Go to content

VERSENYÉRTESÍTŐ

BRIDGESTONE Tájékozódási Futó DIÁKOLIMPIA Országos Döntő, Interfood Diák Váltó, Bridgestone Kupa
KÖSZÖNTŐ
 
Tisztelt versenyzők, sportolók és sportbarátok!
Szeretettel köszöntök minden lelkes résztvevőt Komárom-Esztergom megyében.
Örömmel vállaltam el azt a megtisztelő felkérést, hogy – az Országos Tájékozódási Futó Diákolimpia fővédnökeként Schmidt Csaba polgármester úrral közösen – közel 600 versenyző diákot fogadhatunk Tatabánya városában.
A közelben magasodó, szemet gyönyörködtető Gerecse hegység ad otthont a kiemelkedően nagy állóképességet igénylő tájékozódási futásnak, ahol a motivált jelentkezőknek módjukban áll megmutatni fizikai felkészültségüket és technikai rátermettségüket.
Bízom benne, hogy a résztvevőknek a verseny mellett lehetőségük lesz e különleges helyszín természeti szépségeiben is gyönyörködni.
Boldog város Tatabánya, hiszen számos híres olimpikonnal büszkélkedhet, akik megérdemelten öregbítik városunk hírnevét. Gratulálunk azoknak, akiknek a mostani eseményen lesz alkalmuk megszerezni életük első diákolimpiai érmét, de természetesen az elismerés minden rajthoz állónak kijár!
A sportszerű és sérülésmentes küzdelem mellé, minden kedves látogatónak testi-lelki feltöltődést és kellemes időtöltést kívánok!
dr. Kancz Csaba
Kormánymegbízott

ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK
A verseny célja
A tájékozódási futó sport megismertetése és népszerűsítése az általános és középiskolák tanulói és pedagógusai körében.
A fiatalok készségeinek, erkölcsi, akarati tulajdonságainak és fizikai képességeinek fejlesztése.
Lehetőséget nyújtani arra, hogy a tájékozódási futó diákok eredményesen képviseljék iskolájukat a diákolimpiai döntőn.
A tanév „Magyarország Tájékozódási Futó Diákolimpia® Bajnoka” címének, valamint a további helyezések eldöntése.
A felsőoktatási felvételi eljárásról szóló 423/2012. (XII.29.) Korm. rendelet 21. §-a alapján a felvételi eljárás során Diákolimpia országos döntő egyéni versenyszámában elért legalább 3. helyezetteknek járó többlet 10 pont jogosultjainak meghatározása.
A verseny rendezője
A Magyar Diáksport Szövetséggel kötött védjegyhasználati szerződés alapján a Magyar Tájékozódási Futó Szövetség megbízásából a Komárom-Esztergom Megyei Tájfutó Szövetség, Gerecse Tájfutó Club, Megalódusz Sportegylet és a Tatai Tömegsport és Tájfutó Honvéd Sportegyesület.
Versenybíróság
Elnök: Mauer Lajos
Elnökhelyettes: Takács István
Titkár: Mészáros Károly
Pályakitűzők: Gyulai Tamás (1. nap); Gyulai Zoltán (2. nap)
Ellenőrzőbírók: Sulyok Ábel (1. nap); Peregi Dávid (2. nap)
SportIdent: Bordács László, Kovács Balázs, Ambrus Sándor
Rajtfelelős: Eipl András
Célfelelős: Körmendi Miklós
Szpíker: Szlávik Zoltán
A verseny fővédnökei
Dr. Kancz Csaba, kormánymegbízott, Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal
Schmidt Csaba, Tatabánya polgármestere, Tatabánya Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal
Versenyek, események helyszínei és időpontjai
1. NAP - 2019. május 18. (szombat) Tatabánya, Május 1. park
Nullidő: 10:00
Diákolimpia, rövidtáv: Egyfordulós, rövidtávú, egyéni, nappali, országos rangsoroló verseny
Bridgestone Kupa, rövidtáv: Egyfordulós, rövidtávú, egyéni, nappali, regionális rangsoroló verseny
Nullidő: 15:00
Diák Váltó, nem minősítő verseny (Fiú váltó 15:00 / Lány váltó 15:10)
2. NAP - 2019. május 19. (vasárnap) Tatabánya, Turul
Nullidő: 10:00
Diákolimpia, normáltáv: Egyfordulós, normáltávú, egyéni, nappali, országos rangsoroló verseny
Bridgestone Kupa, normáltáv: Egyfordulós, normáltávú, egyéni, nappali, regionális rangsoroló verseny
Áttekintő térkép - Lsd: 1.sz. kép
Jelentkezés
2019. május 17-én, pénteken: 18:00 – 21:00. Tatabánya, József Attila Általános Iskola tornaterme (2800 Tatabánya, Béke út 1.)
2019. május 18-án, szombaton: 08:00 – 09:30. Helye: 1. napi Versenyközpont
2019. május 19-én, vasárnap: 08:00 – 09:30. Helye: 2. napi Versenyközpont
A Bridgestone Kupa futamaira a helyszínen csak a rajtlista üres helyeire fogadunk el nevezést.
Pontérintés
A versenyt SPORTIdent rendszerrel bonyolítjuk le. Ha a doboz nem jelez vissza, a térképre kell bélyegezni. A versenyen a dobozok érintés nélküli funkciója nem lesz bekapcsolva.
SPORTIdent bérleti díj: 300 Ft/fő/futam (FN-II; FN-III; FN-IV térítésmentes).
Rajtszám
A Diákolimpián, a Diák Váltón külön-külön rajtszám lesz. A kapott rajtszám viselése kötelező! A Bridgestone Kupán indulók nem kapnak rajtszámot.
Eredményközlés
A rajtlisták ki lesznek függesztve a célban és a rajtokban egyaránt. A célban on-line eredményközlő rendszert fogunk üzemeltetni. Azokon a WI-FI-t használni tudó eszközökön, amelyek rendelkeznek WEB böngészővel is, folyamatosan követni tudjátok az eredményeket. Az eredmények egy ingyenes WI-FI szolgáltatáson keresztül lesznek elérhetők, mobil Internet használata nem szükséges. A WI-FI képes eszközöddel (okos telefon, tábla PC, laptop) keresd a result SSID-t, majd írd be a böngészőbe a result.hu címet. A célban kihelyezett nagyméretű képernyőkön az eredmények folyamatosan követhetők lesznek azok számára is, akik nem rendelkeznek a WI-FI-s eszközökkel. számára is, akik nem rendelkeznek a WI-FI-s eszközökkel. Részeredmények (rádiós pontok) a http://live.mtfsz.hu/ követhetők.
