14. 2006
14. Simon Lajos Tájfutó Emlékverseny
2006. július 22-23. Vértesszőlős
EGYÉB FONTOS INFORMÁCIÓK
Kategóriák összevonása a beérkezett előzetes nevezések alapján
Az alábbi kategóriák nevezés hiányában törlésre kerültek:
- F16C; F18C; F20A; F75B; N14C; N16B; N16C; N18C; N20A; N65B
Az alábbi kategóriák a kevés nevező miatt törlésre kerültek, az ide nevezett versenyzőket egyel magasabb kategóriába soroltuk:
- F14B törölve, helyette F16B
- F18B, F21A törölve, helyette F21B
- N18B, N21A törölve, helyette N21B
Kész István Emlékverseny
Kész István 2005. június 12-én hunyt el.
Emlékére 2005. évtől a Simon Lajos Tájfutó Emlékverseny F65 kategóriája egyben Kész István Emlékverseny is
Értékelése a két nap összetett eredményei alapján történik.
A versenyközpont megközelítése:
VONATTAL
Vértesszőlős vasútállomásról Északi irányba az előembertelep felé. A sarki ABC-nél balra a Homok utcába, majd a horgász tónál jobbra.
GÉPJÁRMŰVEL:
Az autópálya irányából Tatán, illetve Vértesszőlősön keresztül Baj felé. Közvetlenül a templom előtt jobbra, majd újra jobbra. Balra a földúton a kereszteződésig, ott jobbra fordulva egy keskeny betonozott út halad végig a szőlőskertek alatt.
A főbb elágazások szalagozással meg lesznek jelölve.
AUTÓBUSSZAL
Tatabánya felől célszerű érkezni. Vértesszőlősön a 60-as km tábla után jobbra a Petőfi S. úton felfelé, amíg balra egy élelmiszerbolt lesz. A bolt után 100m-re balra az aszfalt út végéig. A betonút vége előtt jobbra egy rétre kell kanyarodni, ahonnan gyalogosan kb. 400 m a versenyközpont.
Szállások:
A versenyközponthoz közel, igényeknek és pénztárcának megfelelő szállások
RENDEZŐSÉG
Elnök: Mészáros Károly
Pályakitűző: Gillich György
Ellenőrzőbíró: Horváth János
Felvezetők: Tóth Lajos, Törjék György
Felvezetésben, bontásban segítők:
Aknai Antal, Berbécs Sándor, Csőkör Zoltán, Hanák Lajos, Katulin Tibor, Langschadl József, Pokornyik Tibor,
Szalagos pálya:
Radics Anna, Marganits Sándor, Karap Attila
Rajtszemélyzet:
- Rajtfelelős: Langschadl József
- Rajtoltatók: Hanák Lajos, Mészáros János Katulin Tibor, ifj. Nemcsényi László és Peti
- Segítő: Bozó József
Célszemélyzet :
- SportIdent Riczel Zsuzsa, Józsa Gábor
- Nevezések Mészárosné Boros Valéria, Pénzes Mária Szepesi Tamásné (Margit) Hanákné Geng Viola
- Frissítés Lutring László, Kovács Amelita, Reszter Dávid
- Kihelyezve Nemcsényi Rita + Zsolt
Gyerekverseny: Federics Éva, Tóth Maya, Marganits Sándor
Családi verseny: Pénzes Mária, Tóth István Tibor Kurthy Bernadett
Versenyorvos: dr. Nemcsényi László
Ellátás, biztosítás, célterület: Aknai Antal, Aknai Antalné (Olgi), Reszter István, Reszter Szabolcs, Berbécs Sándor
Büfé: Gánti vendéglő (3 fő)
összesen: 39 fő
VERSENYKIÍRÁS
Rendező:
Tatai Tömegsport és Tájfutó Honvéd Sportegyesület
MH 25. Klapka György Könnyű Lövészdandár
A verseny fővédnökei:
- Erdélyi Lajos dandártábornok HM HPFO főosztályvezető
- Huszti András dandártábornok MH 25. Klapka György gl.dd. parancsnok
PROGRAM:
1./ július 22. (1. nap)
- Jelentkezés: - 08.00 – 09.30
- 14. Simon Lajos Tájfutó Emlékverseny ("0" idő: 10.00.)
- MH Amatőr Tájfutó Nap
- 10.00. - Egyéni verseny
- 10.30. - 13.00. Családi verseny
- 10.30. - 12.30. Gyerekverseny
- 14.00. - Csapatverseny
2./ Július 23. (2. nap)
- Jelentkezés: - 08.00 – 08.30
- 4. Tatai Honvéd Kupa ("0" idő: 09.00.)
- 09.30. - 11.00. Gyerekverseny
- 13.00. - Eredményhirdetés
Versenyközpont: Vértesszőlős
Szállás:
- Egyénileg intézendő, a versenyközpontban sátrazási lehetőséget biztosítunk.
- A versenyközponthoz közel, igényeknek és pénztárcának megfelelő szállások - ezen a honlapon találhatóak
I./ 14. Simon Lajos Emlékverseny - 4. Tatai Honvéd Kupa
Versenyforma: Kétnapos nappali egyéni rangsoroló verseny
- Mindkét verseny rangsoroló (Első nap közép, második nap normál táv)
- Értékelés, díjazás a két nap összetett eredményei alapján
Versenybíróság:
Elnök: Mészáros Károly
Pályakitűző: 1.nap: Gillich György 2.nap: Gillich György
Ellenőrző bíró: 1.nap: Horváth János 2.nap: Horváth János
Térkép: 2005. évben készült 1:10000/5
Kategóriák:
F/N 21ABCBr, 20A, 18BC, 16BC, 14BC, 12C, 10C, F/N 35A, 40B, 45B, 50B, 55B, 60B, 65B, F70B, F75B, F80B
Nyílt: Kezdő és Technikás
A nyílt kategóriákban indulók a "0" időtől kezdve a rajtidő végéig indulhatnak tetszésszerinti időben, 1 perces időközzel. Az idő mérése SPORTident elektronikus rendszerrel történik, indulásnál a rajtidőt az SI rajtdoboza adja. Rajtlista és eredmény lista nem készül, eredményhirdetést nem tartunk. Az eredmények a verseny honlapjára kerülnek fel.
(Ha egy kategóriába a nevezési határidőig kevesebb, mint 5 fő nevezése érkezik a nevezőket más kategóriába soroljuk)
Nevezési cím: nevezes-ttt@altavizsla.hu
Nevezési adatok: Név, Kategória, SI szám, Egyesület neve, kódja
Nevezési határidő: 2006. július 12-ig
>>> Csak az írásban érkezett nevezésekért vállalunk felelősséget.
>>> E-mail-en érkező nevezéseket 2 napon belül visszaigazoljuk.
Nevezési díj:
2 napra 1 napra
Határidőig: 2500 Ft 1500 Ft
Helyszínen: 3500 Ft 2000 Ft
Nyílt (helyszíni nevezés esetén is) 600 Ft 300 Ft
Módosítás esetén 500 Ft pótdíjat számolunk fel.
Kedvezmények!!
- A F/N 10-12, F70-80, N55-N65 kategóriák számára előzetes nevezés esetén a nevezési díjat elengedjük.
- Helyszíni nevezés esetén 500 Ft / 1 nap, illetve 1000 Ft / 2 nap
- Az MH Egyéni bajnokság résztvevői részére nevezési díj nincs
Eredményhirdetés: a két nap összetett eredményei alapján - 2005. július 23-án 13:00
II./ MH Amatőr Tájfutó Nap
A./ MH Amatőr Tájfutó Egyéni Bajnokság
Versenyforma: Egyéni bajnokság
Nevezhetnek:
A Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú tagjai, a Honvéd Sportegyesületek Országos Szövetségéhez tartozó honvéd sportegyesületek tagjai.(A sportegyesületi tagságot a sportegyesület vezetője a nevezéssel egy időben aláírásával köteles igazolni.)
Kategóriák: F/N 21B, 35A, 40B, 45B, 50B, 55B, 60B, 65B
Nevezési adatok: Név, Születési év, Kategória, SI szám (ha van), Katonai szervezet neve, Egyesület neve és kódja
Nevezési cím: nevezes-ttt@altavizsla.hu
Nevezési díj: nincs, Nevezési határidő: 2006. július 12-ig
"0" idő: 10.00.
Díjazás:
A verseny győztese elnyeri a MH Amatőr Egyéni Tájfutó Bajnoka címet
A verseny 1-3. helyezettjei érmet vehetnek át
Az 1. helyezett serleg díjazásban is részesül.
A versenyzők értékelésre kerülnek a 14. Simon Lajos Emlékversenyen is.
Eredményhirdetés: 16:30 (a csapatverseny eredményhirdetésével együtt)
B./ MH 14. Amatőr Tájfutó Csapatbajnoksága
Versenyforma: Csapatbajnokság
Nevezhetnek:
A Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú tagjai, a Honvéd Sportegyesületek Országos Szövetségéhez tartozó honvéd sportegyesületek tagjai.(A sportegyesületi tagságot a sportegyesület vezetője a nevezéssel egy időben aláírásával köteles igazolni.)
Nevezési adatok: Csapat megnevezése, Alakulat megnevezése, csapattagok, SI szám (akinek van)
Nevezési cím: nevezes-ttt@altavizsla.hu
Nevezési díj: nincs, Nevezési határidő: 2006. július 12-ig
"0" idő: 14.00.
Eredményhirdetés: 16:30
Információk:
A csapatverseny rendje: A csapat létszáma 3 fő. A csapat egyszerre rajtol és egyszerre kell a célba beérkezni. A csapat minden tagja külön térképet kap. A térképen piros színnel kerülnek jelölésre azok a pontok, amelyet a csapat minden tagjának érinteni kell, illetve kék színnel azok a pontok, amelyeket elegendő legalább egy csapattagnak érinteni. A verseny SI rendszerrel kerül lebonyolításra, melyet a rendezőség biztosít.
Értékelés
- Az abszolút versenyben elért 1-3. helyezett csapatok éremdíjazásban részesülnek. Az első helyezett csapat elnyeri a fővédnök által adományozott serleget.
- A Magyar Honvédség csapatainak versenyében az 1-3 helyezett csapatok serleget vehetnek át, illetve az első helyezett MH csapat elnyeri az ifj. Simon Lajos által alapított vándorserleget és a Magyar Honvédség Tájfutó Csapatbajnoka címet. A legjobb női csapat különdíjban részesül.
C./ Gyermekverseny
0-10 éves korú gyermekek részére, a cél közelében kijelölt pályán. Nevezés a helyszínen, nevezési díj nincs.
Rajt: 10:30
Eredményhirdetés: 13:15
D./ Családi tájékozódási verseny
Egy családban 2, illetve 3 fő nevezése szükséges. A szalagokkal kijelölt versenypályát térkép segítségével kell teljesíteni, a verseny ideje nem kerül mérésre. A pályát sikeresen teljesítő családok között értékes nyereménytárgyak kerülnek kisorsolásra.
Nevezés a helyszínen, nevezési díj nincs.
