2017.
PROGRAMTERV / LETÖLTHETŐ ANYAGOK
ZEMPLÉN
- Tokaji borok - Felvidék - Zemplén hegység - Veterán túra
2017. május 18-21. (Cs-V)
Letöltés / 2017
FOTOALBUM
BESZÁMOLÓ, EMLÉKEZTETŐ, SZÖSSZENET
2017. május 18-21.
Tokaji borok - Felvidék - Zemplén hegység - Veterán túra
(Monok, Mád, Sárospatak, Hercegkút – Eperjes, Hervartov, Bártfa, Füzér, Pálháza, Széphalom, Sátoraljaújhely, Bodrog, Megyer-hegy, Regéc.)
Azért kellett egy kis konspiráció, mert olyan kevesen jelentkeztünk, hogy egy darabig kétséges volt a túránk. Szerencsére a Szigetvárra indult helyi járat kompenzálásaként kicsit előnyösebb áron bérelt a csapat egy cirka 28 személyes buszt, így a túra kissé családias létszámban, de annál nagyobb várakozással indult. Tudtuk, hogy a túra fő segédrendezője szűkebb családi birtokára megyünk, hogy megismerjük hogyan élnek és töltik napjaikat és a hordókat a tokaji borvidék eme szegletében. Tudtuk, hogy kedvenc pilótánk helyett az új busszal egy új érkezik. Zsolt kezébe tettük életünket és vérünket, majd fele királyságunkat is és azt kellett tapasztalni, hogy tökéletes pilótánk lett újra.
Az első napra nem álmodtunk nagyokat, nem akartunk egy országos csodát megnézni. A szállás felé vezető út közelében található érdekességek felkeresését tűztük ki magunk elé, így az első utunk Monokra, Kossuth Lajos emlékházához vezetett. Bár egy kicsit többet vártunk az emlékháztól, de így is közelebb kerültünk egy volt jelentős magyar személyiség életének megismeréséhez. Felcibáltuk magunkra a padlófényező pótpapucsot, aminek a felvétele egyesek berozsdásodott ízületeinek eredményeként hangos nyögések és sóhajok kíséretében sikerült csak. Volt, aki a végén le sem vette, hogy kímélje a házon kívüli környék természeti szépségeit. Aztán ha már ott voltunk elénekeltünk egy Kossuth nótát a repertoárunkból annak ellenére, hogy „ma még nem ittunk semmit” (Később jobb lett volna az összhang. A szerk. megj.) Tisztelegve Kossuth nagysága előtt útba indultunk és átkerekeztünk Mád helyőrségbe. Itt megcsodáltunk néhány odatévedt rabbit, majd megtekintettünk a mádi zsidóságról szóló rövid előadást és a kis múzeumot. Megtudtuk, honnan ered a mádi zsidó legendája, hogy hol vannak a mádi zsidók. Hát ugyanott. Aki nem érti, járjon utána. Átmentünk a rabbi szobába, majd a zsinagógába is, ami támogatásokból igen jól helyre állítottak. Szerény és rendezett épületet láthattunk, majd elmentünk egy régi és szintén rendezett zsidó temetőbe, ahol a szokásoknak megfelelően szinte minden kövön kis üzenetek, szétázott levelecskék tartalmazták az élők üzeneteit.
Innen már bevettük Sárospatak egyik panzióját, a Huszár panziót, ahol a tulaj nevéhez illően minden a lovakról szólt, na meg a vendégekről. Gyorsan lemostuk magunkról az út porát, hogy felfrissülve, üdén és kívánatosan vegyük célba Attila és Kati faluját és tapasztaltuk a ragaszkodásukat és érzelmi kötődésüket, ami ránk is hatott.
A falu lakossága által összeadott régiségek és emlékek sokaságával berendezett helyi sváb tájház megtekintése után megkoszorúztuk a 2. világháború után málenkíj robotra elhurcolt lakosság áldozatai tiszteletére emelt szoborkompozíciót. A szélvészként rohangáló polgármester a sok feladatai közt szakított a csapatra is egy kis időt, megmutatta a templomot és mesélt a falu történetéről, az emberekről és a mindennapi életükről.
Eltunyulás ellen Atti és Kati gondoskodott egy kis testmozgásról és felzavarta a csapatot a pincék mellől induló kálvária legmagasabb csúcsára (video), hogy ott majd kilátunk. És tényleg. Láttuk, hogy a falu egy csodálatos helyen, hegyekkel, hegyvonulatokkal, dombokkal körül ölelve húzódik a völgyek vonulatát követve, kiemelve a Király-hegy szépségét. Ráláttunk szomszéd településekre, a Kőporosi és a Gombos-hegyi pincesorokra, ahol emeletesen, párhuzamos sorokban helyezkednek el a pincék bejáratai, komoly és terebélyes belsőt és finom borokat rejtve.
A nagy fizikai megterhelés után egyre jobban vártuk a beigért pincelátogatást az egyik legismertebb pincébe, a Götz pincébe. A pince tulajdonosa, István kicsit csigázva a nyálkahártyánkat még mesélt a pince kialakításáról és a bortermelésről. Láthattuk a borkirálynőt élőben, aki nem más, mint a Götz úr lánya.
