„CSODA SZENTENDRÉN” a Csavargó Csapat visszatérése Erdélybe
Mottó
A csodáról nem lehet előre tudni, hogy csoda, csak megtörténik az emberrel, és minden megszépül. (Bertha Bulcsu)
Letöltések, dokumentumok
————————————–
Kezd visszatérni a sok éven keresztül megszokott kirándulásaink ritmusa a covid mizéria után. Ez év első közös programját Erdélyben töltöttük. Nem kellett sokat utazni, csak Szentendréig mentünk, ahol két éve adták át a Skanzen első épületegyüttesét.
Kertész Józsi bá vezetésével immár a negyedik erdélyi túránkat kezdtük meg. Az emlékeink frissítése érdekében csak annyit, hogy az első 2002-ben volt, ami megalapozta a Csavargó Csapat későbbi megalakulását. Alig telt el 6 év és 2008-ban, lerohantuk Erdély Szászországot. 2012-ben már nagyon hiányzott az erdélyi levegő, el is mentünk Marosvásárhely irányába.
És most is Erdélyben voltunk, egy kicsit zanzásítva az élményeket és a látnivalókat.
Olyan korán érkeztünk a megbeszélt idő előtt Tata helyőrségből, hogy úgy gondoltuk mi leszünk az elsők, de nem így lett. Kicsit restelltem is a dolgot, mert ez nem volt szokványos.
Nagyon hamar összeverbuválódtunk, majd a vasútállomáson vártunk egy kicsit a 9.50-es személyre, aminek csatlakozása volt a 10.10-es erdélyi pálinkához. Senki sem akarta lekésni.
Egy-két csiki-csuki a síneken (írhatnám, hogy Csíki Csuki 😊) megérkeztünk Ártándra, a Magyar-Román határra, ahol egy kis szerencsénk volt, mert a határőr éppen szolgálaton kívül volt, így nem a csomagjainkat pakoltuk ki a vizsgáló asztalra, hanem a szokásos gyarmat- és csempészárut. Köszönjük Józsi bácsi legértékesebb csempészáruját a pilisi páleszt, ami vetekszik az erdélyi májrák beindítókkal.
Előkerült Ibolya nevű tündérke pogácsája, almás pitéje és még sok más finomság, amit el is pusztítottunk rendesen, ahogy szoktuk.
Aztán gyalog átléptük az országhatárt és meglátogattuk a jellegzetes vidéki építkezéseket és életet az ottani falvakban.
Megcéloztuk a nyárádgálfalvi unitárius templomot, de útközben is sok érdekességgel találkoztunk. Benéztünk a balavásári portára, a kiserdei kultúrházba, a csikszentimoni, a szászújfalusi és a hosszúfalusi portákra, betértünk egy iskolába, ahol Józsi bácsi nem is engedte szóhoz jutni a pedellust. Kézdivásárhelyen az asztalosműhely mellett elhaladva beléptünk a monarchia korabeli városi terekre és épületekbe, ahol sok érdekes dolog történt.
Az első, hogy megrohantuk a Korzó kávéházat Marosvásárhelyen, ahol két kislány izomlázat kapott a kávéfőző gépek működtetése miatt.
Ahogy kiléptünk a kávézóból máris Székelykeresztúron találtuk magunkat egy patikában, ahol maga Jaeger F. József szédítette meg a csajokat az arc- és kézkrémek varázserejével.
Kézdivásárhelyen divatáru-kereskedést néztünk meg, aztán vissza Marosvásárhelyre a Hirsch nyomdába. Elsétálva a Csíkszeredán csordogáló szökőkút mellet megint Székelyudvarhelyen voltunk a postán, ahol a csinos Szófosónia postáskisasszony nem tudta odaadni Tamási Áron választáviratát, pedig nagyon szépeket mondtam neki.
Aztán Eszterke lefényképezett, mint fehér lovat a postakocsi előtt.
Fejet hajtottunk a Sepsiszentgyörgyön található 1848/49-es szabadságharc honvéd emlékműve előtt.
A végén bementünk egy furcsa alakú fekete házba, ahol akármerre néztünk egy filmet láttunk, amitől a gyenge egyensúlyérzékkel bíró túratársak már-már szédülgettek, így kimentünk és máris a határon találtuk magunkat, ahol egyesek megint kipakoltak és készültek az ebédre.
És mindezt a határtól-határig a fél délelőtt meg tudtuk nézni.
Megérkezett a vonat, amivel elzakatoltunk az ebéd helyére és megszálltuk az éttermet.
Egy hosszú ebéd után átadtuk az egyesület elnöksége által adományozott oklevelet és jutalmat Joósz Attila túratársunknak a 2022. évben végzett munkája elismeréséül, majd felköszöntöttük a születésnapjukat ünneplő kollégákat.
Nem feledkeztünk meg Józsi bácsi születésnapjáról sem és még meglepetésként megköszöntük a negyedik erdélyi túránk szervezését és a túravezetését, majd elénekeltük a Gábor Áron rézágyúja című dalocskát mert az egyik ajándék egy rézágyú volt.
Még az étkezdében elhatároztuk, hogy vetünk egy gyors pillantást a nem messze lévő vízimalomba.
Kifelé menet sóvárgó pillantásokat vetettünk a termetes rántott húsokra és a sült kacsa combokra.
A malomban egy volt kolléga várt minket és beavatott minket a molnárok nehéz és fülsiketítő életébe. Láttunk egy igazi malmot működni, beszívtuk a lisztport és egy kicsit megsüketültünk mi is a kibírhatatlan zajban, csattogásban és csobogásban.
„A malomba, a malomba
Három tarka macska, három tarka macska.
Egyik szitál, másik rostál,
Harmadik követ vág, harmadik követ vág.”
Túlélve a malmot rövid búcsú után mindenki ment amerre látott.
Köszönjük a szervezést Ocsovai túratársunknak és kiemelten köszönjük Józsi bácsi mindig felejthetetlen vezetését és szeretetét.