Rajt: 10:30
Eredményhirdetés: 13:30
BENEVEZETT VERSENYZŐK
Sorsz. SI dugó Név Kat N1 N2
1 BAL Budapesti Asztali
1 950 Horváth Imre F21B X X
2 BEA Budapesti Egyetem
1 45151 Friedrich Orsolya N21B X X
2 4502 Friedrich Vilmos F60 X X
3 222979 Hegedüs Ágnes N55 X X
4 54753 Homoki Géza F55 X X
5 45194 Marosán Ágnes N21B X X
6 45412 Mitterer Andrea N21C X X
7 232759 Urbán András F40 X X
3 BME Balassagyarmati M
1 968 Novotni Tiborné N50 X X
2 973 Vastag Gábor F21C X X
3 Vastagné Bauer Zita NYK X X
4 BTK Bakonyi Tájfutó K
1 Kósa Noémi N10C X X
2 993 Ládi János F55 X X
3 952 Szabó Csaba F40 X X
4 Urbán András F21BR X X
5 DTC Diósgyőri Tájfutó
1 868 Emmer György F21B X X
6 FLF Fehérlófia SE
1 307703 Balogh Róbert * F21B X X
2 307701 Bernáth Zsolt F21BR X X
3 332828 Szabó László F21BR X X
7 HAV Havas Szabadidő K
1 45409 Radnóti Rezső F65 X X
2 45408 Tóth Józsefné N55 X X
8 HER Herkules SE Balat
1 45444 Gáncs Kálmán F55 X X
2 45357 Horváth Tivadar F50 X X
9 HRF Szolnoki Honvéd S
1 233679 Balla György * F21B X X
2 45588 Berecz Gábor * F21B X X
3 Berecz Norbertné NYK X X
4 45587 Berecz Éva * N21B X X
5 Fakam Béla NYK X X
6 222922 Farkas Viktor * F21B X X
7 45595 Fehér Mihály * F45 X X
8 Fehér Zsolt NYK X X
9 Géziné Hornyák Csilla NYK X X
10 232789 Illés Péter * F21B X X
11 Koródi Marianna N21B X X
12 Makai Tímea NYK X X
13 Megyeri Zsolt * F35A X X
14 Nagy Péter NYK X X
15 Shimanovszky József NYK X X
16 45592 Szabovik Zoltán * F50 X X
17 45593 Szabovikné Szuromi Zsuzsa * N45 X X
18 Szabó Zsolt NYK X X
19 Szekeres Sándor NYT X X
20 Tóth Gábor NYK X X
21 45596 Vincze Gábor * F45 X X
10 HSE Hegyisport Szente
1 222912 Muliter Gábor F45 X X
2 45533 Zentai László F45 X X
11 HSP Hidegkúti Spartac
1 Hornyán Katalin dr. N21C X X
2 222990 Salga István dr. F55 X X
12 HTC Hódmezővásárhelyi
1 Kiss Gábor * F21B X
2 Lörincz Gábor * F55 X
3 Vakhal György * F50 X
4 Ábrahám Aranka * N35A X
13 HUF HUFEZE Pásztó
1 411912 Reviczki Zsolt F21B X X
2 416601 Zentai József F50 X X
14 JMD Jászapáti Mészáro
1 Bartus Petra N14B X X
2 45163 Kissné Kiss Mária N40 X X
3 45165 Nagypéter Mária N40 X X
4 416658 Sisa Dorottya N21B X X
5 307749 Szabadi Bernadett N14B X X
6 45925 Urbán Csaba F21B X X
7 45166 Zagyi László F35A X X
8 Ózsvári Eszter N14B X X
15 KAL Kalocsai SE
1 233620 Balogh Szilvia Odett N21B X X
2 45467 Bergendi Péter F21B X X
3 233621 Pap Attila F21B X X
16 KFK KFKI Petőfi Sport
1 45403 Balla Sándor F80 X X
17 KOS Hegyvidék-KFKI Op
1 233618 Hajas Csilla dr. N40 X X
2 411954 Hajdu Marcell F16B X X
3 233564 Hajdu Szása F12C X X
4 332835 Ormay György F45 X X
5 332834 Ormay Éva N40 X X
6 233619 Zempléni András dr. F45 X X
7 411952 Zempléni Réka N14B X X
18 KTK Kőbányai Tájfutó
1 45932 Fekete Anikó N21B X X
2 232807 Hegedüs Béla F40 X X
3 45324 Horváth Béla F55 X X
4 5621 Nyögéri Imre F70 X X
5 5619 Pál Ilona dr. N45 X
6 5627 Ribényi Imre F60 X X
7 982 Sejpes Gyula F60 X X
8 5616 Szunyog József dr. F45 X X
9 5628 Valkony Ferenc F70 X X
19 MAC Margitszigeti Atl
1 222980 Ipsics László F21BR X X
2 222981 Ipsics Péter F12C X X
3 222983 Ipsics Viktória NYK X X
4 222982 Ipsicsné Popelyás Anna NYK X X
5 Peregi Dániel F10C X X
6 Peregi Dávid F14C X X
7 Peregi Tamás F21C X X
20 MAF Műegyetemi Atléti
1 46082 Matics Gyula F21B X X
2 46111 Varga János NYT X X
21 MEA Miskolci Egyetemi
1 45550 Horváth Sándor F35A X X
22 MSE Megalódusz SE
1 4461 Bogdanovits András F55 X X
2 45529 Cseh Veronika N35A X X
3 4460 Cserna András F35A X X
4 4459 Gyulai Zoltán F45 X X
5 Imeli János F50 X X
6 46060 Tamás Péter F40 X X
7 966 Tamásné Szakács Judit N40 X X
8 Ádám Péter F21B X X
23 OSC Orvosegyetem SC
1 222968 Balogh László F80 X X
2 45450 Dudás István F70 X X
3 45418 Hanusz Mária N60 X X
4 45417 Hegedűs Zoltán F50 X X
5 4501 Kardos Ferenc dr. F55 X X
6 45422 Karsai Klára NYT X X
7 4495 Kéri Gerzson dr. F60 X X
8 5617 Vida István F55 X X
24 PSE Postás-Matáv SE
1 46143 Fischer Mária N21C X X
2 411999 Grant Julianna N55 X X
3 307565 Gösswein Judit N45 X X
4 909 Mizur Jan F50 X X
5 411940 Müller János F65 X X
6 4497 Nemesházi László F45 X X
7 4498 Nemesházi Lászlóné N40 X X
8 45370 Orsányi Beatrix N21B X X
9 Szebeni Zsolt F21B X X
25 PVM Pécsi Vörös Meteo
1 45499 Benga Andrásné N50 X X
2 Kajdon Tamás F21B X X
26 SDS Salgótarjáni Dorn
1 232834 Ivák Eszter N21C X X
2 232833 Ivák Pál F21C X X
27 SFC Széchenyi István
1 232761 Dömötör Csilla N21BR X X
2 46026 Dömötör Erika N21C X X
3 45436 Dömötör Imre F45 X X
4 45435 Dömötörné Horváth Erzsébet N45 X X
28 SMA Soproni Műegyetem
1 46087 Margittai Endre F45 X X
2 46092 Melkes Antal F50 X X
29 SPA Tabáni Spartacus
1 45290 Kedl Ildikó N45 X
2 233584 Nagy Albert F60 X X
3 233633 Pataki Zsolt F65 X
4 307791 Óhegyi Albin F65 X
30 SZT Szombathelyi Főis
1 46106 Csendes Laura N21C X X
2 46107 Heckenast Tamás F21BR X X
31 SZV Szegedi Vasutas S
1 45237 Sindely Pál dr. F55 X X
32 THS Taszári Honvéd SE
1 45562 Pavlovics György * F35A X
33 TSC Tungsram SC
1 45454 Hargitai Miklós F65 X X
2 45453 Hódossy Béla F65 X X
34 TSE Törekvés SE
1 Brenn Dávid F14C X X
2 233680 Kéri Péter F55 X X
3 Siklósi Bálint F12C X X
35 TTE Tipo Tájfutó és K
1 416641 Faggyas Eszter N12C X X
2 45458 Faggyas László F40 X X
3 Faggyas Petra N12C X X
4 Faggyas Réka N12C X X
5 45138 Gombkötő Péter dr. F60 X X
6 411948 Kisteleki Béla NYK X X
7 4474 Kozma László F65 X X
8 45494 Nagy Gábor F60 X X
9 45455 Wengrin Ágnes N21B X X
36 TTT Tatai Tömegsport
1 Avar András * F21B X X
2 887 Berbécs Sándor * F60 X X
3 46090 Mészáros Károly * F50 X X
4 Polacsek Kálmán * F45 X X
5 890 Reszter István * F60 X X
6 Róth Balázs * F21B X X
7 233627 Szlávik Szabolcs dr. F21C X X
8 Walter J. András * F40 X X
37 VHS Veszprémi Honvéd
1 Dima Péter F10C X X
2 Dima Ákos F16B X X
3 Dörgönye Norbert * F21B X X
4 416647 Fazekas Tamás * F21B X X
5 222998 Fejes Péter F21BR X X
6 Gazdig Vendel F16B X X
7 Gönye András F16B X X
8 416643 Kaptur József * F45 X X
9 Kaptur Ádám F16B X X
10 307596 Kapturné Bíró Anna N40 X X
11 895 Kovács Gábor * F21B X X
12 Lükő Dániel F16B X X
13 307592 Major Eszter N21C X X
14 411901 Marton Balázs * F21B X X
15 307595 Niedermayer Péter * F21B X X
16 416650 Pongrácz Ervin F16B X X
17 416645 Vass Szilvia NYK X X
18 899 Vass Tibor * F35A X X
19 45457 Vass Tibor * F65 X X
38 VTC Veszprémi Tájfutó
1 233570 Domán Fruzsina N14B X X
2 232808 Pap László F45 X X
3 233642 Varsányi Attila F35A X X
4 332837 Varsányi Kinga N12C X X
5 45576 Wengrin István F60 X X
6 45577 Wengrin Istvánné N60 X X
39 FBB Slávia Farmaceut SVK
1 406910 Mizur Peter F16B X X
2 416570 Mizur Simon F12C X X
3 406907 Mizurová Jana N21BR X X
40 EK1 EK1
1 Andaház Lajos NYK X X
41 EK2 EK2
1 Jóni János F40 X
42 EK3 EK3
1 Hajdu Kálmán F60 X X
43 MH1 MH 1. Logisztikai
1 Bátori Péter * F21B X
44 HVK HM HVK Műveleti C
1 Tóth László * F45 X
45 PTX Pápai Tájfutó SE
1 990 Filó Bernát F16B X X
2 233522 Somogyi Lajos F50 X X
3 233523 Somogyi László F21BR X X
4 Vizi Csaba F21BR X X
Tájfutó egyesület, szakosztály: 40
Egyesületen kívül: 3
Egyéb szervezet: 2
MH Csapatbajnokság
1. Szolnoki Honvéd SE I.
Farkas Viktor
Illés Péter
Berecz Gábor
2 .Szolnoki Honvéd SE II.
Balla György
Fehér Mihály
Szabovik Zoltán
3. MH 1. Logisztikai és Támogató Ezred
Vass Tibor
Kovács Gábor
Fazekas Tamás
4. Veszprémi Honvéd SE I.
Kaptur József
Marton Balázs
Niedermayer Péter
5. Veszprémi Honvéd SE II.
Pongrácz Ervin
Kaptur Ádám
Lükő Dániel
6. Veszprémi Honvéd SE III.
Gönye András
Dima Ákos
Gazdig Vendel Özséb
7. MH 25. Klapka György Könnyű Lövészdandár
Róth Balázs
Polacsek Kálmán
Walter J. András
8. MH 11. Hunyadi Mátyás Harckocsi Zászlóalj
Hattyár István
Varga István
Avar András
9. Tapolcai Honvéd SE - I
Domán Gábor
Vajda Zsolt
Tömösközi Tamás
10. Tapolcai Honvéd SE - II
Domán Rajmund
Várvölgyi Szilárd
Zoboki Mihály
11. Tapolcai Honvéd SE - III
Bezeczky László
ifj. Moór Sándor
Csizmadia Zoltán
12. MH 37. Műszaki Dandár - Szentes
Kiss Gábor
Vakhal György
Lőrincz Gábor
VERSENYÉRTESÍTŐ
Rendező: Tatai Tömegsport és Tájfutó Honvéd SE
Versenybíróság:
Elnök: Mészáros Károly
Pályakitűző: Gillich György
Ellenőrző bíró: Horváth János
Versenyközpont: Vértesszőlős
A versenyközpont megközelítése:
- Tata - Baj - közvetlenül a templom előtt jobbra - versenyközpont
Jelentkezés:
- 22-én (szombaton) 08:00 - 09:30 között
"0" idők:
1. nap: (július 22.)
Simon Lajos Ev.: 10:00
Családi verseny: 10:30
Gyerekverseny: 10:30
MH csapatbajnokság: 14:00
2. nap: (július 23.)
Tatai Honvéd Kupa: 09:00
Versenyközpont-Rajt távolsága:
1.nap: 2000m / 145m
2.nap: 1200m / 110m
Cél-versenyközpont távolsága:
1.nap: 0m / 0m
2.nap: 800m / 0m
Eredményhirdetés:
- július 22-én
- Gyerekverseny: 13:15
- Családi verseny: 13:30
- MH Tájfutó Csapatbajnokság: 16:30
- július 23-án
- Simon Lajos ev; Tatai Honvéd Kupa: 13:00
- F65 kategória, Kész István Emlékverseny
(a két nap összetett eredményei alapján)
Térkép:
Vértesszőlős (Baji vadászház - Sánc-hegy) 1:10000/5m; Helyesbítve:2006-ben; Mérete:A4
A térképhez a rajtban fóliát biztosítunk, amit önállóan elvehet a versenyző. A fólia használata javasolt.
Szimból rajta van a térképen.
Parkolás:
A versenyközpont közelében. Parkolni csak a kijelölt helyen lehet. Kérjük a rendezőség utasításait figyelembe venni.
Egyéb tudnivalók:
- A versenyközpontban büfé működik (Vértes-vendéglő, Gánt)
- A versenyközpontban korlátozott számban sátrazási lehetőséget biztosítunk. Villany nincs.
- A kerítéseken az átjárókat bejelöltük a térképre.
- A terepen egy helyen méhkaptárak vannak, a veszélyes terület jellel lettek a térképeken jelölve.
- Pontmegnevezés a térképen, plusz szimból a célban.
- MH Csapatverseny tartalék szimból a rajtban.
- A térképek A4-es méretűek, 1:10000, 5 m alapszintköz.
- Fólia használata javasolt.
