2022.10.05-09. Toscana értékei, Olaszország

Szösszenet (Élménybeszámoló és egyéb érdekességek)

Egy évvel ezelőtt vállalkoztunk ilyen hosszú útra. Így aztán el is felejtettük milyen megterhelő. És még öregebbek is lettünk. No, de akik vállalkoztak a túrára ebből semmi következtetést nem vontak le.

Szerencsénk volt, mert nem is olyan korán, reggel 6-kor indultunk el az ismeretlenbe, Európa egyik legszebb tája felé. Észrevétlenül értünk egy határ közeli benzinkúthoz, ahol a Tapolcáról érkező túratársak is csatlakoztak a csapathoz és meg sem álltunk a határ utáni első benzinkútig, ahol hosszabb technikai szünetet tartottunk és erőt gyűjtöttünk a maradék jó pár száz kilométeres útra.

Az erőgyűjtés ürügyén néhányan körbetáncolták a buszt, mint az indiánok.

A hosszú út unalmát és egyhangúságát többször megszakítottuk egy kis beöntéssel, előadásokkal, ülve tornával, az itáliai zene megismerésével és az elmaradhatatlan tesztjátékkal, majd a nyertesek csoki nyereményeinek közös elfogyasztásával.

Átszelve Európa csizmáját vacsoraidőben megérkeztünk a szállásunkra, ami Montecatini Terme fürdőváros közepén található Hotel Biondi volt. Gyors elhelyezkedés és bepakolás után megrohantuk az étkezdét és mindent felcsócsáltunk, amit találtunk.

Egy gyors éjszaka utáni reggel kezdődött Itália (Toscana) felfedezése. Első nap a virágok városa, Firenze volt a célpont.

A buszunk az Arno partján kidobott minket az ismeretlenbe és a Nemzeti Központi Könyvtár magasságában bekeveredtünk a sűrű utcák hálózatába. Első megállónk a Piazza di Santa Croce terén volt. Itt már mindenkinek volt fülhallgatója, ahonnan Legény Éva nagytudású idegenvezetőtől megtudtuk, hogy az itt lévő Szent Kereszt templomot még 1294-ben kezdték el építeni és 1442-be fejezték be először, majd a torony is csak 1842-ben lett kész. Gótikus stílusban kezdték és annyi év eltelt, hogy egyszer csak neogótikus lett.

Elképedve néztük azokat a jeleket, ami a 1966-os árvíz szintjét mutatta, mert az a kis pocsolyaféle, ami mellett elsétáltunk hogyan emelkedhetett ilyen magasra, nem is értettük. Sok érték odaveszett, de szerencsére nagyon sok meg is maradt, ami miatt érdemes Firenzébe látogatni.

A teret a Via Torta utcán hagytuk el és a szűk utcán kanyarogva jutottunk el Dante házához, ahol egy korabelinek kinéző turistacsalogató szavalta Dante művét.

A délelőtti séta során összességében megismertük a Santa Croce templomot, a Ponte Vecchio hidat, a Dóm teret és a végén megcsodáltuk a Piazza della Signoria tér szobrait és épületeit, köztük a Palazzo Vecchiot. Kicsit furcsa volt a tér közepén elhelyezett ultramodern lyukas nő szobra a sarokban lévő Dávid szobor szomszédságában.

Itt aztán két felé oszlott a csapat és kettős attakokban berohantunk az Uffizi képtárba. Itt először mindenkitől elkobozták a veszélyesnek vélt eszközöket (vizet, pálinkás laposüveget, sörnyitót és bicskát), de bejutottunk. A néhány ezer műalkotás javát megtekintve zúgó fejjel és fájó ízületekkel gyorsan kerestünk valami itató helyet. Itt ittunk kávét, ettünk valami falatot és néztük a sóher olasz pincérek tevékenységét.

Délután a szálloda felé indulva még felkaptattunk Firenze tetejére, egy kilátó terasznak kikiáltott magaslatra, ami Michelangelo di Lodovico Buonarroti Simoni nevéről egyszerűen Piazzale Michelangelo, azaz Michelangelo kilátó terasznak neveztek el. Itt elénk tárult a város látképe, ami innen a magasból is lenyűgöző volt.

Este a szokásos vacsora és pihenés után frissen és kívánatosan ébredt a csapat, mert tudtuk, hogy a végre ferde napunk lesz. Mentünk Pisa helyőrségbe, hogy lássuk miként omlik össze a híres torony. De nem dőlt el.

