfoglalni. Így történhetett meg, hogy a Tatán felszálló tatai különítménynek, különösen nekem, csak olyan hely jutott, ahova még a régebben legendásan sportos testalkatával sem tudott volna kényelmesen utazni. Ennek egyik következménye lett a boka, térd, csípő, derék, hát, váll és fejfájás elburjánzása.
A csapat erősen húzta az időt, hogy amíg Tatára érnek nehogy valaki kiszáradjon, még Erzsike is lassan adta elő az Esterházy család évekre visszanyúló történetét, nehogy lemaradjunk mi, tataiak. Ahogy felszálltunk Erzsike pontot tett az Esterházyak történetére és az egyesület 8 éves születésnapja alkalmára elkészített és gyertyával feldíszített tortaszelettel felköszöntötte az elnök urat és rajta keresztül az egyesület teljes tagságát e nagy ünnep, a születésnap
alkalmából.
Még el sem ült a zúgó tapsvihar, már is megkezdte a tevékenységét a pohárnok úr, megteremtve ezzel a kirándulás hangulatát és az ülésnek nevezett kalodák által megfeszített izomzatok lazítását.
Győr helyőrség szélén egy rövid megállással felvettük az ott lakó útitársainkat is, akiknek merőben szokatlan volt, hogy nem kellett pirkadatkor kelniük a túra kedvéért.
Mire mindenki elmondta, hogy mi történt vele a korábbi kirándulás óta, máris Fertődön találtuk magunkat, ahol kívül-belül megnéztük az Esterházy kastélyt.
Buszra szállva a betervezett kőbánya felé tartva beiktattunk egy rövid pihenőt a Csapody István Természetiskola meglátogatására, de hamar kiderült, hogy az illetékes fittyet hányva ígéretének fityiszt mutatott a csapatnak és telefonon küldött el minket a ...
Megköszönve turista-barát hozzáállását tovább gurultunk az Ausztriában található St. Margarethen (Szentmargitbánya) felé, hogy megtekintsük az ott lévő kőfejtőt, ahol volt drogosok és függőségben szenvedők készültek egy nagyszabású koncertre. Nem zavartatva magunkat egy idegenvezető társaságában végül is minden fontosat megtudtunk a hely nevezetességeiről.
Visszatérve hazánkba megcéloztuk Fertőrákost, ahol egy kisvonatra (országúti) szálltunk és lassan döcögve, rá sem hederítve a több kerékben látható defektre végig gurultunk a településen, majd egészen le a Fertő tó partjára, ahol úgy gondoltuk már vár minket egy nagyobbfajta ladik, hogy megúsztassuk fáradt tagjainkat. Mintegy 20-25 perc után kikötött a ladik és miután lázadással bevettük a fedélzetet mi is nekilódultunk a víznek, ahol kellemesen kipihentük az út eddigi fáradalmait, bár nagy hiba volt, hogy a szokásos és akkor már hiányzó gyarmatárú a buszon maradt.
A szárazföldi kisvasút és a gondola hajókürtje elég bátorságot adott O. János túravezetőnknek, hogy előkapja saját sípját és beléfújjon. Többen (de elsősorban a szókimondó Marcsi) megjegyezték, hogy -"de szép fütyülőd van János". Jánosunk értette a célzást, de nem láttuk a szemében azt a büszke csillogást, amit ilyenkor kellene.
Partra szálltunk, majd megcéloztuk szálláshelyünket, ami Hegykő község teljes területét jelentette. A faluba érve szétrebbent a csapat, mindenki elfoglalta a helyét és gyalog, vagy a buszt igénybe véve hirtelen az étteremben találtuk magunkat, ahol elsősorban a csapat maradék piája fogyott el, majd a házigazdáé.
Kellemesen eltelve a vacsorától mindenki hazatért nyugvó helyére. Egyesek a kiadott térkép alapján a leggyorsabb úton, mások buszra szállva, de néhányuknak (nekem is) sokkal hosszabb útvonalon, többszöri útvonal módosítás árán sikerült csak.
Másnap bőséges reggelivel töltöttük fel fájó izomzataink erőforrásait, persze sokat segített néhány tartalék flaska is.
Már itt kőrvonalazódott egy következő koncepciós per, egy egyszerű kabátlopás ügye, melynek lezárásáról és megnyugtató és teljesen objektív ítéletéről a mellékletben olvashatnak a perek iránt érdeklődő kíváncsi fáncsik.
Úti célunk Kőszeg volt, ahol a helyi városi crossbiciglisták vették birtokba a város nevezetességeit, megnehezítve ezzel is a kedvenc idegenvezetőnk dolgát.
A város megismerése után utunkat Lockenhaus (Léka) felé vettük és észrevétlenül vettük be Léka várát, ahol az egyik legnagyobb attrakció többek igazi kalodába zárása volt. Később gondolkodtunk el azon mekkora hibát vétettünk, mikor ki kis szabadítottuk az önkéntes kalodára ítéltetett túratársainkat. Kitörve a várból, hasonlóan mint annak idején Zrínyi tette vala, bementünk a Nádasdy Ferenc által építetett Szent Miklós templomba, ahol a templombelsőből nyíló a Nádasdyak kriptájában emlékeztünk az ősökre és emlékszalagot kötöttünk a tiszteletükre.
A kripta egyéb iránt a magyarok zarándokhelyének is tekinthető, ami látszott is a sok ott található nemzetiszínű virágcsokrok és szalagok miatt. Ismerve a programot és túravezetőnk jó értelembe vett szadizmusát megközelítettük az Írottkőhöz vezető parkolót és elindultunk, hogy meghódítsuk azt a követ, amiről már annyi jót hallottunk. Az előzetes tájékoztató szerint csupán 1,5-2 km-es könnyű gyalogtúrát kell megtenni, hogy kiszabaduljunk a buszon lévő kalodáinkból és felfrissítsük utazásban elpuhult fáradt testrészeinket. A minimálisan és alsó hangon megközelítő becslés eredményeként is elérte a 4,5 km-t az a táv, amit a fáradt, tolószékes és invalidus csapattagok kénytelenek voltak leküzdeni, de szó se róla a látvány pazar volt, különösen a párába és ködbe vesző panoráma kilátás az alpokaljára.
Elcsigázottan és kiszáradva értünk vissza kedvenc buszunkhoz, ahol kicsöpögtettük a maradék nedűt, mint a nektárt és mindenkinek nagy örömet szerzett túravezetőnk bejelentése, miután a fütyülőjével összeterelt minket, hogy kihagyjuk Velemet.
Velem nem kellett lacafacázni, rögtön beültem a buszunk kalodájába és vártam a hazaérkezést. Kis öröm volt az ürömben, hogy a tatai különítmény kevesebb ideig volt béklyóba zárva, de megígértették velünk, hogy még egy órát guggolva kell maradnunk, amíg a zöm meg nem érkezik a fővárosba. Itt és most be kell vallani, hogy csak fejben, gondolatban guggoltam még egy kis ideig.
Megint jó volt, KÖSZÖNJÜK!