Kategóriák összevonása
A beérkezett előzetes nevezések alapján
Az alábbi kategóriák nevezés hiányában törlésre kerültek:
- F16C; F18C; F20A; F75B; N14C; N16B; N16C; N18C; N20A; N65B
Az alábbi kategóriák a kevés nevező miatt törlésre kerültek, az ide nevezett versenyzőket egyel magasabb kategóriába soroltuk:
- F14B törölve, helyette F16B
- F18B, F21A törölve, helyette F21B
- N18B, N21A törölve, helyette N21B
PÁLYAADATOK
1.nap 2.nap
Simon Lajos Emlékverseny Tatai Honvéd Kupa
VK. - Rajt: 2.000/145 VK. - Rajt: 1.2/110
Cél - VK.: 0.0 Cél - VK.: 0.8/0m
Fsz. Kat. Táv Szint Pont Táv Szint Pont
1. F10D 2.0/2.6 40 5 2.2/3.1 90 6
2. F12C 2.5 65 8 2.7 110 7
3. F14C 2.5 65 8 2.7 110 7
4. F16B 3.0 135 11 4.0 170 11
5. F21C 3.3 100 11 5.6 200 13
6. F21B 5.0 175 17 8.3 340 23
7. F21Br 3.6 125 17 5.1 200 20
8. F35A 5.2 160 18 8.2 355 19
9. F40B 4.6 165 16 7.4 255 19
10. F45B 4.3 165 17 6.4 230 18
11. F50B 3.7 120 13 5.1 200 15
12. F55B 3.5 115 13 4.8 180 13
13. F60B 3.0 100 11 4.1 140 11
14. F65B 2.7 80 11 3.2 140 10
15. F70B 2.4 80 8 2.7 105 8
16. F80B 2.4 80 8 2.7 105 8
17. N10D 2.0/2.6 40 5 2.2/3.1 90 6
18. N12C 2.5 65 8 2.7 110 7
19. N14B 2.75 75 7 3.6 140 8
20. N21C 3.3 100 11 4.0 145 7
21. N21B 3.7 110 13 5.4 210 15
22. N21Br 2.9 100 12 3.7 130 17
23. N35A 3.8 110 14 5.6 190 16
24. N40B 3,4 105 11 4,7 165 10
25. N45B 2.7 90 10 4.0 150 11
26. N50B 2.7 90 10 4.0 150 11
27. N55B 2.2 65 10 2.7 105 8
28. N60B 2.2 65 10 2.7 105 8
29. Ny-K 2.3 55 6 2.8 105 8
30. Ny-T 4.1 140 13 4.6 185 10
Kategóriák száma: 30
Benevezett versenyzők száma:
N1 - 196 fő (MH Egyéni Bajnokság: 32 fő)
N2 - 186 fő
RAJTLISTA
Rajtsz Név Klub N1 N2
F10D (6)
101 Üres Vakant 3:00 54:00
102 Peregi Dániel MAC Margitszigeti Atlétika 7:00 50:00
103 Üres Vakant 11:00 46:00
104 Dima Péter VHS Veszprémi Honvéd SE 15:00 42:00
105 Üres Vakant 19:00 38:00
106 Üres Vakant 23:00 34:00
F12C (8)
107 Ipsics Péter MAC Margitszigeti Atlétika 23:00 37:00
108 Zoboki Csanád THT Tapolcai Honvéd SE 26:00 28:00
109 Üres Vakant 29:00 40:00
110 Hajdu Szása KOS Hegyvidék-KFKI Optimis 32:00 34:00
111 Üres Vakant 35:00 31:00
112 Mizur Simon FBB Slávia Farmaceut Brati 38:00 43:00
113 Siklósi Bálint TSE Törekvés SE 41:00 46:00
114 Üres Vakant 44:00 25:00
F14C (5)
115 Üres Vakant 2:00 52:00
116 Brenn Dávid TSE Törekvés SE 5:00 61:00
117 Üres Vakant 8:00 64:00
118 Peregi Dávid MAC Margitszigeti Atlétika 11:00 55:00
119 Üres Vakant 14:00 58:00
F16B (15)
120 Zoboki Barna THT Tapolcai Honvéd SE 2:00 26:00
121 Kabács Dávid JMD Jászapáti Mészáros Lőr 6:00 14:00
122 Lükő Dániel VHS Veszprémi Honvéd SE 10:00 10:00
123 Üres Vakant 14:00 58:00
124 Hajdu Marcell KOS Hegyvidék-KFKI Optimis 18:00 6:00
125 Pongrácz Ervin VHS Veszprémi Honvéd SE 22:00 2:00
126 Filó Bernát PTX Pápai Tájfutó SE 26:00 42:00
127 Gönye András VHS Veszprémi Honvéd SE 30:00 50:00
128 Üres Vakant 34:00 34:00
129 Kaptur Ádám VHS Veszprémi Honvéd SE 38:00 38:00
130 Mizur Peter FBB Slávia Farmaceut Brati 42:00 54:00
131 Gazdig Vendel VHS Veszprémi Honvéd SE 46:00 22:00
132 Üres Vakant 50:00 18:00
133 Dima Ákos VHS Veszprémi Honvéd SE 54:00 30:00
134 Üres Vakant 58:00 46:00
F21B (35)
135 Matics Gyula MAF Műegyetemi Atlétikai é 1:00 63:00
136 Üres Vakant 3:00 17:00
137 Gillich István MSE Megalódusz SE 5:00 43:00
138 Marton Balázs * VHS Veszprémi Honvéd SE 7:00 57:00
139 Domán Rajmund * THT Tapolcai Honvéd SE 9:00 53:00
140 Pap Attila KAL Kalocsai SE 11:00 9:00
141 Kiss Gábor * HTC Hódmezővásárhelyi Tájf 13:00
142 Avar András * TTT Tatai Tömegsport és Tá 15:00 31:00
143 Üres Vakant 17:00 13:00
144 Emmer György DTC Diósgyőri Tájfutó Club 19:00 27:00
145 Ádám Péter MSE Megalódusz SE 21:00 25:00
146 Kajdon Tamás PVM Pécsi Vörös Meteor SK 23:00 5:00
147 Berecz Gábor * HRF Szolnoki Honvéd Sporte 25:00
148 Csizmadia Zoltán * THT Tapolcai Honvéd SE 27:00 47:00
149 Horváth Imre BAL Budapesti Asztali-labd 29:00 19:00
150 Kovács Gábor * VHS Veszprémi Honvéd SE 31:00 61:00
151 Tömösközy Tamás * THT Tapolcai Honvéd SE 33:00 11:00
152 Üres Vakant 35:00 7:00
153 Urbán Csaba JMD Jászapáti Mészáros Lőr 37:00 45:00
154 Farkas Viktor * HRF Szolnoki Honvéd Sporte 39:00 35:00
155 Balogh Róbert * FLF Fehérlófia SE 41:00 59:00
156 Bátori Péter * MH1 MH 1. Logisztikai és t 43:00
157 Vajda Zsolt * THT Tapolcai Honvéd SE 45:00 23:00
158 Illés Péter * HRF Szolnoki Honvéd Sporte 47:00 41:00
159 Niedermayer Péter * VHS Veszprémi Honvéd SE 49:00 33:00
160 Reviczki Zsolt HUF HUFEZE Pásztó 51:00 39:00
161 Szebeni Zsolt PSE Postás-Matáv SE 53:00 3:00
162 Fazekas Tamás * VHS Veszprémi Honvéd SE 55:00 15:00
163 Üres Vakant 57:00 55:00
164 Róth Balázs * TTT Tatai Tömegsport és Tá 59:00 49:00
165 Üres Vakant 61:00 29:00
166 Balla György * HRF Szolnoki Honvéd Sporte 63:00
167 Üres Vakant 65:00 37:00
168 Dörgönye Norbert * VHS Veszprémi Honvéd SE 67:00 51:00
169 Bergendi Péter KAL Kalocsai SE 69:00 21:00
F21BR (13)
170 Fejes Péter VHS Veszprémi Honvéd SE 4:00 8:00
171 Üres Vakant 8:00 48:00
172 Somogyi László PTX Pápai Tájfutó SE 12:00 4:00
173 Heckenast Tamás SZT Szombathelyi Főiskola 16:00 40:00
174 Üres Vakant 20:00 12:00
175 Szabó László FLF Fehérlófia SE 24:00 44:00
176 Üres Vakant 28:00 36:00
177 Vizi Csaba PTX Pápai Tájfutó SE 32:00 32:00
178 Üres Vakant 36:00 20:00
179 Bernáth Zsolt FLF Fehérlófia SE 40:00 24:00
180 Urbán András BTK Bakonyi Tájfutó Klub 44:00 16:00
181 Ipsics László MAC Margitszigeti Atlétika 48:00 52:00
182 Üres Vakant 52:00 28:00
F21C (7)
183 Üres Vakant 3:00 11:00
184 Vastag Gábor BME Balassagyarmati MEDOSZ 6:00 26:00
185 Szlávik Szabolcs dr. TTT Tatai Tömegsport és Tá 9:00 14:00
186 Peregi Tamás MAC Margitszigeti Atlétika 12:00 8:00
187 Üres Vakant 15:00 17:00
188 Ivák Pál SDS Salgótarjáni Dornyai S 18:00 20:00
189 Üres Vakant 21:00 23:00
F35A (12)
190 Vass Tibor * VHS Veszprémi Honvéd SE 2:00 34:00
191 Horváth Sándor MEA Miskolci Egyetemi Atlé 6:00 18:00
192 Pavlovics György * THS Taszári Honvéd SE 10:00
193 Üres Vakant 14:00 22:00
194 Megyeri Zsolt * HRF Szolnoki Honvéd Sporte 18:00
195 Üres Vakant 22:00 2:00
196 Varsányi Attila VTC Veszprémi Tájfutó Club 26:00 6:00
197 Üres Vakant 30:00 14:00
198 Zagyi László JMD Jászapáti Mészáros Lőr 34:00 10:00
199 Cserna András MSE Megalódusz SE 38:00 26:00
200 Várvölgyi Szilárd * THT Tapolcai Honvéd SE 42:00
201 Üres Vakant 46:00 30:00
F40 (14)
202 Bezeczky László * THT Tapolcai Honvéd SE 1:00 49:00
203 Jóni János EK2 EK2 5:00
204 Hegedüs Béla KTK Kőbányai Tájfutó Klub 9:00 29:00
205 Domán Gábor * THT Tapolcai Honvéd SE 13:00 37:00
206 Urbán András BEA Budapesti Egyetemi Atl 17:00 13:00
207 Üres Vakant 21:00 9:00
208 Walter J. András * TTT Tatai Tömegsport és Tá 25:00 17:00
209 Üres Vakant 29:00 41:00
210 Szabó Csaba BTK Bakonyi Tájfutó Klub 33:00 1:00
211 Üres Vakant 37:00 25:00
212 Zoboki Mihály * THT Tapolcai Honvéd SE 41:00 5:00
213 Faggyas László TTE Tipo Tájfutó és Környe 45:00 45:00
214 Üres Vakant 49:00 33:00
215 Tamás Péter MSE Megalódusz SE 53:00 21:00
F45 (21)
216 Muliter Gábor HSE Hegyisport Szentendre 3:00 6:00
217 Szunyog József dr. KTK Kőbányai Tájfutó Klub 6:00 24:00
218 Tóth László * HVK HM HVK Műveleti Csf. 9:00
219 Margittai Endre SMA Soproni Műegyetemi AC 12:00 21:00
220 Vincze Gábor * HRF Szolnoki Honvéd Sporte 15:00
221 Nemesházi László PSE Postás-Matáv SE 18:00 39:00
222 Pap László VTC Veszprémi Tájfutó Club 21:00 51:00
223 Kaptur József * VHS Veszprémi Honvéd SE 24:00 9:00
224 Fehér Mihály * HRF Szolnoki Honvéd Sporte 27:00 36:00
225 Üres Vakant 30:00 57:00
226 Dömötör Imre SFC Széchenyi István Egyet 33:00 48:00
227 Rózsa László ARA Alba Regia Atlétikai K 36:00 42:00
228 Üres Vakant 39:00 12:00
229 Polacsek Kálmán * TTT Tatai Tömegsport és Tá 42:00 18:00
230 Zempléni András dr. KOS Hegyvidék-KFKI Optimis 45:00 54:00
231 Üres Vakant 48:00 27:00
232 Zentai László HSE Hegyisport Szentendre 51:00 15:00
233 Üres Vakant 54:00 33:00
234 Gyulai Zoltán MSE Megalódusz SE 57:00 3:00
235 Üres Vakant 60:00 45:00
236 Ormay György KOS Hegyvidék-KFKI Optimis 63:00 30:00
F50 (14)
237 Vakhal György * HTC Hódmezővásárhelyi Tájf 4:00
238 Üres Vakant 8:00 20:00
239 Szabovik Zoltán * HRF Szolnoki Honvéd Sporte 12:00
240 Üres Vakant 16:00 28:00
241 Melkes Antal SMA Soproni Műegyetemi AC 20:00 24:00
242 Üres Vakant 24:00 44:00
243 Horváth Tivadar HER Herkules SE Balatonalm 28:00 4:00
244 Mészáros Károly * TTT Tatai Tömegsport és Tá 32:00 8:00
245 Mizur Jan PSE Postás-Matáv SE 36:00 40:00
246 Somogyi Lajos PTX Pápai Tájfutó SE 40:00 12:00
247 Üres Vakant 44:00 36:00
248 Imeli János MSE Megalódusz SE 48:00 48:00
249 Hegedűs Zoltán OSC Orvosegyetem SC 52:00 16:00
250 Zentai József HUF HUFEZE Pásztó 56:00 32:00
F55 (16)
251 Salga István dr. HSP Hidegkúti Spartacus Sp 3:00 47:00
252 Lörincz Gábor * HTC Hódmezővásárhelyi Tájf 7:00
253 Homoki Géza BEA Budapesti Egyetemi Atl 11:00 39:00