Szállás
Esély Budapest Alapítvány Tatai Tábora
A  tábor kb. 10 km-re található mind a szombati, mind a vasárnapi  versenyhelyszíntől. Közel 300 fő elhelyezését biztosítja különböző  férőhely szám és komfort fokozat mellett. A honlapon megtalálható a 2019  évre érvényes árjegyzék. Az étkezés, megfelelő létszám esetén helyben  megoldott, valamint a tábortól kb. 100 m-re büfé sor található (Építők  parkja). A foglalás önállóan történik, a honlapon, vagy az Alapítvány honlapján található megrendelő lap kitöltésével és az eselybp@gmail.com e-mail címre történő beküldésével.
Az üzemeltetők kérik, hogy az érkezés előtt 5 nappal  pontosítani kell a létszámot.
Étkezés
1./ BÜFÉ SZOLGÁLTATÁS
A rendezvény idején a büfé és az ebédrendelést a Pikante-Gasztro Kft. biztosítja.
Üzemeltető:   Pikante-Gasztro Kft. 2890 Tata, Tópart Sétány 13.
2./ EBÉD ELŐZETES RENDELÉSE
Választható ételek:
A. Roston sült csirkecombfilé, friss salátával és rizzsel  1490.- Ft
B. Bolognai spagetti 1190.- Ft
C. Marhahúsos pincepörkölt 1490.- Ft
Az árak tartalmazzák a szállítási és csomagolási költségeket is.
A rendelés menete:
Önállóan a pikant@pikant.hu e-mail címen - Keller Gábor részére
Rendeléskor jelezze a rendezvény nevét, a megrendelő nevét, A választható ételek betűjelét és mennyiségét.
3./ VACSORA
Az előzetesen jelentkezettek részére vacsora, tészta parti.
A vacsora ideje: a rövidtávú verseny délutánján 16:00 - 19:00
Alapmenü: Lecsós húsos tarhonya, savanyúsággal.
Vegetáriánusoknak: Lecsós tarhonya, savanyúsággal.
Gyerekverseny, óvoda
Mind két nap a versenyközpontban óvoda lesz kialakítva
Vasárnap a gyerekpálya (mátrix) kezdete: 09:00.
Elsősegélynyújtás, orvosi ellátás
Mindkét nap elsősegélynyújtás, orvosi ellátás biztosított a célterületen a verseny teljes időtartama alatt.
Illemhely, tisztálkodási lehetőség
A verseny célterületein mobil WC-k állnak rendelkezésre. Az 1. napi versenyen a rajtban, a 2. napi versenyen a rajt közelében is biztosítunk WC-ket. Mosakodási lehetőség az 1. napon a József Attila Általános Iskolában (rajtkarantén), a 2. napi célterületen lajtoskocsiból lesz
Szelektív hulladékgyűjtés
A célterületeken, versenyközpontokban szelektív hulladékgyűjtés lesz.
Egyéb általános információk
A befutó versenyzők ásványvizet kapnak a célban. Kérjük, hogy az üres műanyag palackokat összenyomva a kijelölt helyre rakjátok.
A versenyen bárminemű kereskedelmi tevékenység csak a Rendezőség engedélyével folytatható.
A versenyeken mindenki a saját felelősségére vesz részt.
A résztvevők (versenyzők, kísérők, nézők) elfogadják, hogy a versenyen készült képek, videofelvételek – ellenkező értelmű írásos nyilatkozat hiányában – nyomtatott és elektronikus sajtóban, ezen belül az Interneten is közzé tehetők.
A versenyközpont, valamint a cél területén ne hagyjátok őrizetlenül a csomagokat!
A versenyterületeken kutyát csak pórázon szabad tartani!
Ügyeljünk a versenyközpont-, a cél- és rajtterületek rendjére és tisztaságára!
Ajándékok
A Diákolimpián indulók a támogatók által felajánlott ajándékcsomagot kapják az 1. napi rövidtávú versenyt követően. A korosztályos kategóriákat a befutó csomagokat felajánló támogatókról is elneveztük.
Futamok elnevezése - Lsd: 2.sz. kép
Programok
12:00 Face Team - Akrobatikus Sportszínház - Youngsters csapatának bemutatója
13:00 - Találkozó Monspart Sarolta első magyar tájfutó világbajnokkal
16:00 - 19:00 Vacsora, melyet a GYERMELYI és a STUDIUM ÉTTEREM ajánlott fel.
17:00
- Rope Skipping Team - Tata fellépése
- Face Team - Akrobatikus Sportszínház - Zsonglőr csapatának bemutatója
- Dr. Kancz Csaba köszöntője
- Ünnepélyes eredményhirdetés

