2024.11.17. – Oroszlányi csavargás V.2.

ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ (Szösszenet)

Mottó:

„Amikor már minden lehetőséget kimerítettél, jusson eszedbe: nem, nem merítetted ki.”

Thomas Alva Edison

Lóbácsi kiegészítő posztulátuma: „Akár harmadszor is elmegyünk Oroszlányba, ha törik, ha szakad”

Időpontja: 2024. november 17. (vasárnap, 1 nap)

Túravezetők: Ocsovai János

Szervező: Godó László és Marika

——————————————————–

Harmadszor szalajtottuk a szervezési feladatokra a Godó családot, hogy legalább egyszer sikerüljön elzarándokolni a már egy éve megálmodott túránkra az Oroszlányi Bányamúzeumba, a Kamalduli Remeteségbe, valamint a bokodi úszófalu megtekintésére.

És csodák csodája sikerült.

Úgy kezdődött, hogy a szokásos helyen buszra szálltak a budapesti és attól általában keletre lakó túratársak és megindultak Tata irányába, hogy egyesüljenek a tatai különítménnyel.

A busz időben megérkezett Gyula bá vezetésével, aki egy nem várt ötlettől vezérelve az útkereszteződés kellős közepén megfordult a busszal egy-két tolatás közbeiktatásával a környék autósainak hangos szitkozódása és csodálkozása ellenére.

A manővernek köszönhetően legalább 3 perc időnyereség birtokában a tataiak is felözönlöttek a buszra egy kis vidámságot elterítve a már-már szundikáló csapat között.

A harsány üdvözlések közepette Gyula bá máris becélozta az Oroszlányi Bányamúzeumot, ahol 10-re vártak minket.

Kihasználva, hogy egy picinykót korábban érkeztünk, a busz takarásában felköszöntöttük a novemberi születésnaposokat, majd le is öntöttük az áldást.

Vidáman, mint ahogy a csapathoz illik, bevonultunk a bányamúzeumba, ahol már egy volt bányász várt minket.

Az Oroszlányi Bányászati Múzeum 2001-től a XX-as aknán, a Majki remeteségtől 600 méterre működik. A kiállítás a 20. század második felének magyar szénbányászatát mutatja a látogatóknak. A majki akna eredeti állapotban megtartott létesítményei (szállítóakna az aknagépházzal, kötélpálya csillefeladó állomással, csillepályákkal stb.), a „földalatti bánya” bemutatására épített táró fejtési munkahelyei és bányagépei, a szabadtéri kiállítótér gépei és az egykori felolvasóban megépített bányászattörténeti kiállításrész betekintést nyújt a korszak szénbányászatába. A működő, föld alatt használt bányavonat, a bányamentő autó, és az aknatorony kilátója maradandó élmény bármely korosztály számára. A kiállítóhely egyes részei csak a helyszínen biztosított védősisakban látogathatók!

A korábban tényleg bányaként működő és átalakított múzeumban olyan ember vezetett minket, aki ott dolgozott is és ezt az élmény igyekezett részünkre átadni, ami szerintem sikerült is.

A kiszabott időnk nem engedte, hogy egész nap ott szórakozzunk, pedig lehetett volna, de így is bementünk kobakkal a fejünkön egy teljesen élethű tárnába, ahol csak az alacsony növésű túratársak voltak előnyben. A magasabbak egy kis morze üzeneteket küldtek egymásnak a kobak használatával.

Kiemelkedve a bánya porából egy kis büfé, majd torok öblítés, ahogy azt a korabeli bányászok is tették.

Buszra szállva arra sem volt időnk, hogy kényelmesen elhelyezkedjünk, máris megérkeztünk a remeteséghez.

A jegyek megvásárlásával és egy kis toalett használatával hihetetlen gyorsasággal felballagtunk a remeteség bejáratához, ahol csodálkozva láttuk, hogy mintegy 3-4 fő részére a fizetett idegenvezető máris megkezdte a múzeum bemutatását. Szerencsére volt ott egy munkatárs, aki egy kis felelősséget érezve bevárta a csapatot, majd a hölgy után küldött minket.

Azt kell mondani, hogy a hölgy nem állt az általa választott szakma csúcsán, így elég keveset kaptunk a pénzünkért, de már nem lehetett alkudni.

A bencés szellemben élő szigorú remeterendet Szent Romuald (951-1027) alapította 980 körül az itáliai Arezzo közelében. Pápai jóváhagyást II. Sándortól kapott 1027-ben. Fehér ruhájuk miatt fehér bencéseknek is hívták őket. Magyarországon a rendnek négy kolostora volt, ezek közül az egyik az 1733-tól 1782-ig fennálló majki remeteség. A kamalduliak az 1730-as évek közepén érkeztek Majkpusztára.

1733-ban a vidék birtokosa, Esterházy József alapította a kamalduli remeteséget, melynek 1200 holdas pusztát, tavakat és malmokat is adományozott. A szabadságharcot lezáró, 1711-es szatmári békét követően a Rákóczihoz hű, dunántúli nemesi családok adományaiból épült a némaságot fogadó kamalduli szerzetesrend majki remetesége a hallgatás szimbólumaként, mely az ellenállás egyik utolsó lehetősége volt a Rákóczi-szabadságharcot követően.

Mondhatni, hogy közkívánatra valósítottuk meg a 3. programunkat, ami nem volt más, mint a bokodi úszófalu meglátogatása.

Hazánk egyik rejtett kincse, a Vértes lábainál fekvő, Oroszlányhoz közeli Bokodi-tó, melynek partján az utóbbi évtizedekben kiépített ún. úszó falu csodájára jár a fél világ. A Vértesi Erőmű mesterséges hűtőtavának partját szinte teljesen elfoglalják a különleges, cölöpökre épült horgász házikók, melyekhez hosszú fapallókból álló stég vezet.

Az 1961-ben épült oroszlányi hőerőmű hűtőtavának kialakítása céljából duzzasztották fel a környező réteken átfolyó Által-eret. 1960 őszén készült el a völgyzáró gát, és megkezdődött a tó feltöltése. A tónak kettős célja van; hűtés és tárolás. Az erőmű kondenzátoraiban felmelegedett hűtővizet felületi párologtatás, és a tó befolyásával történő keveredés útján hűti. A lényeg, hogy az ipari tevékenység miatt a tó vízhőmérséklete ideális az állatvilág, elsősorban a halak számára.

Nem mondhatni, hogy kiépített látogató központ várja az utazókat, de ezt is láttuk és lefényképeztük.

Elég jól eltelt az idő, így sietni kellett az étterembe, hogy forró gulyással és palacsintával csillapítsuk éhségünket

Köszönjük Godó Lacinak és Marikának, hogy háromszor is megszervezte számunkra ezt a tartalmas napot.

Mi tatai turisták megint jól jártunk. Hozzánk jött a busz, aztán elhozott hazáig, míg a többiek utazhattak napestig, hogy részt vegyenek ezen a csodálatos napot. Remélem mindenki jól érezte magát.