254 Üres Vakant 15:00 11:00
255 Bogdanovits András MSE Megalódusz SE 19:00 55:00
256 Kardos Ferenc dr. OSC Orvosegyetem SC 23:00 19:00
257 Üres Vakant 27:00 51:00
258 Kéri Péter TSE Törekvés SE 31:00 35:00
259 Üres Vakant 35:00 3:00
260 Gáncs Kálmán HER Herkules SE Balatonalm 39:00 15:00
261 Üres Vakant 43:00 59:00
262 Horváth Béla KTK Kőbányai Tájfutó Klub 47:00 43:00
263 Üres Vakant 51:00 27:00
264 Sindely Pál dr. SZV Szegedi Vasutas SE 55:00 23:00
265 Ládi János BTK Bakonyi Tájfutó Klub 59:00 31:00
266 Vida István OSC Orvosegyetem SC 63:00 7:00
F60 (17)
267 Nagy Albert SPA Tabáni Spartacus Sport 2:00 34:00
268 Kéri Gerzson dr. OSC Orvosegyetem SC 6:00 38:00
269 Nagy Gábor TTE Tipo Tájfutó és Környe 10:00 62:00
270 Üres Vakant 14:00 54:00
271 Wengrin István VTC Veszprémi Tájfutó Club 18:00 10:00
272 Üres Vakant 22:00 46:00
273 Hajdu Kálmán EK3 EK3 26:00 22:00
274 Üres Vakant 30:00 66:00
275 Ribényi Imre KTK Kőbányai Tájfutó Klub 34:00 58:00
276 Gerely Ferenc SMA Soproni Műegyetemi AC 38:00 2:00
277 Sejpes Gyula KTK Kőbányai Tájfutó Klub 42:00 50:00
278 Reszter István * TTT Tatai Tömegsport és Tá 46:00 18:00
279 Friedrich Vilmos BEA Budapesti Egyetemi Atl 50:00 14:00
280 Üres Vakant 54:00 6:00
281 Berbécs Sándor * TTT Tatai Tömegsport és Tá 58:00 26:00
282 Üres Vakant 62:00 30:00
283 Gombkötő Péter dr. TTE Tipo Tájfutó és Környe 66:00 42:00
F65 (12)
284 Kozma László TTE Tipo Tájfutó és Környe 1:00 33:00
285 Hódossy Béla TSC Tungsram SC 5:00 5:00
286 Pataki Zsolt SPA Tabáni Spartacus Sport 9:00
287 Üres Vakant 13:00 25:00
288 Hargitai Miklós TSC Tungsram SC 17:00 17:00
289 Müller János PSE Postás-Matáv SE 21:00 21:00
290 Üres Vakant 25:00 37:00
291 Radnóti Rezső HAV Havas Szabadidő Klub 29:00 13:00
292 Üres Vakant 33:00 1:00
293 Óhegyi Albin SPA Tabáni Spartacus Sport 37:00
294 Üres Vakant 41:00 9:00
295 Vass Tibor * VHS Veszprémi Honvéd SE 45:00 29:00
F70 (6)
296 Üres Vakant 3:00 20:00
297 Dudás István OSC Orvosegyetem SC 7:00 29:00
298 Valkony Ferenc KTK Kőbányai Tájfutó Klub 11:00 17:00
299 Rácz Márton TTE Tipo Tájfutó és Környe 15:00 23:00
300 Üres Vakant 19:00 26:00
301 Nyögéri Imre KTK Kőbányai Tájfutó Klub 23:00 32:00
F80 (4)
302 Balogh László OSC Orvosegyetem SC 31:00 2:00
303 Üres Vakant 35:00 11:00
304 Balla Sándor KFK KFKI Petőfi Sportkör 39:00 8:00
305 Üres Vakant 43:00 5:00
N10D (7)
306 Kósa Noémi BTK Bakonyi Tájfutó Klub 31:00 18:00
307 Üres Vakant 35:00 22:00
308 Gillich Bernadett MSE Megalódusz SE 39:00 10:00
309 Üres Vakant 43:00 14:00
310 Üres Vakant 47:00 26:00
311 Gillich Viktória MSE Megalódusz SE 51:00 2:00
312 Üres Vakant 55:00 6:00
N12C (7)
313 Üres Vakant 50:00 4:00
314 Faggyas Eszter TTE Tipo Tájfutó és Környe 53:00 1:00
315 Üres Vakant 56:00 13:00
316 Faggyas Réka TTE Tipo Tájfutó és Környe 59:00 16:00
317 Üres Vakant 62:00 19:00
318 Varsányi Kinga VTC Veszprémi Tájfutó Club 65:00 7:00
319 Faggyas Petra TTE Tipo Tájfutó és Környe 68:00 10:00
N14B (8)
320 Ózsvári Eszter JMD Jászapáti Mészáros Lőr 4:00 20:00
321 Domán Fruzsina VTC Veszprémi Tájfutó Club 8:00 12:00
322 Üres Vakant 12:00 32:00
323 Üres Vakant 16:00 16:00
324 Bartus Petra JMD Jászapáti Mészáros Lőr 20:00 28:00
325 Zempléni Réka KOS Hegyvidék-KFKI Optimis 24:00 4:00
326 Szabadi Bernadett JMD Jászapáti Mészáros Lőr 28:00 8:00
327 Üres Vakant 32:00 24:00
N21B (16)
328 Berecz Éva * HRF Szolnoki Honvéd Sporte 2:00 34:00
329 Orsányi Beatrix PSE Postás-Matáv SE 6:00 46:00
330 Friedrich Orsolya BEA Budapesti Egyetemi Atl 10:00 22:00
331 Üres Vakant 14:00 42:00
332 Balogh Szilvia Odett KAL Kalocsai SE 18:00 6:00
333 Üres Vakant 22:00 2:00
334 Marosán Ágnes BEA Budapesti Egyetemi Atl 26:00 58:00
335 Fekete Anikó KTK Kőbányai Tájfutó Klub 30:00 26:00
336 Koródi Marianna HRF Szolnoki Honvéd Sporte 34:00
337 Üres Vakant 38:00 10:00
338 Sisa Dorottya JMD Jászapáti Mészáros Lőr 42:00 54:00
339 Üres Vakant 46:00 18:00
340 Gillichné Kalocsai Adri MSE Megalódusz SE 50:00 30:00
341 Üres Vakant 54:00 50:00
342 Wengrin Ágnes TTE Tipo Tájfutó és Környe 58:00 14:00
343 Pókai Eszter ESP Egri Spartacus Tájékoz 62:00 38:00
N21BR (6)
344 Üres Vakant 3:00 23:00
345 Üres Vakant 7:00 19:00
346 Üres Vakant 11:00 3:00
347 Mizurová Jana FBB Slávia Farmaceut Brati 15:00 7:00
348 Üres Vakant 19:00 11:00
349 Dömötör Csilla SFC Széchenyi István Egyet 23:00 15:00
N21C (10)
350 Fischer Mária PSE Postás-Matáv SE 27:00 39:00
351 Üres Vakant 30:00 51:00
352 Mitterer Andrea BEA Budapesti Egyetemi Atl 33:00 42:00
353 Csendes Laura SZT Szombathelyi Főiskola 36:00 54:00
354 Üres Vakant 39:00 36:00
355 Dömötör Erika SFC Széchenyi István Egyet 42:00 33:00
356 Üres Vakant 45:00 45:00
357 Major Eszter VHS Veszprémi Honvéd SE 48:00 60:00
358 Hornyán Katalin dr. HSP Hidegkúti Spartacus Sp 51:00 48:00
359 Ivák Eszter SDS Salgótarjáni Dornyai S 54:00 57:00
N35A (6)
360 Üres Vakant 31:00 39:00
361 Cseh Veronika MSE Megalódusz SE 35:00 43:00
362 Üres Vakant 39:00 35:00
363 Üres Vakant 43:00 47:00
364 Ábrahám Aranka * HTC Hódmezővásárhelyi Tájf 47:00
365 Üres Vakant 51:00 31:00
N40 (12)
366 Üres Vakant 1:00 21:00
367 Nemesházi Lászlóné PSE Postás-Matáv SE 5:00 33:00
368 Üres Vakant 9:00 13:00
369 Ormay Éva KOS Hegyvidék-KFKI Optimis 13:00 5:00
370 Kapturné Bíró Anna VHS Veszprémi Honvéd SE 17:00 17:00
371 Üres Vakant 21:00 1:00
372 Kissné Kiss Mária JMD Jászapáti Mészáros Lőr 25:00 37:00
373 Hajas Csilla dr. KOS Hegyvidék-KFKI Optimis 29:00 45:00
374 Nagypéter Mária JMD Jászapáti Mészáros Lőr 33:00 29:00
375 Üres Vakant 37:00 41:00
376 Tamásné Szakács Judit MSE Megalódusz SE 41:00 9:00
377 Nagy Márta ARA Alba Regia Atlétikai K 45:00 25:00
N45 (8)
378 Dömötörné Horváth Erzsé SFC Széchenyi István Egyet 2:00 29:00
379 Üres Vakant 6:00 45:00
380 Szabovikné Szuromi Zsuz HRF Szolnoki Honvéd Sporte 10:00
381 Kedl Ildikó SPA Tabáni Spartacus Sport 14:00
382 Üres Vakant 18:00 37:00
383 Gösswein Judit PSE Postás-Matáv SE 22:00 41:00
384 Üres Vakant 26:00 25:00
385 Pál Ilona dr. KTK Kőbányai Tájfutó Klub 33:00
N50 (5)
386 Üres Vakant 34:00 17:00
387 Üres Vakant 38:00 13:00
388 Novotni Tiborné BME Balassagyarmati MEDOSZ 42:00 1:00
389 Üres Vakant 46:00 5:00
390 Benga Andrásné PVM Pécsi Vörös Meteor SK 50:00 9:00
N55 (6)
391 Üres Vakant 4:00 53:00
392 Hegedüs Ágnes BEA Budapesti Egyetemi Atl 8:00 62:00
393 Üres Vakant 12:00 68:00
394 Grant Julianna PSE Postás-Matáv SE 16:00 65:00
395 Üres Vakant 20:00 59:00
396 Tóth Józsefné HAV Havas Szabadidő Klub 24:00 56:00
N60 (5)
397 Üres Vakant 36:00 38:00
398 Wengrin Istvánné VTC Veszprémi Tájfutó Club 40:00 41:00
399 Üres Vakant 44:00 50:00
400 Hanusz Mária OSC Orvosegyetem SC 48:00 47:00
401 Üres Vakant 52:00 44:00
Nyílt kezdő (15)
402 Vastagné Bauer Zita BME Balassagyarmati MEDOSZ
403 Tóth Gábor HRF Szolnoki Honvéd Sporte
404 Shimanovszky József HRF Szolnoki Honvéd Sporte
405 Makai Tímea HRF Szolnoki Honvéd Sporte
406 Nagy Péter HRF Szolnoki Honvéd Sporte
407 Fakam Béla HRF Szolnoki Honvéd Sporte
408 Fehér Zsolt HRF Szolnoki Honvéd Sporte
409 Szabó Zsolt HRF Szolnoki Honvéd Sporte
410 Berecz Norbertné HRF Szolnoki Honvéd Sporte
411 Géziné Hornyák Csilla HRF Szolnoki Honvéd Sporte
412 Ipsics Viktória MAC Margitszigeti Atlétika
413 Ipsicsné Popelyás Anna MAC Margitszigeti Atlétika
414 Kisteleki Béla TTE Tipo Tájfutó és Környe
415 Andaház Lajos EK1 EK1
416 Vass Szilvia VHS Veszprémi Honvéd SE
Nyílt technikás (3)
417 Szekeres Sándor HRF Szolnoki Honvéd Sporte
418 Varga János MAF Műegyetemi Atlétikai é
419 Karsai Klára OSC Orvosegyetem SC
Eredmények / 1. nap
Hely Rajtsz Név Klub Idő
F10D (2) 2.0 km 40 m 5 ep
1 102 Peregi Dániel MAC Margitszigeti Atlétikai Cent 24:24
2 104 Dima Péter VHS Veszprémi Honvéd SE 28:42
F12C (7) 2.5 km 65 m 8 ep
1 110 Hajdu Szása KOS Hegyvidék-KFKI Optimista SK 23:38
2 112 Mizur Simon FBB Slávia Farmaceut Bratislava 27:35
3 109 Pokornyik Bence TTT Tatai Tömegsport és Tájfutó 28:55
4 114 Buti Bence THT Tapolcai Honvéd SE 42:00
5 107 Ipsics Péter MAC Margitszigeti Atlétikai Cent 43:15
6 108 Zoboki Csanád THT Tapolcai Honvéd SE 48:24
7 113 Siklósi Bálint TSE Törekvés SE 51:51
F14C (3) 2.5 km 65 m 8 ep
1 118 Peregi Dávid MAC Margitszigeti Atlétikai Cent 24:20
2 116 Brenn Dávid TSE Törekvés SE 30:48
3 115 Tóth János HRF Szolnoki Honvéd Sportegyesül 34:05
F16B (9) 3.0 km 135 m 11 ep
1 129 Kaptur Ádám VHS Veszprémi Honvéd SE 28:54
2 130 Mizur Peter FBB Slávia Farmaceut Bratislava 35:22
3 122 Lükő Dániel VHS Veszprémi Honvéd SE 35:57
4 120 Zoboki Barna THT Tapolcai Honvéd SE 41:21
5 127 Gönye András VHS Veszprémi Honvéd SE 49:56
6 121 Kabács Dávid JMD Jászapáti Mészáros Lőrinc Gi 50:26
7 124 Hajdu Marcell KOS Hegyvidék-KFKI Optimista SK 50:45
8 133 Dima Ákos VHS Veszprémi Honvéd SE 1:11:55
F21B (34) 5.0 km 175 m 17 ep
1 163 Pongrácz Ervin * VHS Veszprémi Honvéd SE 37:33
2 137 Gillich István MSE Megalódusz SE 39:55