A buszok részére kijelölt területre érkezve, rögtön elhatároztuk, hogy a helyi kis vonatra (Dottó) pattanva megspórolhatunk az egyre melegebb napon egy jókora gyalogtúrát. El is érkeztünk a város központja közelébe, ahol egy rövid séta és idegenvezetés után megérkeztünk a látványossághoz, a Csodák teréhez. Itt egy kupacban épült a Keresztelőkápolna, a Dóm, a csodálatos freskókkal díszített temetőhely és hát maga a torony, amit tényleg elég amatőr módon építettek fel a 14. századi építők, mert megdőlt és abba is hagyták az építését. Gondolom nem kaptak dicséretet a mesterek, de mostanra kiderült, hogy nekik volt igazuk, mert turisták ezrei hemzsegnek itt, hogy lássák a csodát.

Miután mindenki kicsodálkozta magát visszaindultunk a szállásuk városába, ahol délután a szomszédban lévő Montecatini-Altóra egy fogaskerekű kis felvonóval felhúzattuk magunkat. Ropogott is minden, mert elég nehezek lehettünk.

A tetején egy rövid séta és szabadidő után visszazuhantunk a mélybe és gyalog indultunk a szállás felé. Útközben megnéztünk egy lenyűgöző fürdő komplexumot is.

Túránk negyedik – legnehezebb – napja is elérkezett. Bár néhányan már az utolsókat rúgták az erőnlétük miatt (főleg e sorok lejegyzője). Vonatra szálltunk és elindultuk a sziklák közé ékelődött 5 falu (Cinque Terre Nemzeti Park) irányába, ahol 3 falut birtokba is vettünk. A települések közötti utat vonattal tettük meg. Az első két falun egyszerűen átrohanva elérkeztünk a harmadikba, ahol félig-meddig homokos tengerpart várt minket. Többen bele is vetették magukat a hűs habokba, de az éhesebb fajta keresett valami éttermet, de a szieszta szokása miatt lyukra futott. Én is.

• Megjegyzés: A Cinque Terre (jelentése öt föld) a Ligur-tenger partjának egyik zord és nehezen megközelíthető része La Spezia városától északnyugatra, Porto Venere és Levanto települések között. Nevét a területén osztozó öt településről kapta: Riomaggiore, Manarola, Vernazza, Corniglia és Monterosso al Mare. Az öt faluban együttvéve 7000 ember él. A régió védelmet élvez, mint nemzeti park és 1997 óta, mint az UNESCO világörökség része.

A visszaút is vonattal, majd a busszal történt és a szokásos vacsora után egy kis csevegés, a sebek nyalogatása, majd pakolás a másnapi útra.

Utolsó nap a hazatéréssel telt el igen lassan, bár nem unatkoztunk. További Király Tours Rádió adásokat hallgattunk, teszteket töltöttünk ki, hogy mire is emlékszünk. A helyezettek értékes díjakat és tapsokat kaptak. Nagyon örültünk egymásnak, de a megérkezés után szétrebbentünk, mint a verebek.

Összefoglalva:

• Toscana megér egy utat, Firenzét látni kell.
• Köszönjük a kiváló programot Király Jolantának és lányának Krisztinának, a szervezést pedig a mi nagy varázslónknak Ocsovai Jánosnak.
• Köszönjük, hogy a mintegy 20 éves történetünk során olyan sok új ismeretet kaptunk és történelmi csodát láthattunk, ami ilyen rövid idő alatt még nem fordult elő.
• Kiváló idegenvezetés minden helyen, Legény Éva és Forgács Andrea személyében.
• Attila és Feri kiválóan vezette a buszunkat.
• Köszönjük, hogy az első alkalommal velünk tartó túratársaink zökkenőmentesen beilleszkedtek és egységet alkottak a csapattal.
• A szálloda tiszta, csendes, csak a 4 csillagot nem értettük.
• Szerencsénkre (vagy nem?) enyhén szólva kánikulai meleg volt.
• A világ minden részéből özönlenek a turisták ide, sok helyen alig lehet tőlük mozdulni.
• A túra utáni napokban úgy tűnt, néhányan bekaptuk a covid vírust, ami enyhébb lefolyású volt, mint régebben, de eléggé elvette a figyelmet a lényegről, az útról. Akik ráharaptak, azoknak jobbulást, akik nem, árulják el a titkot.
• És egy jó Mottó Ocsótól: „Lassan megyünk, de mindig hátra„. A mondás a fáradságnak köszönhető, de tetszik.

Nézzétek a képeket és a videókat!

FOTÓALBUM (Hugyecz György képeiből összeállítva)

VIDEÓKLIP (Saját rendezés, csak emlékeztetőül – rendezés alatt)