2023.06.03. – Tök-Zsámbék – Zenés Barangolás

Zsámbéki-medence kincsei és egy hangulatos zenés délután.

Beszámoló

„Töki-Zsámbéki Zenés Barangolás” a Csavargó Csapat vendégségbe megy…

(2023. június 03.)

Mottó: Bizonyos események és helyek képesek csodálatos módon belülről megváltoztatni az embert. (Susana Fortes)

A csapat történetében kevés olyan program volt eddig, ami arról nevezetes, hogy egy túratárs, vagy túra-házas-társ meghívja az egész csapatot az ő lakhelyük, környezetük bemutatására.

Na az egyik ilyen volt most, amikor Katika és Zsiga invitált minket Zsámbékra és Tökre. Egy kis nyelvi humorral bombázva a kedves olvasókat, nem tököltünk és tökölés nélkül döntöttünk, hogy Tökre megyünk. Nem lövöm le a végét, de tökös program volt.

Aki itt abbahagyja a szösszenet olvasását, nem szereti a nyelvi humort. 😊

A közös program úgy került meghirdetésre, hogy mindenki saját autóval, vagy utasként érkezzen a találkozási pontnak megjelölt Kati Lak teraszára.

Mire összejött az egész csapat jelentősen csökkentettük Zsiga bá pálinkakészletét a kirakott vendégköszöntő pogi, süti és egyéb egészségtelen finomságok habzsolása közben. Egy szerencséje volt Zsiga bá-nak, hogy sok volt a sofőr.

A szokásos üdvözlések, anekdotázások és a rég nem látott túra társak levegőbe dobálása után megkezdtük a hivatalos ceremóniát is.

Felköszöntöttük a születésnapjukat nemrég ünneplő és nemsokára ünneplő egyre korosabb és egyre fürgébb, megjelent „csavargókat”. Többek között Annát, B Lacit és Katikát, K. Andrást.

Ritka eset, hogy valakinek a születésnapja egybeessen a program napjával. Így aztán felhívtuk a tiszteletbeli tagunkat Korim Karcsit, hogy telefonon keresztül énekeljünk neki egy kicsit, de éppen máshol volt, így megüzentük neki, hogy ne bújjon el egy kicsit később újrázunk.

Amíg egyben volt és figyelt csapat egyeztettük az aznapi programot, majd autóra szállva – egy elég hosszú konvojt képezve – megindultunk az első nevezetesség felé, ami nem volt más, mint a romtemplom. A parkolóból, ami közvetlenül a temető mellett volt végre sikerült felhőtlen vidámsággal énekelni egyet Karcsi bá-nak, aki nagyon örült neki.

Aztán megismerkedtünk a fogadott idegenvezetővel, aki egész délelőtt vezetett minket.

A premontrei kolostor és templom romjai a Pest vármegye meghatározó látványossága Zsámbékon. A templomrom egész pontosan egy háromhajós premontrei bazilika és kolostor torzója, mely 1220–1234 között épült késő román és korai gótikus stílusban. 1763-ban a nagy komáromi földrengés rombolta le, azóta nem építették újjá. Az északnyugati torony eredeti toronysisakja is elpusztult, ezt egy bádog védőtetővel pótolták, így jóval alacsonyabb a délkeleti toronynál. Annak még megvan az eredeti sisakja. Jelenleg a rom belső területe is látogatható. A hajdani kolostor dongaboltozatos termében kőtár tekinthető meg. A romterület műemlék.

Miután a csapat zöme kiszédelgett a kőtárból is, ahol nagyon sok kő volt, járműre szállva átgurultunk az Eszterházy kastély alatti parkolóba, amit már messziről is lehetett látni.

Alig tévedtünk el néhányan, de hála kor találmányának (GPS) és néhány telefonos segítségnek nagyon gyorsan összeverbuválódtunk és megkezdtük a programunk következő részét.

Gyalog módszerrel elindultunk a híres lámpamúzeum felé. Útközben egy szösszenetre megállva megcsodáltuk a török kutat.

Buda eleste után a törökök elfoglalták Zsámbékot és a község bővizű forrására építették az 1500-as évek második felében ezt a csorgóval egybeépített kutat, az akkori vár mellett (a mai Zichy kastély). 1892-ben restauráláson esett át. Egyesek szerint ekkor épült. A nagy méretű medence nyugati szélén látható a kétszintes csorgókút. Jókora kövekből (kváderkövek) épült és évszázadokon át (egészen az 1960-as évekig) szolgált jó ivóvízzel a zsombékiaknak. A kút forrása táplálja a mellette található Zárdakert kis tavat is. Az 1970-es évektől a kút már csak, mint ipari víznyerőhely szolgált.