Aztán búcsút vettünk a napfénytől és lemásztunk a pincébe, ahol egy másik világ tárult szomjúságtól dülledt szemünk elé. Felhúztuk magunkra az erre az alkalomra hozott meleg holmikat, hogy legyen, ami melegítsen, amíg nem kóstoljuk meg a nedűt. Bele is csaptunk a kostolásba és a vacsorába. A vállalkozó kedvű túratársak a számunkra ismeretlen tunkyt rendelték, a kicsit konzervatívok meg töltött káposztát. Egy idő után egymás tányérjaiból mártogattunk, majd iszogattuk a finomnál finomabb borokat. Egyszer csak vége szakadt a vigalomnak, mert menni kellett aludni. Ezt néhányan a lakók nagy bánatára nem vették komolyan és még a pincéből kimentett borokat tovább kóstolgatták.
Eljött a következő nap, ami egyeseknek másnap volt és egy gyors reggelit követően máris Zsolt kézébe tettük rongyos életünket és elindultunk Eperjes felé. Kassa közelében felültettük a buszunkra Hancsák Zita idegenvezetőt, aki onnantól kezdve beszélt és mindent megmutatott, ami a programban volt, sőt még többet is. Előszőr Eperjes belvárosát vettük célba. Itt az éppen akkor ballagó diákok fura szokásainak megismerése is a program része lett. A ballagás célja az egyre hangosabb kéregetés és koldulás, majd a fokozatos fiatalos lerészegedés. Több túratárs nosztalgiázott egy kicsit.
Áttörve a bolhapiacon kirakott termékeken megkerestük a már elveszettnek hitt buszunkat és máris utaztunk Hervatov felé, ahol az UNESCO védelme alatt álló fatemplomba mentünk. A templom tényleg különleges, érdekes és látványos volt, mellette egy kis füves területtel és árnyékot adó fákkal. Itt csoportképet csináltunk, amelyről mindig csak a fotó készítője maradt le.
A fatemplom után beirányoztuk Bártfa helyőrséget, ami a Monarchia három nagy üdülőhelyeinek egyike. Előszőr a település főterét néztük meg, ami majdhogynem lenyűgözte a csapatot a szépségével, rendezettségével. Egy kis hiányérzetünk ugyan volt, mert amekkora volt a tér annyira kevés ember töltötte ott az idejét. Mondhatni, hogy szinte kihalt. Érdekes volt a városháza oldalára épített terménylopó lóitató, valamint szarokrád szobor a bejárat felett.
Utána átmentünk a fürdővárosi részhez, mert tudtuk, hogy ott vár minket a helyi skanzen. Nem nézve sem jobbra, sem balra húztunk a skanzen felé, mint a vadlibák, mert reménykedtünk benne, hogy ott majd jól megfésülködünk. A bezárt kapu előtt aztán tényleg nem lehetett mást csinálni, csak igaziból fésülködni. Gyorsan kerestünk egy rendes, erre a célra épített helyet és ezzel véget vetettünk a már-már erősödő feszültségnek.
Engesztelésül egyesek ostyát vettek, egyesek ittak az „élet” vizéből, egyesek ezt meg is bánták.
Huszárék bőséges vacsival vártak, amit el is tüntettünk egyhamar, nehogy megszóljon valaki, de rájöttünk, hogy végül is ez nem egy cukrászda.
És jött a harmadik nap. Felmásztunk a Füzéri vár fokára, ami elég megterhelő volt, de akkor még nem sejtettük, hogy a 4. napon egy óvatlan pillanatban ennél sokkal jobban megszivatták a kis csapatot kedvenc túraszervezőink. Na de ne ugorjunk előre annyira.
Megérte, hogy felkapaszkodtunk a legtetejére, egyrészt ha már kifizettük nem veszhet kárba a belépőjegy ára, szép volt a kilátás a vár fokáról, meg hát kellett az a kis mozgás. A távolba révedő gondolatokat hamar megtörte a szigorú vezényszó, hogy sietni kell a kisvasútra, mert a vonat nem vár. El is indultunk. Laci barátom közben fűzte a fejemet, hogy fizet két sört, ha lekéssük a szerelvényt, de én nem szeretem a sört. Még ha bort igért volna….
El is értük a Pálháza és a Kőkapu között közlekedő erdei expressz vonatot (video), ami végig zakatolt az Élmények Völgyében nagy riadalmat keltve a csendhez szokott erdei állatok között. Közben fogyott a vonat-pálesz. Mire elegünk lett volna az egészből megérkeztünk a nagyon kellemes végállomáshoz, ahol kis tókában hajómodellek versenyeztek ezerrel.
A csapatból kivált kisebb csoport az első adandó alkalommal kocsmát nyitott egy szikla odúban, amit el is neveztünk „sziklaodúszürcshely”-nek. Mikor megkezdődött a csapolás többen megjelentek a szagokra és el is fogyott az összes gyarmatáru, de később pótlásra került többek nagy örömére. Mindez olyan szép volt, hogy el is mentünk a róla elnevezett Széphalomra, ahol már várt minket Kazinczy, hogy tovább fejlessze nyelv és ízlelő bimbóinkat, mert nyelvében él a nemzet.