3 136 Csőkör Zoltán ifj. TTT Tatai Tömegsport és Tájfutó 41:58
4 157 Vajda Zsolt * THT Tapolcai Honvéd SE 45:26
5 162 Fazekas Tamás * VHS Veszprémi Honvéd SE 48:20
6 150 Kovács Gábor * VHS Veszprémi Honvéd SE 49:26
7 145 Ádám Péter MSE Megalódusz SE 51:04
8 138 Marton Balázs * VHS Veszprémi Honvéd SE 51:07
9 158 Illés Péter * HRF Szolnoki Honvéd Sportegyesül 52:41
10 169 Bergendi Péter KAL Kalocsai SE 52:59
11 147 Berecz Gábor * HRF Szolnoki Honvéd Sportegyesül 53:19
12 140 Pap Attila KAL Kalocsai SE 55:18
13 154 Farkas Viktor * HRF Szolnoki Honvéd Sportegyesül 55:32
14 135 Matics Gyula MAF Műegyetemi Atlétikai és Foot 57:15
15 146 Kajdon Tamás PVM Pécsi Vörös Meteor SK 57:38
16 167 Miskó Róbert BSC Balatonfüredi SC 58:47
17 159 Niedermayer Péter * VHS Veszprémi Honvéd SE 59:03
18 144 Emmer György DTC Diósgyőri Tájfutó Club 59:24
19 155 Balogh Róbert * FLF Fehérlófia SE 59:35
20 153 Urbán Csaba JMD Jászapáti Mészáros Lőrinc Gi 1:03:38
21 142 Avar András * TTT Tatai Tömegsport és Tájfutó 1:05:27
22 166 Balla György * HRF Szolnoki Honvéd Sportegyesül 1:11:02
23 148 Csizmadia Zoltán * THT Tapolcai Honvéd SE 1:12:42
24 151 Tömösközy Tamás * THT Tapolcai Honvéd SE 1:15:39
25 141 Kiss Gábor * HTC Hódmezővásárhelyi Tájfutó Cl 1:15:50
26 139 Domán Rajmund * THT Tapolcai Honvéd SE 1:16:01
27 161 Szebeni Zsolt PSE Postás-Matáv SE 1:22:53
28 168 Dörgönye Norbert * VHS Veszprémi Honvéd SE 1:27:39
29 149 Horváth Imre BAL Budapesti Asztali-labdarúgó 1:57:18
164 Róth Balázs * TTT Tatai Tömegsport és Tájfutó hiba
143 Nagy Attila DIS DISZ Kulturális és Sportegye hiba
152 Garda Árpád DIS DISZ Kulturális és Sportegye hiba
F21BR (10) 3.6 km 125 m 17 ep
1 180 Urbán András BTK Bakonyi Tájfutó Klub 38:05
2 182 Honfi Gábor ESP Egri Spartacus Tájékozódási 42:08
3 173 Heckenast Tamás SZT Szombathelyi Főiskola SE 45:07
4 179 Bernáth Zsolt FLF Fehérlófia SE 46:58
5 181 Ipsics László MAC Margitszigeti Atlétikai Cent 1:00:04
6 174 Mentler Balázs SFC Széchenyi István Egyetem Spo 1:07:16
7 175 Szabó László FLF Fehérlófia SE 1:12:39
170 Fejes Péter VHS Veszprémi Honvéd SE hiba
F21C (6) 3.3 km 100 m 11 ep
1 184 Vastag Gábor BME Balassagyarmati MEDOSZ SE 28:36
2 188 Ivák Pál SDS Salgótarjáni Dornyai SE 34:05
3 185 Szlávik Szabolcs dr. TTT Tatai Tömegsport és Tájfutó 41:45
4 186 Peregi Tamás MAC Margitszigeti Atlétikai Cent 1:04:16
187 Dömötör Gábor SFC Széchenyi István Egyetem Spo hiba
F35A (8) 5.2 km 160 m 18 ep
1 191 Horváth Sándor MEA Miskolci Egyetemi Atlétikai 47:11
2 199 Cserna András MSE Megalódusz SE 50:58
3 190 Vass Tibor * VHS Veszprémi Honvéd SE 51:24
4 198 Zagyi László JMD Jászapáti Mészáros Lőrinc Gi 51:39
5 200 Várvölgyi Szilárd * THT Tapolcai Honvéd SE 54:33
6 192 Pavlovics György * THS Taszári Honvéd SE 1:01:45
196 Varsányi Attila VTC Veszprémi Tájfutó Club hiba
F40 (10) 4.6 km 165 m 16 ep
1 205 Domán Gábor * THT Tapolcai Honvéd SE 44:51
2 215 Tamás Péter MSE Megalódusz SE 49:33
3 210 Szabó Csaba BTK Bakonyi Tájfutó Klub 53:48
4 212 Zoboki Mihály * THT Tapolcai Honvéd SE 1:01:40
5 202 Bezeczky László * THT Tapolcai Honvéd SE 1:04:29
6 204 Hegedüs Béla KTK Kőbányai Tájfutó Klub 1:10:09
7 206 Urbán András BEA Budapesti Egyetemi Atlétikai 1:12:37
8 208 Walter J. András * TTT Tatai Tömegsport és Tájfutó 1:21:09
F45 (18) 4.3 km 165 m 17 ep
1 217 Szunyog József dr. KTK Kőbányai Tájfutó Klub 44:09
2 232 Zentai László HSE Hegyisport Szentendre Egyesü 45:55
3 219 Margittai Endre SMA Soproni Műegyetemi AC 46:04
4 221 Nemesházi László PSE Postás-Matáv SE 49:08
5 225 Viczena Miklós ARA Alba Regia Atlétikai Klub 50:34
6 224 Fehér Mihály * HRF Szolnoki Honvéd Sportegyesül 53:31
7 234 Gyulai Zoltán MSE Megalódusz SE 54:27
8 230 Zempléni András dr. KOS Hegyvidék-KFKI Optimista SK 1:01:54
9 226 Dömötör Imre SFC Széchenyi István Egyetem Spo 1:12:11
10 223 Kaptur József * VHS Veszprémi Honvéd SE 1:20:28
11 222 Pap László VTC Veszprémi Tájfutó Club 1:22:49
12 218 Tóth László * HVK HM HVK Műveleti Csf. 1:26:10
13 228 Katulin Tibor TTT Tatai Tömegsport és Tájfutó 1:28:51
14 220 Vincze Gábor * HRF Szolnoki Honvéd Sportegyesül 1:29:30
15 227 Rózsa László ARA Alba Regia Atlétikai Klub 1:50:25
16 236 Ormay György KOS Hegyvidék-KFKI Optimista SK 2:20:30
229 Polacsek Kálmán * TTT Tatai Tömegsport és Tájfutó hiba
F50 (12) 3.7 km 120 m 13 ep
1 250 Zentai József HUF HUFEZE Pásztó 37:11
2 249 Hegedűs Zoltán OSC Orvosegyetem SC 40:50
3 246 Somogyi Lajos PTX Pápai Tájfutó SE 47:27
4 245 Mizur Jan PSE Postás-Matáv SE 49:03
5 243 Horváth Tivadar HER Herkules SE Balatonalmádi 51:09
6 241 Melkes Antal SMA Soproni Műegyetemi AC 59:12
7 247 Somlay Gábor ARA Alba Regia Atlétikai Klub 1:00:57
8 238 Andrási Lajos HER Herkules SE Balatonalmádi 1:11:17
9 239 Szabovik Zoltán * HRF Szolnoki Honvéd Sportegyesül 1:13:07
10 237 Vakhal György * HTC Hódmezővásárhelyi Tájfutó Cl 1:21:07
244 Mészáros Károly * TTT Tatai Tömegsport és Tájfutó hiba
F55 (11) 3.5 km 115 m 13 ep
1 265 Ládi János BTK Bakonyi Tájfutó Klub 33:48
2 264 Sindely Pál dr. SZV Szegedi Vasutas SE 37:57
3 258 Kéri Péter TSE Törekvés SE 41:52
4 255 Bogdanovits András MSE Megalódusz SE 51:10
5 260 Gáncs Kálmán HER Herkules SE Balatonalmádi 51:41
6 262 Horváth Béla KTK Kőbányai Tájfutó Klub 52:02
7 251 Salga István dr. HSP Hidegkúti Spartacus Sport és 55:06
8 254 Aknai Antal TTT Tatai Tömegsport és Tájfutó 55:14
9 256 Kardos Ferenc dr. OSC Orvosegyetem SC 56:24
10 252 Lörincz Gábor * HTC Hódmezővásárhelyi Tájfutó Cl 1:03:15
11 266 Vida István OSC Orvosegyetem SC 1:45:22
F60 (13) 3.0 km 100 m 11 ep
1 282 Komár Béla HER Herkules SE Balatonalmádi 31:23
2 281 Berbécs Sándor * TTT Tatai Tömegsport és Tájfutó 35:14
3 279 Friedrich Vilmos BEA Budapesti Egyetemi Atlétikai 37:24
4 283 Gombkötő Péter dr. TTE Tipo Tájfutó és Környezetvéd 40:23
5 269 Nagy Gábor TTE Tipo Tájfutó és Környezetvéd 43:26
6 277 Sejpes Gyula KTK Kőbányai Tájfutó Klub 45:31
7 276 Gerely Ferenc SMA Soproni Műegyetemi AC 45:43
8 268 Kéri Gerzson dr. OSC Orvosegyetem SC 47:34
9 273 Hajdu Kálmán EK3 EK3 49:44
10 267 Nagy Albert SPA Tabáni Spartacus Sport és Kö 51:18
11 275 Ribényi Imre KTK Kőbányai Tájfutó Klub 58:57
12 271 Wengrin István * VTC Veszprémi Tájfutó Club 1:04:27
13 278 Reszter István * TTT Tatai Tömegsport és Tájfutó 1:21:13
F65 (8) 2.7 km 80 m 11 ep
1 295 Vass Tibor * VHS Veszprémi Honvéd SE 43:33
2 285 Hódossy Béla TSC Tungsram SC 58:18
3 291 Radnóti Rezső HAV Havas Szabadidő Klub 1:17:32
4 289 Müller János PSE Postás-Matáv SE 1:25:31
5 288 Hargitai Miklós TSC Tungsram SC 1:29:29
Kozma László TTE Szurkolóként jelen volt
F70 (5) 2.4 km 80 m 8 ep
1 301 Nyögéri Imre KTK Kőbányai Tájfutó Klub 33:29
2 300 Buncsik János PSE Postás-Matáv SE 45:33
3 298 Valkony Ferenc KTK Kőbányai Tájfutó Klub 50:31
4 299 Rácz Márton TTE Tipo Tájfutó és Környezetvéd 54:18
5 297 Dudás István OSC Orvosegyetem SC 57:12
F80 (2) 2.4 km 80 m 8 ep
1 302 Balogh László OSC Orvosegyetem SC 1:43:12
N10D (4) 2.0 km 40 m 5 ep
1 311 Gillich Viktória MSE Megalódusz SE 28:53
2 306 Kósa Noémi BTK Bakonyi Tájfutó Klub 40:12
3 307 Pálfi Dorina BTK Bakonyi Tájfutó Klub 42:36
4 308 Gillich Bernadett MSE Megalódusz SE 1:01:08
N12C (4) 2.5 km 65 m 8 ep
1 318 Varsányi Kinga VTC Veszprémi Tájfutó Club 20:12
2 314 Faggyas Eszter TTE Tipo Tájfutó és Környezetvéd 21:52
3 316 Faggyas Réka TTE Tipo Tájfutó és Környezetvéd 23:21
4 319 Faggyas Petra TTE Tipo Tájfutó és Környezetvéd 1:01:51
N14B (6) 2.5 km 75 m 7 ep
1 325 Zempléni Réka KOS Hegyvidék-KFKI Optimista SK 26:43
2 322 Szepesi Szilvia TTT Tatai Tömegsport és Tájfutó 27:00
3 321 Domán Fruzsina VTC Veszprémi Tájfutó Club 38:26
4 320 Ózsvári Eszter JMD Jászapáti Mészáros Lőrinc Gi 42:59
5 326 Szabadi Bernadett JMD Jászapáti Mészáros Lőrinc Gi 49:04
6 324 Bartus Petra JMD Jászapáti Mészáros Lőrinc Gi 57:00
N21B (13) 3.7 km 110 m 13 ep
1 342 Wengrin Ágnes TTE Tipo Tájfutó és Környezetvéd 34:53
2 335 Fekete Anikó KTK Kőbányai Tájfutó Klub 44:49
3 337 Cseh Veronika MSE Megalódusz SE 45:30
4 341 Novák Martina NYV NYVSC-Nyírerdő Tájfutó Szako 48:17
5 333 Szunyog Emese KTK Kőbányai Tájfutó Klub 52:51
6 340 Gillichné Kalocsai Adrienn d MSE Megalódusz SE 53:36
7 328 Berecz Éva * HRF Szolnoki Honvéd Sportegyesül 58:09
8 330 Friedrich Orsolya BEA Budapesti Egyetemi Atlétikai 58:19
9 338 Sisa Dorottya JMD Jászapáti Mészáros Lőrinc Gi 1:00:34
10 334 Marosán Ágnes BEA Budapesti Egyetemi Atlétikai 1:06:35
11 332 Balogh Szilvia Odett KAL Kalocsai SE 1:14:47
12 336 Koródi Marianna * HRF Szolnoki Honvéd Sportegyesül 2:18:47
N21BR (2) 2.9 km 100 m 12 ep
1 349 Dömötör Csilla SFC Széchenyi István Egyetem Spo 1:00:32
2 347 Mizurová Jana FBB Slávia Farmaceut Bratislava 1:19:18
N21C (8) 3.3 km 100 m 11 ep
1 356 Orsányi Beatrix PSE Postás-Matáv SE 33:36
2 353 Csendes Laura SZT Szombathelyi Főiskola SE 36:09
3 355 Dömötör Erika SFC Széchenyi István Egyetem Spo 36:31