Tovább gyalogolva, kihasználva az összes árnyékot adó fa oltalmát egyszer csak megérkeztünk a lámpamúzeumhoz. Itt annyi lámpát láttunk, hogy csuda. Aladinnal nem találkoztunk.

Borus Ferenc kitartó gyűjtőmunkájának eredményképp jött létre a Lámpamúzeum, ami 1979-ben nyitotta meg kapuit. Ma már több, mint 1100 világító tárgy található a múzeumban, a mesteri finomsággal kidolgozott kínai és meisseni porcelánlámpáktól kezdve az egyszerű vasúti fényforrásokig, mécsesekig. A nemzetközi mércével mérve is páratlan kollekció, 1995-ben bekerült a Guiness Rekordok Könyvébe, tagjai közé választotta az amerikai Nemzetközi Lámpaklub és az Ausztrál Múzeumok Társasága.

A sok fényesség után egy kissé módosított úton elindultunk a parkoló irányába. A módosított út azért kellett, mert megnéztük az ott található tájházat és egy kis pillantást vetettünk a Zárdakertre is. Namost én erre a kertre nem emlékszem, viszont lefotóztam egy hangyát.

Zsámbék legrégebbi lakóépülete nevét a homlokzatán látható domborműről kapta. A házat az 1740-es években Melchior Keller gazdag sváb állattenyésztő építtette, aki az első betelepítési hullámmal érkezett Zsámbékra.  A szobákban a kézzel festett, vagy különleges technikával készült bútorok a sváb népművészetet és a régi zsámbéki életet, jelképvilágot idézik. A szabadkéményes konyhában látható a legrégebbi zsámbéki bútordarab, egy túró és mész keverékéből készült úgynevezett kazeinnel – festett konyhaszekrény, melynek elejét négy, a tulipán, a rózsa és szegfű motívumaiból álló életfa díszíti. A berendezés legjelentősebb darabja az 1874-es évszámot viselő szekrény, melynek festése sok jellemzőjében a Fekete-erdő vidékéről Zsámbékra települt németek hagyományait őrzi.

Visszatérve a parkolóhoz ketté oszlott a csapat. Az egyik fele elment bort vásárolni, ami a legenda szerint 😊 a Nyakas elnevezésű domboldalon termett szőlőből készült. A józanabb fele a csapatnak inkább nápolyit, ostyát és hasonló finomságokra költötte a nehezen megszerzett jövedelmét.

Ezután egyöntetűen elindultuk a Gabrielléről elnevezett étteremhez, ahol az előre kiválasztott ételt gyorsan kihozták. Egy-egy adag akkora volt, hogy komoly erőbedobás kellett hozzá a gyermekfej nagyságú csülkök, a számtalan mennyiségű, reszelt burgonyával sajttal és tejföllel nyakon öntött mátrai rántott szeletek, valamint méteres pisztrángok eltűnjenek az üres gyomrokba, bár sokaknak nem is sikerült.

Vendéglátónk, Katika és Zsiga előrelátását dicséri, hogy ebéd után már nem mászkáltunk sehova (nem is bírtunk volna), hanem beültünk a Zsámbéki Ifjúsági Házba, ahol halk és egyre hangosabb módon szórakoztatott minket a helyi harmonikás Sándor Gábor.

A végére már mindenki énekelte, vagy csak dúdolgatta a katonanótákat. Ha még egy kicsit engedtük volna játszani menetelni is elkezdtünk volna.

Az utolsó nótát Katikának és Zsigának énekeltük és sokáig ünnepeltük őket, hogy milyen remek kis programot állítottak össze a csapatnak.

A műsor után búcsúzkodás, majd közel mindenki elindult hazafelé.

E sorok kiváló írója még elvitette magát a saját autójához, ami Katika és Zsiga háza előtt parkolt. Itt azért még a kemény mag, és akinek több ideje volt még múlatta az időt egy kis extra mulatással. Szívesen maradtunk volna, de a színházjegy kötelez.

KÖSZÖNJÜK KATIKA ÉS ZSIGA! Nagyszerű volt.