Go to content

NEVEZÉS

BRIDGESTONE Tájékozódási Futó DIÁKOLIMPIA Országos Döntő, Interfood Diák Váltó, Bridgestone Kupa

NEVEZÉS SZABÁLYAI
1./ Nevezés a diákolimpia országos döntőjének egyéni versenyszámaira
A Magyar Diáksport Szövetség 2018/2019. tanévi Versenykiírások „Versenyszabályzat” X. pontja és az MTFSZ–MDSZ által létrejött megállapodás szerint.
A nevezés folyamata:
1./ Minden indulót már a megyei forduló előtt be kell nevezni valamennyi korcsoportban elektronikusan a Magyar Diáksport Szövetség honlapján kialakított nevezési rendszer minden rovatának kitöltésével (https://nevezes.diakolimpia.hu/)
A nevezés során az iskola nevében a nevezési rendszerben az adott iskola kódjával regisztrált, vagy az iskola igazgatója által hitelesített, önálló regisztrációval rendelkező személy jogosult eljárni.
Kérjük a rendezőket és a klubvezetőket, hogy időben vegyék fel a kapcsolatot az iskolákkal.
Az MDSZ rendszerében azokat az aranyjelvényes versenyzőket is be kell nevezni még a megyei döntő előtt, akik nem indulnak a megyei döntőn.

2./ A megyei, döntőkön továbbjutott versenyzőket az MTFSZ Entry rendszerén keresztül (http://nevezes.mtfsz.hu) kell nevezni a megyei döntők szervezőinek (vagy a megyei szövetség által kijelölt egyesületnek) az országos döntő nevezési határidejéig.
Az Entry megjegyzés rovatába kérjük beírni a (1) megye, a (2) település és az (3) oktatási intézmény nevét (ilyen sorrendben).
Az Entry további rovataiban kéjük bejelölni a szállás és étkezési igényeket is.
Az nevezés leadásakor a megyei döntő hivatalos eredménylistáját is kérjük megküldeni info.dol.2019@gmail.com e-mail címre.

Nevezést kizárólag a fent leírtak szerint fogadunk el, a más úton (e-mail, posta) érkező nevezések érvénytelenek.

Figyelem!
Nevezési eltérések esetén az MDSZ rendszerében szereplő adatok az irányadók, aki ott nem szerepel, nem indulhat a versenyen.
Nevezési határidő: 2019. április 29.
Nevezési díj: 1900 Ft/fő/futam
SportIDENT bérleti díj: 300 Ft/fő/futam
(Az FN-II ; az FN-III és az FN-IV kategóriáknak térítésmentes)

2./ Nevezés a “Diákváltó” versenyre
Kizárólag online, az ENTRY nevezési rendszeren keresztül: http://nevezes.mtfsz.hu/
Egy megyéből egy klub által kijelölt felelős személy nevezzen, a váltók nevénél a megye nevét kérjük megadni! Pld. Komárom-Esztergom-1.
A váltók nevezésének határideje: 2018. május 02.
A váltók név szerinti nevezését kizárólag e-mail-ben, vagy írásban kérjük megadni a futási sorrend figyelembevételével.
PONTOSÍTÁS és módosítás leadása a mellékelt nevezési lapon
- elektronikusan (*.xlsx) május 17. 19:00-ig, vagy
- nyomtatva (*.pdf) 2019. május 18-án 12:00-ig
Nevezési díj: 4500 Ft/csapat

3./ Nevezés a Bridgestone Kupa  versenyre
Online, az ENTRY nevezési rendszeren keresztül: http://nevezes.mtfsz.hu/
Nevezési határidő: 2019. május 10.
A határidő után csak a helyszínen fogadunk el nevezést
Helyszínen: Csak az üres helyekre az emelt áras nevezési díj befizetésével.
Nevezési díj:
Határidőig leadott nevezés esetén: 1500 Ft/fő/futam
A helyszínen: 2000 Ft/fő/futam
SportIDENT bérleti díj: 300 Ft/fő/futam
(Versenyengedély nélkül, rangsoroló kategóriában a napi versenyengedély díja + 300 Ft/fő/futam)

Fizetés:
DIÁKOLIMPIA egyéni versenyek és a DIÁKVÁLTÓ
Kizárólag átutalással a versenyt megelőzően a  Tatai Tömegsport és Tájfutó Honvéd Sportegyesület Pannon Takarék Zrt. 63200030-11053480 sz. számlájára 2019. május 08-ig történő beérkezéssel.
Számlát csak az átutaló szervezet vagy személy nevére tudunk kiállítani, amit a befizetés előtti egyeztetés szerint e-mailben megküldünk, és ez alapján történhet az utalás!
Egyeztetések végrehatása: E-mail: info.dol.2019@gmail.com  (illetve szükség esetén telefonon: +36 30 5754324)
(A kiadott számla pecsét és aláírás nélkül is érvényes, a számla a Számlázz.hu rendszerrel készül)
Kérjük a számlázási adatokat, valamint a számlát fogadó e-mail címét a info.dol.2019@gmail.com e-mail címre elküldeni

Bridgestone Kupa egyéni versenyek
A nevezési díjat a jelentkezés gyorsítása érdekében előzetes egyeztetés után utalással (ajánlott), vagy a helyszínen kell fizetni.
Utalással történő fizetés esetén a Tatai Tömegsport és Tájfutó Honvéd Sportegyesület Pannon Takarék Zrt. 63200030-11053480 sz. számlájára kérjük 2019. május 10-ig történő feladással.
A megjegyzés rovatba kérjük beírni az egyesület kódját és a nevezési létszámot, egyben kérjük a számlázási adatok és befizetési bizonylat másolatának megadását az info.dol.2019@gmail.com címre megküldeni. Számlát a megadott számlázási adatokkal a megadott e-mail címre elektronikusan küldjük meg.
2019. május 10. után a helyszínen fogadunk el befizetést.


Módosítva:
2019.05.11.
Back to content