4 359 Ivák Eszter SDS Salgótarjáni Dornyai SE 42:49
5 352 Mitterer Andrea BEA Budapesti Egyetemi Atlétikai 46:49
6 358 Hornyán Katalin dr. HSP Hidegkúti Spartacus Sport és 53:48
7 357 Major Eszter VHS Veszprémi Honvéd SE 53:51
8 350 Fischer Mária PSE Postás-Matáv SE 1:12:26
N35A (1) 3.8 km 110 m 14 ep
1 364 Ábrahám Aranka * HTC Hódmezővásárhelyi Tájfutó Cl 2:31:44
N40 (9) 3.4 km 105 m 11 ep
1 376 Tamásné Szakács Judit MSE Megalódusz SE 44:00
2 377 Nagy Márta ARA Alba Regia Atlétikai Klub 48:10
3 372 Kissné Kiss Mária JMD Jászapáti Mészáros Lőrinc Gi 50:55
4 368 Radics Anna TTT Tatai Tömegsport és Tájfutó 51:10
5 374 Nagypéter Mária JMD Jászapáti Mészáros Lőrinc Gi 55:57
6 373 Hajas Csilla dr. KOS Hegyvidék-KFKI Optimista SK 58:00
7 370 Kapturné Bíró Anna * VHS Veszprémi Honvéd SE 1:00:08
8 369 Ormay Éva KOS Hegyvidék-KFKI Optimista SK 1:12:35
9 367 Nemesházi Lászlóné PSE Postás-Matáv SE 1:36:12
N45 (6) 2.7 km 90 m 10 ep
1 383 Gösswein Judit PSE Postás-Matáv SE 54:05
2 378 Dömötörné Horváth Erzsébet SFC Széchenyi István Egyetem Spo 58:05
3 381 Kedl Ildikó SPA Tabáni Spartacus Sport és Kö 1:01:28
4 380 Szabovikné Szuromi Zsuzsa * HRF Szolnoki Honvéd Sportegyesül 1:08:40
5 384 Tóth Maja TTT Tatai Tömegsport és Tájfutó 1:19:05
N50 (2) 2.7 km 90 m 10 ep
1 388 Novotni Tiborné BME Balassagyarmati MEDOSZ SE 1:02:58
N55 (5) 2.2 km 65 m 10 ep
1 393 Komár Béláné HER Herkules SE Balatonalmádi 34:35
2 394 Grant Julianna PSE Postás-Matáv SE 37:34
3 392 Hegedüs Ágnes BEA Budapesti Egyetemi Atlétikai 38:16
4 395 Lux Ágnes BEA Budapesti Egyetemi Atlétikai 40:25
5 396 Tóth Józsefné HAV Havas Szabadidő Klub 43:19
N60 (2) 2.2 km 65 m 10 ep
1 400 Hanusz Mária OSC Orvosegyetem SC 50:24
2 398 Wengrin Istvánné VTC Veszprémi Tájfutó Club 58:20
Nyílt kezdő ( 2.3 km 55 m 6 ep
1 426 Zentai Ármin HSE Hegyisport Szentendre Egyesü 21:27
2 402 Vastagné Bauer Zita BME Balassagyarmati MEDOSZ SE 35:39
3 415 Andaházi Lajos EK1 EK1 37:05
4 403 Tóth Gábor HRF Szolnoki Honvéd Sportegyesül 41:23
5 412 Ipsics Viktória MAC Margitszigeti Atlétikai Cent 41:36
6 405 Makai Tímea HRF Szolnoki Honvéd Sportegyesül 42:03
7 438 Eckhardt Zoltán TTT Tatai Tömegsport és Tájfutó 46:11
8 411 Géziné Hornyák Csilla HRF Szolnoki Honvéd Sportegyesül 46:57
9 437 Nagy Anikó JMD Jászapáti Mészáros Lőrinc Gi 47:24
10 427 Sipos Judit HSE Hegyisport Szentendre Egyesü 48:18
11 413 Ipsicsné Popelyás Anna MAC Margitszigeti Atlétikai Cent 52:45
12 410 Berecz Norbertné HRF Szolnoki Honvéd Sportegyesül 54:40
13 424 Tömböl László TTT Tatai Tömegsport és Tájfutó 1:02:37
14 421 Mészárosné Boros Valéria TTT Tatai Tömegsport és Tájfutó 1:02:44
15 423 Tömbölné Czirfusz Loretta TTT Tatai Tömegsport és Tájfutó 1:02:50
16 425 Vajda Istvánné HAV Havas Szabadidő Klub 1:03:24
17 416 Marton Eszter VHS Veszprémi Honvéd SE 1:09:19
18 404 Shimanovszky József HRF Szolnoki Honvéd Sportegyesül 1:24:25
432 Kovács Alajos BEA Budapesti Egyetemi Atlétikai hiba
433 Simon Tímea MSE Megalódusz SE hiba
Nyílt technikás 4.1 km 140 m 13 ep
1 430 Bereczki Máté SZV Szegedi Vasutas SE 36:18
2 434 Lux Iván BEA Budapesti Egyetemi Atlétikai 53:09
3 429 Filó Bernát PTX Pápai Tájfutó SE 57:09
4 428 Szabadi Ildikó OSC Orvosegyetem SC 1:00:36
5 418 Varga János MAF Műegyetemi Atlétikai és Foot 1:01:17
6 431 Kiss Gábor SMA Soproni Műegyetemi AC 1:04:12
7 420 Hegedüs Gergely KTK Kőbányai Tájfutó Klub 1:05:02
8 419 Karsai Klára OSC Orvosegyetem SC 1:12:29
9 422 Keszthelyi Ildikó PSE Postás-Matáv SE 1:53:24
10 435 Vámos Árpád TTE Tipo Tájfutó és Környezetvéd 1:56:24
11 417 Szekeres Sándor HRF Szolnoki Honvéd Sportegyesül 1:59:11
12 436 Szentei Zsuzsa TTE Tipo Tájfutó és Környezetvéd 2:17:49
Simon Lajos Emlékverseny statisztikai adatai (Első nap)
Nevezett: 257 fő
Elrajtolt: 234 fő
Eredmények / 2. nap
Hely Rajtsz Név Klub Idő
F10D (2) 2.2 km 90 m 6 ep
1 102 Peregi Dániel MAC Margitszigeti Atlétikai Cent 30:14
2 104 Dima Péter VHS Veszprémi Honvéd SE 38:17
F12C (8) 2.7 km 110 m 7 ep
1 110 Hajdu Szása KOS Hegyvidék-KFKI Optimista SK 24:54
2 109 Pokornyik Bence TTT Tatai Tömegsport és Tájfutó 25:05
3 111 Csöngei Dávid VTC Veszprémi Tájfutó Club 27:53
4 112 Mizur Simon FBB Slávia Farmaceut Bratislava 28:33
5 108 Zoboki Csanád THT Tapolcai Honvéd SE 30:56
6 114 Buti Bence THT Tapolcai Honvéd SE 33:59
7 113 Siklósi Bálint TSE Törekvés SE 55:04
8 107 Ipsics Péter MAC Margitszigeti Atlétikai Cent 1:02:43
F14C (3) 2.7 km 110 m 7 ep
1 118 Peregi Dávid MAC Margitszigeti Atlétikai Cent 29:41
2 116 Brenn Dávid TSE Törekvés SE 30:09
3 115 Tóth János HRF Szolnoki Honvéd Sportegyesül 32:40
F16B (9) 4.0 km 170 m 11 ep
1 129 Kaptur Ádám VHS Veszprémi Honvéd SE 35:31
2 130 Mizur Peter FBB Slávia Farmaceut Bratislava 39:38
3 120 Zoboki Barna THT Tapolcai Honvéd SE 47:33
4 122 Lükő Dániel VHS Veszprémi Honvéd SE 48:12
5 124 Hajdu Marcell KOS Hegyvidék-KFKI Optimista SK 53:11
6 131 Gazdig Vendel VHS Veszprémi Honvéd SE 54:07
7 133 Dima Ákos VHS Veszprémi Honvéd SE 1:07:02
8 127 Gönye András VHS Veszprémi Honvéd SE 1:16:14
9 121 Kabács Dávid JMD Jászapáti Mészáros Lőrinc Gi 1:16:51
F21B (20) 8.3 km 340 m 23 ep
1 137 Gillich István MSE Megalódusz SE 58:54
2 163 Pongrácz Ervin * VHS Veszprémi Honvéd SE 1:04:53
3 154 Farkas Viktor * HRF Szolnoki Honvéd Sportegyesül 1:15:08
4 155 Balogh Róbert * FLF Fehérlófia SE 1:21:07
5 157 Vajda Zsolt * THT Tapolcai Honvéd SE 1:21:31
6 152 Garda Árpád DIS DISZ Kulturális és Sportegye 1:30:03
7 144 Emmer György DTC Diósgyőri Tájfutó Club 1:33:42
8 160 Reviczki Zsolt HUF HUFEZE Pásztó 1:40:04
9 138 Marton Balázs * VHS Veszprémi Honvéd SE 1:43:11
10 147 Berecz Gábor * HRF Szolnoki Honvéd Sportegyesül 1:43:51
11 159 Niedermayer Péter * VHS Veszprémi Honvéd SE 1:45:48
12 135 Matics Gyula MAF Műegyetemi Atlétikai és Foot 1:48:54
13 168 Dörgönye Norbert * VHS Veszprémi Honvéd SE 1:49:09
14 140 Pap Attila KAL Kalocsai SE 1:49:37
15 158 Illés Péter * HRF Szolnoki Honvéd Sportegyesül 1:49:54
16 153 Urbán Csaba JMD Jászapáti Mészáros Lőrinc Gi 1:52:13
17 149 Horváth Imre BAL Budapesti Asztali-labdarúgó 2:22:37
18 143 Nagy Attila DIS DISZ Kulturális és Sportegye 2:27:19
145 Ádám Péter MSE Megalódusz SE hiba
136 Csőkör Zoltán ifj. TTT Tatai Tömegsport és Tájfutó Disq
F21BR (9) 5.1 km 200 m 20 ep
1 173 Heckenast Tamás SZT Szombathelyi Főiskola SE 48:29
2 180 Urbán András BTK Bakonyi Tájfutó Klub 1:01:26
3 182 Honfi Gábor ESP Egri Spartacus Tájékozódási 1:02:49
4 176 Varsányi Attila VTC Veszprémi Tájfutó Club 1:04:19
5 177 Vizi Csaba PTX Pápai Tájfutó SE 1:08:20
6 179 Bernáth Zsolt FLF Fehérlófia SE 1:11:27
7 181 Ipsics László MAC Margitszigeti Atlétikai Cent 1:20:01
8 170 Fejes Péter VHS Veszprémi Honvéd SE 1:20:37
175 Szabó László FLF Fehérlófia SE hiba
F21C (5) 5.6 km 200 m 13 ep
1 184 Vastag Gábor BME Balassagyarmati MEDOSZ SE 52:03
2 189 Tömösközy Tamás THT Tapolcai Honvéd SE 52:51
3 188 Ivák Pál SDS Salgótarjáni Dornyai SE 58:08
4 185 Szlávik Szabolcs dr. TTT Tatai Tömegsport és Tájfutó 1:04:05
5 186 Peregi Tamás MAC Margitszigeti Atlétikai Cent 1:18:16
F35A (3) 8.2 km 355 m 19 ep
1 191 Horváth Sándor MEA Miskolci Egyetemi Atlétikai 1:14:34
2 198 Zagyi László JMD Jászapáti Mészáros Lőrinc Gi 1:29:30
199 Cserna András MSE Megalódusz SE hiba
F40 (7) 7.4 km 255 m 19 ep
1 215 Tamás Péter MSE Megalódusz SE 1:12:38
2 210 Szabó Csaba BTK Bakonyi Tájfutó Klub 1:13:23
3 207 Hevér Csaba JOG Jogging Plus Szuperinfó Club 1:17:31
4 212 Zoboki Mihály * THT Tapolcai Honvéd SE 1:21:32
5 205 Domán Gábor * THT Tapolcai Honvéd SE 1:27:22
6 206 Urbán András BEA Budapesti Egyetemi Atlétikai 1:30:12
7 204 Hegedüs Béla KTK Kőbányai Tájfutó Klub 1:41:43
F45 (14) 6.4 km 230 m 18 ep
1 234 Gyulai Zoltán MSE Megalódusz SE 47:27
2 221 Nemesházi László PSE Postás-Matáv SE 59:00
3 232 Zentai László HSE Hegyisport Szentendre Egyesü 59:23
4 224 Fehér Mihály * HRF Szolnoki Honvéd Sportegyesül 1:00:58
5 217 Szunyog József dr. KTK Kőbányai Tájfutó Klub 1:08:21
5 225 Viczena Miklós ARA Alba Regia Atlétikai Klub 1:08:21
7 223 Kaptur József * VHS Veszprémi Honvéd SE 1:25:46
8 230 Zempléni András dr. KOS Hegyvidék-KFKI Optimista SK 1:29:18
9 227 Rózsa László ARA Alba Regia Atlétikai Klub 1:41:23
10 226 Dömötör Imre SFC Széchenyi István Egyetem Spo 1:42:48
11 222 Pap László VTC Veszprémi Tájfutó Club 1:47:32
12 236 Ormay György KOS Hegyvidék-KFKI Optimista SK 1:56:39
13 228 Katulin Tibor TTT Tatai Tömegsport és Tájfutó 1:58:04
219 Margittai Endre SMA Soproni Műegyetemi AC hiba
F50 (9) 5.1 km 200 m 14 ep
1 250 Zentai József HUF HUFEZE Pásztó 43:52
2 245 Mizur Jan PSE Postás-Matáv SE 45:34
3 249 Hegedűs Zoltán OSC Orvosegyetem SC 48:22
4 241 Melkes Antal SMA Soproni Műegyetemi AC 52:11
5 246 Somogyi Lajos PTX Pápai Tájfutó SE 52:33
6 243 Horváth Tivadar HER Herkules SE Balatonalmádi 56:56
7 238 Andrási Lajos HER Herkules SE Balatonalmádi 1:00:26