A kissé elhanyagolt hatalmas parkban és az ott található emlékcsarnokban egy mindent tudó idegenvezető, nem éppen Kazinczy stílusában alig érthetően elmondott minden érdekességet, amit tudni illik.
A délután a felhőtlen szórakozásé volt. Meglátogattuk a Sátoraljaújhely szélén épített szabadidőparkot (video), ahol a csapat zöme fellibegett a tetőre, majd szétnézve amott gyorsan le is libegett. Egy ilyen libegés cirka 20 perc volt egy irányban. Egyes vállalkozó kedvű túratársak magukat és a pénztárcájukat nem kímélve bobra szállt és hangos ordítás és sikongatás közepette lebobozott a völgybe. Még két nap múlva is rémálmaik voltak a nagy megrázkódtatás miatt.
Időben elértünk a megrendelt vacsora terepszakaszára és kellően megalapoztuk és feltöltöttük üres gyomrainkat a meglepetés buli érdekében, nehogy baj legyen.
A meglepetés bulit Atti és Kati és a szűk család szervezte Hercegkút pincesora melletti pajta kinézetű fészerben. A korábban beszerzett szúnyog elzavaró spricni megtette a hatását és teljes figyelemmel és összpontosítással kezdtünk el mulatni. Alig akartuk abbahagyni, de a mi Zsoltunkra tekintettel a 11-re vissza kellett érni a panzióhoz.
A buli során minden elfogyott. A hangulatban a csapat megtanult táncolni, énekelni, enni és inni (video - azoknak, akik nem jöttek el, hogy megegye őket a sárga irigység).
Köszönjük Atti, Kati és Józsi!
A negyedik napra még 3 program volt hátra. Rögtön az elején, a bepakolás után leereszkedtünk a Bodrog partjára, ahol két kis motoros ladik várt minket. Rögtön megalakult a két legénység és vízre szálltunk. Az egyik csónakon komoly fegyelem, rend és tisztaság uralkodott. A másik hajó legénysége kicsit lazábban vette a dolgot, amit megalapozott a hajós kapitány egy üveg bora, aminek hatására lázadás tört ki, mint a Bounty hadihajón és a kapitányi tisztséget átvéve végig mi vezettük a ladikot (Pontosabban én. A szerk). A kikötés alkalmából az irányítást visszaadtuk az eredeti kapitánynak, mert jobb a békesség.
A sikeres partraszállás megünneplése érdekében Atti egy óvatlan ötlettől vezérelve meghívta az egész csapatot egy helyi sütemény érdekességre, aminek a neve kardinális, egyesek szerint katedrális (Ez én voltam. A szerk)
Aztán olyan sok szépet mondtak valami tengerszemről, amit még meg kellene nézni, természetesen gyalog történő megközelítéssel, hogy nagy lelkesedéssel indultunk neki az egyesek szerint enyhe lankának.
Az, hogy nem történt végkimerülés miatti haláleset, az a csapat tökéletes fizikai állapotának volt köszönhető. Atti barátomat csak azért nem lincseltük meg, mert nem értük fel. A megmászott szint cirka háromszorosa volt, mint a füzéri várostrom esetén, ahova szintén nehezen kaptattunk fel. Ibolya szerint egy fekete pocsolya az egész, amiben azért, valljuk be, némi igazság szorult. A visszaút sem volt népünnepély.
Visszaérkezve, lent a völgyben megválasztottuk a nap emberének és hősének Emikét, aki műtét előtt is megcsinálta a tengerszem túrát. Részéről, ilyen állapotban nem volt egy kis teljesítmény. Ezek után nem is panaszkodott senki nyilvánosan, csak halkan nyalogattuk sebeinket és fájó tagjainkat.
Mindenesetre irigykedve azokra, akik a mászás helyett is söröztek remegő lábakkal buszra szálltunk, hogy ugyan nézzük meg már Regéc várát. Ezt az utat a felesleges utak közé soroltuk, mert még gondolatban sem akart oda felmenni senki.
Végre elindultunk Budapest irányába és egy rövid 60-nál eltöltött 30 perces szünet után meg sem álltunk a kiindulás helyéig, köszönhetően Zsolt gyors vezetésének.
Nem feledkezhetünk meg a szokásos teszt feladatokról sem. Három teszt összetett értékelése után az egyre jobban szereplő Rónaki páros nyerte Katika által készített és felajánlott csodaszép tarisznyát.
Mindig célként tűztük ki magunk elé, hogy ha lehet, megnézzünk néhány világörökségi helyszínt is. Most hármat is sikerült. Elsősorban a Tokaj borvidék, aminek a nektárját is megpróbáltuk kiszürcsölni, és a felvidéken, Bártfa főterén jártunk és bementünk a Hervatovban épült fatemplomba is.
KÖSZÖNJÜK!