2018/2019. TANÉVI TÁJÉKOZÓDÁSI FUTÓ DIÁKOLIMPIA® RÖVIDTÁV ORSZÁGOS DÖNTŐ
Bridgestone Kupa Rövidtávú futam
Versenyközpont / versenyaréna
Tatabánya, Május 1. park központi tisztása (koordináták: 47.557862, 18.423945)
1. napi áttekintő térkép - Lsd: 3.sz. kép
Parkolás
A versenyen kijelölt parkolót alakított ki a Rendezőség, melyet minden autóval érkező résztvevőnek kötelezően használnia kell. A parkoló a versenyközponthoz közel, a Molnár utcában található (koordináták: 47.559963, 18.425452). A parkoló az 1-es főút felől a Cementgyári út, Népház út, Vértanúk tere, Molnár utca útvonalon közelíthető meg. A városközpont felől az Összekötő út, Szent Borbála út, Béke út, Molnár utca útvonalon lehetséges a megközelítés. A parkolóból lila szalagozás mentén 500 m-re található a versenyaréna.
Vasúttal érkezőknek Alsógalla megállóhelynél kell leszállniuk és a Béke út, Molnár utca útvonalon, majd a lila szalagozáson tudják megközelíteni a versenyarénát.
Terep
Tatabánya, lakótelepi környezet, kis parkokkal, játszóterekkel, kis forgalmú utakkal, enyhe szintkülönbséggel.
Térkép
Méretarány: 1:4000, alapszintköz: 2.5 m, készítés éve: 2017-2019. A térkép anyaga pretex, mely vízhatlan, így fóliát nem biztosítunk. A térkép mérete 340 x 250 mm. Pontmegnevezés a térképre lesz nyomtatva.
A térképen, több helyen tiltott területek vannak, ezek elsősorban a forgalmas utak, építési területek, veszélyes kőfalak. A tiltott területeket a pályanyomtatás színével azonos sraffozással jelöltük. Egyes helyeken, a terepen kordonszalaggal elkerítve jelöltük a tiltott terület szélét. A tiltott területtel jelölt forgalmas útszakaszon csak a kijelölt helyeken lehet átmenni, ahol polgárőri biztosítás lesz.
A tiltott területeken való áthaladás a versenyből való kizárást vonja maga után!
Az előzőekben ismertetett tiltott területeken kívül az alábbi jelekkel jelölt területekre tilos továbbá a belépés/áthaladás:

A térképen nem kerültek ábrázolásra a villanyvezetékek, villanyoszlopok (kivéve 1 db nagyfeszültségű vezeték oszlopa), padok, kisebb szemeteskukák. A lakótelepen, több helyen megtalálhatók fa, fém vagy betonkerítéssel ellátott konténertárolók. Ezeket fekete X jellel jelöltük a térképen.

Kérjük a csapatvezetőket, hogy a tiltott területekre fokozottan hívják fel a versenyzők figyelmét!
Versenyaréna felépítése
A versenyaréna felépítését az alábbi ábra mutatja be. Kérjük, hogy csak azokat a helyeket foglaljátok el, amelyek a térképen „Versenyzői sátrak” megnevezésűek. A versenyarénát körbe vevő terület mind versenyterület, így az arénát csak a rajtba, vagy a parkolóba menetel céljából lehet elhagyni. Kérjük, viselkedjetek sportszerűen és a rövidtávú és a váltó verseny közötti időszakban ne menjetek ki a versenyarénából.
1. napi versenyaréna áttekintő térkép - Lsd: 4.sz. kép
Rajt, rajtkarantén
Diákolimpia rajtja:
Az arénából a rajtba kék-fehér szalagozáson lehet eljutni. A rajt távolsága: 350 m. A rajtot rajtkarantén előzi meg, melyet egy általános iskola udvarán alakítunk ki. A rajtkaranténba rajt idejétől függetlenül minden versenyzőnek 10:10-ig ki kell érnie. Ekkor a karantén lezár, csak a kísérők léphetnek ki.
Aki a beérkezési időt lekési, nem indulhat el a versenyen.
Rossz idő esetén az iskola tornaterme is használható lesz. WC, frissítő lesz a karanténban, illetve a leadott ruhákat összegyűjtjük.  
A rajtkordonba való belépés előtt lehet felvenni a pótszimbólokat.
A rajtkaranténból 3 perccel az indulás előtt lépnek be a versenyzők a rajtkordonba. Az 1. kordonban lesz a rajtszámellenőrzés, az SI törlése és ellenőrzése, a 3. kordonban a térképfelvétel. A térképet csak a rajt pillanatában szabad megnézni. A térképrajt a rajtkordon végétől 40 m-re helyezkedik el, melyet szalagozás és a végén bója jelez. Ezt az útvonalat minden versenyzőnek kötelezően meg kell tennie.
Bridgestone Kupa rajtja:
A Bridgestone Kupa rajtja a Diákolimpia rajtjától eltérő helyen lesz. A versenyarénából közösen indul a két rajt szalagozása, majd 300 m megtétele után a szalagozás balra elválik, és kék szalagozáson megy tovább még 100 m-t. A Bridgestone Kupa rajtját nem érinti a rajtkarantén.
Pótszimból A rajtokban pótszimbólt, celluxot biztosítunk.
Öltözet Sprint ruházat, edzőcipő. Szöges és kombinált cipő használata tilos!
Bemelegítés A rajtkaranténban lehetséges
Pályaadatok