8 248 Imeli János MSE Megalódusz SE 1:07:04
9 247 Somlay Gábor ARA Alba Regia Atlétikai Klub 1:14:11
F55 (8) 4.8 km 180 m 13 ep
1 264 Sindely Pál dr. SZV Szegedi Vasutas SE 46:15
2 258 Kéri Péter TSE Törekvés SE 47:25
3 251 Salga István dr. HSP Hidegkúti Spartacus Sport és 49:59
4 256 Kardos Ferenc dr. OSC Orvosegyetem SC 52:32
5 260 Gáncs Kálmán HER Herkules SE Balatonalmádi 56:40
6 255 Bogdanovits András MSE Megalódusz SE 58:18
7 266 Vida István OSC Orvosegyetem SC 1:02:56
8 265 Ládi János BTK Bakonyi Tájfutó Klub 1:06:19
F60 (13) 4.1 km 140 m 11 ep
1 282 Komár Béla HER Herkules SE Balatonalmádi 47:16
2 276 Gerely Ferenc SMA Soproni Műegyetemi AC 50:21
3 281 Berbécs Sándor * TTT Tatai Tömegsport és Tájfutó 51:33
4 283 Gombkötő Péter dr. TTE Tipo Tájfutó és Környezetvéd 55:10
5 279 Friedrich Vilmos BEA Budapesti Egyetemi Atlétikai 57:39
6 273 Hajdu Kálmán EK3 EK3 58:32
7 277 Sejpes Gyula KTK Kőbányai Tájfutó Klub 59:22
8 267 Nagy Albert SPA Tabáni Spartacus Sport és Kö 1:01:09
9 269 Nagy Gábor TTE Tipo Tájfutó és Környezetvéd 1:25:00
10 275 Ribényi Imre KTK Kőbányai Tájfutó Klub 1:27:58
11 271 Wengrin István * VTC Veszprémi Tájfutó Club 1:32:58
12 278 Reszter István * TTT Tatai Tömegsport és Tájfutó 2:07:58
268 Kéri Gerzson dr. OSC Orvosegyetem SC hiba
F65 (4) 3.2 km 140 m 10 ep
1 295 Vass Tibor * VHS Veszprémi Honvéd SE 49:17
2 288 Hargitai Miklós TSC Tungsram SC 1:01:15
3 285 Hódossy Béla TSC Tungsram SC 1:10:50
4 289 Müller János PSE Postás-Matáv SE 1:44:10
F70 (5) 2.7 km 105 m 8 ep
1 301 Nyögéri Imre KTK Kőbányai Tájfutó Klub 38:14
2 298 Valkony Ferenc KTK Kőbányai Tájfutó Klub 40:14
3 297 Dudás István OSC Orvosegyetem SC 41:16
4 299 Rácz Márton TTE Tipo Tájfutó és Környezetvéd 42:41
5 300 Buncsik János PSE Postás-Matáv SE 45:36
F80 (1) 2.7 km 105 m 8 ep
1 302 Balogh László OSC Orvosegyetem SC 1:24:43
N10D (4) 2.2 km 90 m 6 ep
1 306 Kósa Noémi BTK Bakonyi Tájfutó Klub 33:37
2 307 Pálfi Dorina BTK Bakonyi Tájfutó Klub 36:06
3 308 Gillich Bernadett MSE Megalódusz SE 41:42
4 311 Gillich Viktória MSE Megalódusz SE 56:05
N12C (4) 2.7 km 110 m 7 ep
1 314 Faggyas Eszter TTE Tipo Tájfutó és Környezetvéd 25:34
2 318 Varsányi Kinga VTC Veszprémi Tájfutó Club 28:17
3 316 Faggyas Réka TTE Tipo Tájfutó és Környezetvéd 35:37
4 319 Faggyas Petra TTE Tipo Tájfutó és Környezetvéd 41:40
N14B (6) 3.6 km 140 m 8 ep
1 325 Zempléni Réka KOS Hegyvidék-KFKI Optimista SK 35:16
2 324 Bartus Petra JMD Jászapáti Mészáros Lőrinc Gi 45:44
3 321 Domán Fruzsina VTC Veszprémi Tájfutó Club 51:15
4 320 Ózsvári Eszter JMD Jászapáti Mészáros Lőrinc Gi 53:38
5 322 Szepesi Szilvia TTT Tatai Tömegsport és Tájfutó 1:06:44
6 326 Szabadi Bernadett JMD Jászapáti Mészáros Lőrinc Gi 1:31:27
N21B (11) 5.4 km 210 m 15 ep
1 342 Wengrin Ágnes TTE Tipo Tájfutó és Környezetvéd 44:33
2 340 Gillichné Kalocsai Adrienn d MSE Megalódusz SE 47:16
3 337 Cseh Veronika MSE Megalódusz SE 48:41
4 335 Fekete Anikó KTK Kőbányai Tájfutó Klub 51:02
5 334 Marosán Ágnes BEA Budapesti Egyetemi Atlétikai 58:36
6 333 Szunyog Emese KTK Kőbányai Tájfutó Klub 59:15
7 328 Berecz Éva * HRF Szolnoki Honvéd Sportegyesül 1:00:04
8 330 Friedrich Orsolya BEA Budapesti Egyetemi Atlétikai 1:02:06
9 332 Balogh Szilvia Odett KAL Kalocsai SE 1:09:59
10 338 Sisa Dorottya JMD Jászapáti Mészáros Lőrinc Gi 1:16:48
341 Novák Martina NYV NYVSC-Nyírerdő Tájfutó Szako hiba
N21BR (3) 3.7 km 130 m 17 ep
1 349 Dömötör Csilla SFC Széchenyi István Egyetem Spo 1:07:46
2 347 Mizurová Jana FBB Slávia Farmaceut Bratislava 1:26:35
345 Ádám Vera ARA Alba Regia Atlétikai Klub hiba
N21C (7) 4.0 km 145 m 7 ep
1 353 Csendes Laura SZT Szombathelyi Főiskola SE 41:20
2 355 Dömötör Erika SFC Széchenyi István Egyetem Spo 44:09
3 359 Ivák Eszter SDS Salgótarjáni Dornyai SE 44:41
4 356 Orsányi Beatrix PSE Postás-Matáv SE 50:24
5 358 Hornyán Katalin dr. HSP Hidegkúti Spartacus Sport és 52:41
6 350 Fischer Mária PSE Postás-Matáv SE 1:07:13
7 352 Mitterer Andrea BEA Budapesti Egyetemi Atlétikai 1:14:12
N35A (1) 5.6 km 190 m 17 ep
361 Riczel Zsuzsanna PSE Postás-Matáv SE hiba
N40 (9) 4.7 km 165 m 10 ep
1 376 Tamásné Szakács Judit MSE Megalódusz SE 57:51
2 368 Radics Anna TTT Tatai Tömegsport és Tájfutó 59:33
3 372 Kissné Kiss Mária JMD Jászapáti Mészáros Lőrinc Gi 1:00:12
4 373 Hajas Csilla dr. KOS Hegyvidék-KFKI Optimista SK 1:04:05
5 367 Nemesházi Lászlóné PSE Postás-Matáv SE 1:04:16
6 377 Nagy Márta ARA Alba Regia Atlétikai Klub 1:05:21
7 374 Nagypéter Mária JMD Jászapáti Mészáros Lőrinc Gi 1:08:13
8 369 Ormay Éva KOS Hegyvidék-KFKI Optimista SK 1:19:36
9 370 Kapturné Bíró Anna * VHS Veszprémi Honvéd SE 1:21:01
N45 (4) 4.0 km 150 m 11 ep
1 378 Dömötörné Horváth Erzsébet SFC Széchenyi István Egyetem Spo 58:42
2 384 Tóth Maja TTT Tatai Tömegsport és Tájfutó 2:52:18
383 Gösswein Judit PSE Postás-Matáv SE hiba
385 Pál Ilona dr. KTK Kőbányai Tájfutó Klub nfb
N55 (4) 2.7 km 105 m 8 ep
1 392 Hegedüs Ágnes BEA Budapesti Egyetemi Atlétikai 26:52
2 394 Grant Julianna PSE Postás-Matáv SE 30:11
3 395 Lux Ágnes BEA Budapesti Egyetemi Atlétikai 30:37
4 393 Komár Béláné HER Herkules SE Balatonalmádi 38:16
N60 (2) 2.7 km 105 m 8 ep
1 400 Hanusz Mária OSC Orvosegyetem SC 49:17
2 398 Wengrin Istvánné VTC Veszprémi Tájfutó Club 1:05:40
Nyílt kezdő ( 2.8 km 120 m 7 ep
1 432 Kovács Alajos BEA Budapesti Egyetemi Atlétikai 43:48
2 413 Ipsicsné Popelyás Anna MAC Margitszigeti Atlétikai Cent 53:47
3 441 Sivadó Máté JMD Jászapáti Mészáros Lőrinc Gi 56:04
4 445 Karap Attila TTT Tatai Tömegsport és Tájfutó 58:04
5 427 Sipos Judit HSE Hegyisport Szentendre Egyesü 1:00:04
6 415 Andaházi Lajos EK1 EK1 1:02:15
7 412 Ipsics Viktória MAC Margitszigeti Atlétikai Cent 1:03:45
8 402 Vastagné Bauer Zita BME Balassagyarmati MEDOSZ SE 1:15:02
9 433 Simon Tímea MSE Megalódusz SE 1:16:59
Nyílt technikás 4.6 km 185 m 10 ep
1 440 Kiss Zsolt EK1 EK1 51:43
2 434 Lux Iván BEA Budapesti Egyetemi Atlétikai 53:03
3 439 Balogh István EK1 EK1 54:53
4 429 Filó Bernát PTX Pápai Tájfutó SE 55:54
5 431 Kiss Gábor SMA Soproni Műegyetemi AC 59:23
6 444 Zentai Ármin HSE Hegyisport Szentendre Egyesü 1:03:33
7 419 Karsai Klára OSC Orvosegyetem SC 1:07:26
8 428 Szabadi Ildikó OSC Orvosegyetem SC 1:09:41
9 443 Hevérné Fricska Ildikó JOG Jogging Plus Szuperinfó Club 1:32:17
10 442 Ádám András ARA Alba Regia Atlétikai Klub 1:34:30
11 417 Szekeres Sándor HRF Szolnoki Honvéd Sportegyesül 1:52:17
420 Hegedűs Gergely KTK Kőbányai Tájfutó Klub hiba
Tatai Honvéd Kupa statisztikai adatai (Második nap)
Nevezett: 227 fő
Elrajtolt: 196 fő
Eredmények / Összesített
Hely Rajtsz Név Klub N1 N2 Idő
F10D (2)
1 102 Peregi Dániel MAC Margitszigeti Atlé 24:24 1 30:14 1 54:38
2 104 Dima Péter VHS Veszprémi Honvéd S 28:42 2 38:17 2 1:06:59
F12C (8)
1 110 Hajdu Szása KOS Hegyvidék-KFKI Opt 23:38 1 24:54 1 48:32
2 109 Pokornyik Bence TTT Tatai Tömegsport é 28:55 3 25:05 2 54:00
3 112 Mizur Simon FBB Slávia Farmaceut B 27:35 2 28:33 4 56:08
4 114 Buti Bence THT Tapolcai Honvéd SE 42:00 4 33:59 6 1:15:59
5 108 Zoboki Csanád THT Tapolcai Honvéd SE 48:24 6 30:56 5 1:19:20
6 107 Ipsics Péter MAC Margitszigeti Atlé 43:15 5 1:02:43 8 1:45:58
7 113 Siklósi Bálint TSE Törekvés SE 51:51 7 55:04 7 1:46:55
111 Csöngei Dávid VTC Veszprémi Tájfutó 27:53 3
F14C (3)
1 118 Peregi Dávid MAC Margitszigeti Atlé 24:20 1 29:41 1 54:01
2 116 Brenn Dávid TSE Törekvés SE 30:48 2 30:09 2 1:00:57
3 115 Tóth János HRF Szolnoki Honvéd Sp 34:05 3 32:40 3 1:06:45
F16B (9)
1 129 Kaptur Ádám VHS Veszprémi Honvéd S 28:54 1 35:31 1 1:04:25
2 130 Mizur Peter FBB Slávia Farmaceut B 35:22 2 39:38 2 1:15:00
3 122 Lükő Dániel VHS Veszprémi Honvéd S 35:57 3 48:12 4 1:24:09
4 120 Zoboki Barna THT Tapolcai Honvéd SE 41:21 4 47:33 3 1:28:54
5 124 Hajdu Marcell KOS Hegyvidék-KFKI Opt 50:45 7 53:11 5 1:43:56
6 127 Gönye András VHS Veszprémi Honvéd S 49:56 5 1:16:14 8 2:06:10
7 121 Kabács Dávid JMD Jászapáti Mészáros 50:26 6 1:16:51 9 2:07:17
8 133 Dima Ákos VHS Veszprémi Honvéd S 1:11:55 8 1:07:02 7 2:18:57
131 Gazdig Vendel VHS Veszprémi Honvéd S n.i. 54:07 6
F21B (20)
1 137 Gillich István MSE Megalódusz SE 39:55 2 58:54 1 1:38:49
2 163 Pongrácz Ervin * VHS Veszprémi Honvéd S 37:33 1 1:04:53 2 1:42:26
3 157 Vajda Zsolt * THT Tapolcai Honvéd SE 45:26 4 1:21:31 5 2:06:57
4 154 Farkas Viktor * HRF Szolnoki Honvéd Sp 55:32 13 1:15:08 3 2:10:40
5 155 Balogh Róbert * FLF Fehérlófia SE 59:35 19 1:21:07 4 2:20:42
6 144 Emmer György DTC Diósgyőri Tájfutó 59:24 18 1:33:42 7 2:33:06
7 138 Marton Balázs * VHS Veszprémi Honvéd S 51:07 8 1:43:11 9 2:34:18
8 147 Berecz Gábor * HRF Szolnoki Honvéd Sp 53:19 11 1:43:51 10 2:37:10
9 158 Illés Péter * HRF Szolnoki Honvéd Sp 52:41 9 1:49:54 15 2:42:35
10 159 Niedermayer Péter * VHS Veszprémi Honvéd S 59:03 17 1:45:48 11 2:44:51
11 140 Pap Attila KAL Kalocsai SE 55:18 12 1:49:37 14 2:44:55