F/N-II kategóriában, illetve a Fehér kategóriában nem lesz szalagozás!
VIP verseny: A verseny támogatói számára VIP versenyt rendezünk a Bridgestone Kupa rajtjából.
Térképleadás
A célba érkezés, befutás után (minden versenyzőnek) egyesületenként kell leadni a térképet. A térképeket a váltó után lehet elvinni.
Eredményhirdetés, fővédnöki köszöntő
A fővédnöki köszöntő és az eredményhirdetés az Interfood-Európa Diák Váltó után 17:00-kor lesz a versenyarénában. A díjazottak érem és tiszteletdíjazásban részesülnek, az 1-6 helyezettek oklevelet vehetnek át.

INTERFOOD EURÓPA TÁJÉKOZÓDÁSI FUTÓ DIÁK VÁLTÓ
Versenyközpont/versenyaréna
A váltó versenyarénája a rövidtávú versennyel azonos lesz.
„0”-idő
2019.05.18. 15:00 Fiú váltó
2019.05.18. 15:10 Lány váltó
A váltó futási sorrendje
A váltó futási sorrendje kötött:
1. futó: IV. korcsoport (közepes pálya)
2. futó: III. korcsoport (rövid pálya)
3. futó: V. vagy VI. korcsoport (hosszú pálya)
Váltó összeállítások leadása
A váltók adatait elektronikusan legkésőbb május 17-én 19:00-ig, nyomtatva május 18-án 12:00-ig kell leadni a letölthető nevezési lapon.
Terep
Tatabánya, lakótelepi környezet, kis parkokkal, játszóterekkel, kis forgalmú utakkal, enyhe szintkülönbséggel.
FONTOS TUDNIVALÓ!
Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata azzal a feltétellel járult hozzá a verseny megrendezéséhez, hogy a Május 1. park és a Népház liget területén csak a kijelölt járdákat lehet használni. Azokról letérni tehát szigorúan tilos, a szabályt megszegőket kizárjuk a versenyből! A pályakitűzésnél figyeltünk arra, hogy a logikus útvonalak a járdákon haladjanak. Ahol erdőn keresztül halad a logikus útvonal (egyetlen helyszín), ott sraffozással és kordonszalaggal le lesz tiltva az áthaladás.
Térkép
Méretarány: 1:4000, alapszintköz: 2.5 m, készítés éve: 2017-2019. A térkép anyaga pretex, mely vízhatlan, így fóliát nem biztosítunk. A térkép mérete 285 x 320 mm. Pontmegnevezés a térképre nyomtatva.
A térkép hátulján szerepel a versenyző rajtszáma.
A térképre és a tiltott területekre vonatkozó információk egyeznek a rövidtávú versenynél leírtakkal.
Rajt
A rajtszektorba belépés előtt lesz kialakítva az SI törlés, ellenőrzés. Az 1. futók a tömegrajt előtt a térképet kézbe kapják, melynek hátoldalán szerepel a rajtszám. A térkép befőttes gumival össze lesz kötve, melyet a rajt pillanatában lehet levenni. A 2-3. futók a térképüket rajtszámuk alapján a rajtszektorban kialakított térképtartó állványról veszik le és várják társukat. A befőttes gumi eltávolítása csak a váltást követően lehetséges. A térképrajt a tömegrajttól 100 m-re helyezkedik el, ahová kordon vezet.
Rajtszám
A rajtszám a futási sorrendet azonosítja: XXX.1 (első futó, közepes pálya), XXX.2 (második futó, rövid pálya), xxx.3 (harmadik futó, hosszú pálya). Minden versenyző köteles a kiadott rajtszámot viselni
Versenypályák jellegzetessége
A váltó pályák Farsta, azaz szakaszkombinációs jellegűek. A térképrajt után közvetlenül egy forgalmas utat keresztez a versenypálya, ahol csak a kijelölt helyen szabad átfutni. Itt polgárőri biztosítás lesz. Egy kisebb kör megtételét követően a versenyzők ugyanezen az átkelőhelyen jönnek vissza és keresztezik az utat. Az átkelőhely előtt az út szélén kordonszalag lesz annak érdekében, hogy a versenyzők ne fussanak rá az úttestre. A kordonszalagon történő átvágás a versenyből való kizárást vonja maga után.

Figyeljetek továbbá arra is, hogy az átkelőhely után a helyes sorrendben kezdjétek meg a pályát!
A versenyarénában jól látható átfutó szakasz lesz, amely után 500-550 m-es szakasz van hátra a célig. Minden csapat figyelje az átfutó versenyzőit, mert nagyon gyorsak a kis körök. Javasoljuk, hogy a törlést, ellenőrzést még az átfutás előtt végezzétek el, mert utána már nem biztos, hogy lesz rá elég idő a csapattárs beérkezéséig.
A váltás menete 14:45-kor kerül bemutatásra.
Öltözet Sprint ruházat, edzőcipő. Szöges és kombinált cipő használata tilos!
Bemelegítés A versenyarénában illetve a kijelölt bemelegítő helyen lehetséges.
Pályaadatok


2018/2019. TANÉVI TÁJÉKOZÓDÁSI FUTÓ DIÁKOLIMPIA® NORMÁL TÁV ORSZÁGOS DÖNTŐ
Bridgestone Kupa Normál távú futam
Versenyközpont, cél
Tatabánya: a Turul-madárhoz (Gerecse Kapujához) vezető Panoráma út melletti mezőgazdasági terület. GPS koordináták: 47.5818582324; 18.4211514694
A versenyközpont megközelítése
2. napi versenyközpont megközelítése - Lsd: 5.sz. kép
A versenyközpont felépítése
2. napi versenyközpont áttekintő térkép - Lsd: 6.sz. kép
Parkolás
A versenyen kijelölt parkolót alakított ki a Rendezőség, melyet minden autóval érkező résztvevőnek kötelezően használnia kell. A parkoló a versenyközpont közvetlen közelében található. A parkoltatásnál torlódás lehetséges, türelemre és az irányítók utasításainak betartására kérünk mindenkit.
Buszok parkolására az M1-es autópálya felüljárója után található alkalmas terület. Buszparkoló versenyközpont távolság: 500 m.
Terep
Jól és közepesen futható középhegységi parkerdő, mérsékelt, de helyenként jelentős szintkülönbségekkel. A tavaszi vegetáció miatt az erdő aljnövényzete jelentősen megerősödött. A kisebb utak, ösvények így nehezebben vehetők észre. Helyenként kőmezők nehezítik a futást. A terepen több barlangbejárat található, melyek közül a veszélyesebbeket feltűnő színű szalaggal körbekerítjük. A terepen jelenleg is intenzíven művelik az erdőt, ami miatt a térkép nyomdába kerülését követően újabb fakihordó utak keletkezhetnek.
Térkép
Méretarány: 1:10000, alapszintköz: 5 m, Felülvizsgálat éve: 2018-2019. A térkép anyaga pretex, mely vízhatlan, így fóliát nem biztosítunk. A térkép mérete 350 x 250 mm. Pontmegnevezés a térképre lesz nyomtatva.
A rajt távolsága a versenyközponttól: 1750 m / 50 m
A rajthely megközelítése
A rajtot a versenyközpontból a kék szalagozás mentén lehet elérni.
A rajba vezető út első fele a Gerecse Kapujához vezető országúton halad. Kérünk mindenkit, hogy nagyon körültekintően közlekedjen. A forgalmat polgárőrök fogják lassítani.
A rajt a Turul-emlékmű és a Gerecse Kapuja Látogatóközpont közelében található. A rajtra várakozás alatt az emlékmű és környéke, a Szelim-barlang és a látogatóközpont szabadon megtekinthető. A versenyzők számára tiltott területeket táblával fogjuk jelezni.
A látogatóközpontba szöges, illetve kombinált cipővel belépni tilos.
A rajt közelében mobilvécék állnak a versenyzők rendelkezésére. Kérünk mindenkit, hogy ezeket használja.
Várhatóan sok kiránduló, túrázó, sziklamászó is lesz a helyszínen.
Rajt
A rajtkordonba való belépés előtt lehet felvenni a pótszimbólokat.
A rajtba állás 3 perccel a rajtidő előtt történik.
Az 1. hosszabb kordonban (kb. 120 m) lesz a beléptetés, a rajtszámellenőrzés és az SI törlése és ellenőrzése.
A 3. kordonban a kategóriának megfelelő térkép mellé állva lehet a kategóriát ellenőrizni. A térkép csak az időrajt pillanatában vehető fel.
A térképrajt a rajtkordon végétől 50 m-re lesz, melyet szalagozás és a végén bója jelez. Ezt az útvonalat minden versenyzőnek kötelezően meg kell tennie.
Öltözet: Javasolt a bozótruha és a szöges, vagy kombinált cipő használata.
Bemelegítés: A rajtba vezető szalagozás mentén és a rajt előtti területen.
Pályaadatok

Frissítőpont
A terepen két frissítőpont lesz ivóvízzel. Az egyik átmenetben, a másik egy ellenőrzőponton. A frissítőpontok helyét a térképen, illetve a pontmegnevezésben jelöljük.
VIP verseny: A verseny támogatói számára VIP versenyt rendezünk.
Térképleadás
A célba érkezés, befutás után a Brigestone Kupa rajtjáig (150-ig) egyesületenként kell leadni a térképet. A térképeket a 12:30-tól lehet elvinni.
Eltévedt versenyzők
Eltévedt versenyzők nyugatra tartva elérik a versenyközpontba vezető aszfaltozott utat. Az eltévedt, illetve a versenyt feladó versenyzők is kötelesek jelentkezni a célban.
A cél elérhetősége telefonon: 06 20 915-3677
Eredményhirdetés
Diákolimpia normáltáv: 14:00 óra
Brigestone Kupa összetett eredmény: 16:00 óra
A díjazottak érem, oklevél és tiszteletdíjazásban részesülnek.
Illemhely A versenyközpont területén és rajt közelében mobilvécék állnak a versenyzők rendelkezésére.
Tisztálkodás A versenyközpontban lévő lajtoskocsiknál lehetséges.
Büfé A versenyközpontban hideg, meleg ételeket, italokat kínáló büfét üzemeltetünk.
Gyerekverseny A parkoló közelében 9-16 óráig gyerekverseny rendezünk.

Módosítva:
2019.05.10.
Back to content