12 135 Matics Gyula MAF Műegyetemi Atlétik 57:15 14 1:48:54 12 2:46:09
13 153 Urbán Csaba JMD Jászapáti Mészáros 1:03:38 20 1:52:13 16 2:55:51
14 168 Dörgönye Norbert * VHS Veszprémi Honvéd S 1:27:39 28 1:49:09 13 3:16:48
15 149 Horváth Imre BAL Budapesti Asztali- 1:57:18 29 2:22:37 17 4:19:55
145 Ádám Péter MSE Megalódusz SE 51:04 7 hiba
143 Nagy Attila DIS DISZ Kulturális és hiba 2:27:19 18
152 Garda Árpád DIS DISZ Kulturális és hiba 1:30:03 6
136 Csőkör Zoltán ifj. TTT Tatai Tömegsport é 41:58 3 Disq
160 Reviczki Zsolt HUF HUFEZE Pásztó n.i. 1:40:04 8
F21BR (9)
1 173 Heckenast Tamás SZT Szombathelyi Főisk 45:07 3 48:29 1 1:33:36
2 180 Urbán András BTK Bakonyi Tájfutó Kl 38:05 1 1:01:26 2 1:39:31
3 182 Honfi Gábor ESP Egri Spartacus Táj 42:08 2 1:02:49 3 1:44:57
4 179 Bernáth Zsolt FLF Fehérlófia SE 46:58 4 1:11:27 6 1:58:25
5 181 Ipsics László MAC Margitszigeti Atlé 1:00:04 5 1:20:01 7 2:20:05
175 Szabó László FLF Fehérlófia SE 1:12:39 7 hiba
170 Fejes Péter VHS Veszprémi Honvéd S hiba 1:20:37 8
177 Vizi Csaba PTX Pápai Tájfutó SE n.i. 1:08:20 5
176 Varsányi Attila VTC Veszprémi Tájfutó 1:04:19 4
F21C (5)
1 184 Vastag Gábor BME Balassagyarmati ME 28:36 1 52:03 1 1:20:39
2 188 Ivák Pál SDS Salgótarjáni Dorny 34:05 2 58:08 3 1:32:13
3 185 Szlávik Szabolcs dr. TTT Tatai Tömegsport é 41:45 3 1:04:05 4 1:45:50
4 186 Peregi Tamás MAC Margitszigeti Atlé 1:04:16 4 1:18:16 5 2:22:32
189 Tömösközy Tamás THT Tapolcai Honvéd SE n.i. 52:51 2
F35A (3)
1 191 Horváth Sándor MEA Miskolci Egyetemi 47:11 1 1:14:34 1 2:01:45
2 198 Zagyi László JMD Jászapáti Mészáros 51:39 4 1:29:30 2 2:21:09
199 Cserna András MSE Megalódusz SE 50:58 2 hiba
F40 (7)
1 215 Tamás Péter MSE Megalódusz SE 49:33 2 1:12:38 1 2:02:11
2 210 Szabó Csaba BTK Bakonyi Tájfutó Kl 53:48 3 1:13:23 2 2:07:11
3 205 Domán Gábor * THT Tapolcai Honvéd SE 44:51 1 1:27:22 5 2:12:13
4 212 Zoboki Mihály * THT Tapolcai Honvéd SE 1:01:40 4 1:21:32 4 2:23:12
5 206 Urbán András BEA Budapesti Egyetemi 1:12:37 7 1:30:12 6 2:42:49
6 204 Hegedüs Béla KTK Kőbányai Tájfutó K 1:10:09 6 1:41:43 7 2:51:52
207 Hevér Csaba JOG Jogging Plus Szupe 1:17:31 3
F45 (14)
1 234 Gyulai Zoltán MSE Megalódusz SE 54:27 7 47:27 1 1:41:54
2 232 Zentai László HSE Hegyisport Szenten 45:55 2 59:23 3 1:45:18
3 221 Nemesházi László PSE Postás-Matáv SE 49:08 4 59:00 2 1:48:08
4 217 Szunyog József dr. KTK Kőbányai Tájfutó K 44:09 1 1:08:21 5 1:52:30
5 224 Fehér Mihály * HRF Szolnoki Honvéd Sp 53:31 6 1:00:58 4 1:54:29
6 225 Viczena Miklós ARA Alba Regia Atlétik 50:34 5 1:08:21 5 1:58:55
7 230 Zempléni András dr. KOS Hegyvidék-KFKI Opt 1:01:54 8 1:29:18 8 2:31:12
8 223 Kaptur József * VHS Veszprémi Honvéd S 1:20:28 10 1:25:46 7 2:46:14
9 226 Dömötör Imre SFC Széchenyi István E 1:12:11 9 1:42:48 10 2:54:59
10 222 Pap László VTC Veszprémi Tájfutó 1:22:49 11 1:47:32 11 3:10:21
11 228 Katulin Tibor TTT Tatai Tömegsport é 1:28:51 13 1:58:04 13 3:26:55
12 227 Rózsa László ARA Alba Regia Atlétik 1:50:25 15 1:41:23 9 3:31:48
13 236 Ormay György KOS Hegyvidék-KFKI Opt 2:20:30 16 1:56:39 12 4:17:09
219 Margittai Endre SMA Soproni Műegyetemi 46:04 3 hiba
F50 (9)
1 250 Zentai József HUF HUFEZE Pásztó 37:11 1 43:52 1 1:21:03
2 249 Hegedűs Zoltán OSC Orvosegyetem SC 40:50 2 48:22 3 1:29:12
3 245 Mizur Jan PSE Postás-Matáv SE 49:03 4 45:34 2 1:34:37
4 246 Somogyi Lajos PTX Pápai Tájfutó SE 47:27 3 52:33 5 1:40:00
5 243 Horváth Tivadar HER Herkules SE Balato 51:09 5 56:56 6 1:48:05
6 241 Melkes Antal SMA Soproni Műegyetemi 59:12 6 52:11 4 1:51:23
7 238 Andrási Lajos HER Herkules SE Balato 1:11:17 8 1:00:26 7 2:11:43
8 247 Somlay Gábor ARA Alba Regia Atlétik 1:00:57 7 1:14:11 9 2:15:08
248 Imeli János MSE Megalódusz SE n.i. 1:07:04 8
F55 (8)
1 264 Sindely Pál dr. SZV Szegedi Vasutas SE 37:57 2 46:15 1 1:24:12
2 258 Kéri Péter TSE Törekvés SE 41:52 3 47:25 2 1:29:17
3 265 Ládi János BTK Bakonyi Tájfutó Kl 33:48 1 1:06:19 8 1:40:07
4 251 Salga István dr. HSP Hidegkúti Spartacu 55:06 7 49:59 3 1:45:05
5 260 Gáncs Kálmán HER Herkules SE Balato 51:41 5 56:40 5 1:48:21
6 256 Kardos Ferenc dr. OSC Orvosegyetem SC 56:24 9 52:32 4 1:48:56
7 255 Bogdanovits András MSE Megalódusz SE 51:10 4 58:18 6 1:49:28
8 266 Vida István OSC Orvosegyetem SC 1:45:22 11 1:02:56 7 2:48:18
F60 (13)
1 282 Komár Béla HER Herkules SE Balato 31:23 1 47:16 1 1:18:39
2 281 Berbécs Sándor * TTT Tatai Tömegsport é 35:14 2 51:33 3 1:26:47
3 279 Friedrich Vilmos BEA Budapesti Egyetemi 37:24 3 57:39 5 1:35:03
4 283 Gombkötő Péter dr. TTE Tipo Tájfutó és Kö 40:23 4 55:10 4 1:35:33
5 276 Gerely Ferenc SMA Soproni Műegyetemi 45:43 7 50:21 2 1:36:04
6 277 Sejpes Gyula KTK Kőbányai Tájfutó K 45:31 6 59:22 7 1:44:53
7 273 Hajdu Kálmán EK3 EK3 49:44 9 58:32 6 1:48:16
8 267 Nagy Albert SPA Tabáni Spartacus S 51:18 10 1:01:09 8 1:52:27
9 269 Nagy Gábor TTE Tipo Tájfutó és Kö 43:26 5 1:25:00 9 2:08:26
10 275 Ribényi Imre KTK Kőbányai Tájfutó K 58:57 11 1:27:58 10 2:26:55
11 271 Wengrin István * VTC Veszprémi Tájfutó 1:04:27 12 1:32:58 11 2:37:25
12 278 Reszter István * TTT Tatai Tömegsport é 1:21:13 13 2:07:58 12 3:29:11
268 Kéri Gerzson dr. OSC Orvosegyetem SC 47:34 8 hiba
F65 (4)
1 295 Vass Tibor * VHS Veszprémi Honvéd S 43:33 1 49:17 1 1:32:50
2 285 Hódossy Béla TSC Tungsram SC 58:18 2 1:10:50 3 2:09:08
3 288 Hargitai Miklós TSC Tungsram SC 1:29:29 5 1:01:15 2 2:30:44
4 289 Müller János PSE Postás-Matáv SE 1:25:31 4 1:44:10 4 3:09:41
F70 (5)
1 301 Nyögéri Imre KTK Kőbányai Tájfutó K 33:29 1 38:14 1 1:11:43
2 298 Valkony Ferenc KTK Kőbányai Tájfutó K 50:31 3 40:14 2 1:30:45
3 300 Buncsik János PSE Postás-Matáv SE 45:33 2 45:36 5 1:31:09
4 299 Rácz Márton TTE Tipo Tájfutó és Kö 54:18 4 42:41 4 1:36:59
5 297 Dudás István OSC Orvosegyetem SC 57:12 5 41:16 3 1:38:28
F80 (1)
1 302 Balogh László OSC Orvosegyetem SC 1:43:12 1 1:24:43 1 3:07:55
N10D (4)
1 306 Kósa Noémi BTK Bakonyi Tájfutó Kl 40:12 2 33:37 1 1:13:49
2 307 Pálfi Dorina BTK Bakonyi Tájfutó Kl 42:36 3 36:06 2 1:18:42
3 311 Gillich Viktória MSE Megalódusz SE 28:53 1 56:05 4 1:24:58
4 308 Gillich Bernadett MSE Megalódusz SE 1:01:08 4 41:42 3 1:42:50
N12C (4)
1 314 Faggyas Eszter TTE Tipo Tájfutó és Kö 21:52 2 25:34 1 47:26
2 318 Varsányi Kinga VTC Veszprémi Tájfutó 20:12 1 28:17 2 48:29
3 316 Faggyas Réka TTE Tipo Tájfutó és Kö 23:21 3 35:37 3 58:58
4 319 Faggyas Petra TTE Tipo Tájfutó és Kö 1:01:51 4 41:40 4 1:43:31
N14B (6)
1 325 Zempléni Réka KOS Hegyvidék-KFKI Opt 26:43 1 35:16 1 1:01:59
2 321 Domán Fruzsina VTC Veszprémi Tájfutó 38:26 3 51:15 3 1:29:41
3 322 Szepesi Szilvia TTT Tatai Tömegsport é 27:00 2 1:06:44 5 1:33:44
4 320 Ózsvári Eszter JMD Jászapáti Mészáros 42:59 4 53:38 4 1:36:37
5 324 Bartus Petra JMD Jászapáti Mészáros 57:00 6 45:44 2 1:42:44
6 326 Szabadi Bernadett JMD Jászapáti Mészáros 49:04 5 1:31:27 6 2:20:31
N21B (11)
1 342 Wengrin Ágnes TTE Tipo Tájfutó és Kö 34:53 1 44:33 1 1:19:26
2 337 Cseh Veronika MSE Megalódusz SE 45:30 3 48:41 3 1:34:11
3 335 Fekete Anikó KTK Kőbányai Tájfutó K 44:49 2 51:02 4 1:35:51
4 340 Gillichné Kalocsai Ad MSE Megalódusz SE 53:36 6 47:16 2 1:40:52
5 333 Szunyog Emese KTK Kőbányai Tájfutó K 52:51 5 59:15 6 1:52:06
6 328 Berecz Éva * HRF Szolnoki Honvéd Sp 58:09 7 1:00:04 7 1:58:13
7 330 Friedrich Orsolya BEA Budapesti Egyetemi 58:19 8 1:02:06 8 2:00:25
8 334 Marosán Ágnes BEA Budapesti Egyetemi 1:06:35 10 58:36 5 2:05:11
9 338 Sisa Dorottya JMD Jászapáti Mészáros 1:00:34 9 1:16:48 10 2:17:22
10 332 Balogh Szilvia Odett KAL Kalocsai SE 1:14:47 11 1:09:59 9 2:24:46
341 Novák Martina NYV NYVSC-Nyírerdő Táj 48:17 4 hiba
N21BR (3)
1 349 Dömötör Csilla SFC Széchenyi István E 1:00:32 1 1:07:46 1 2:08:18
2 347 Mizurová Jana FBB Slávia Farmaceut B 1:19:18 2 1:26:35 2 2:45:53
345 Ádám Vera ARA Alba Regia Atlétik hiba
N21C (7)
1 353 Csendes Laura SZT Szombathelyi Főisk 36:09 2 41:20 1 1:17:29
2 355 Dömötör Erika SFC Széchenyi István E 36:31 3 44:09 2 1:20:40
3 356 Orsányi Beatrix PSE Postás-Matáv SE 33:36 1 50:24 4 1:24:00
4 359 Ivák Eszter SDS Salgótarjáni Dorny 42:49 4 44:41 3 1:27:30
5 358 Hornyán Katalin dr. HSP Hidegkúti Spartacu 53:48 6 52:41 5 1:46:29
6 352 Mitterer Andrea BEA Budapesti Egyetemi 46:49 5 1:14:12 7 2:01:01
7 350 Fischer Mária PSE Postás-Matáv SE 1:12:26 8 1:07:13 6 2:19:39
N35A (1)
361 Riczel Zsuzsanna PSE Postás-Matáv SE hiba
N40 (9)
1 376 Tamásné Szakács Judit MSE Megalódusz SE 44:00 1 57:51 1 1:41:51
2 368 Radics Anna TTT Tatai Tömegsport é 51:10 4 59:33 2 1:50:43
3 372 Kissné Kiss Mária JMD Jászapáti Mészáros 50:55 3 1:00:12 3 1:51:07
4 377 Nagy Márta ARA Alba Regia Atlétik 48:10 2 1:05:21 6 1:53:31
5 373 Hajas Csilla dr. KOS Hegyvidék-KFKI Opt 58:00 6 1:04:05 4 2:02:05
6 374 Nagypéter Mária JMD Jászapáti Mészáros 55:57 5 1:08:13 7 2:04:10
7 370 Kapturné Bíró Anna * VHS Veszprémi Honvéd S 1:00:08 7 1:21:01 9 2:21:09
8 369 Ormay Éva KOS Hegyvidék-KFKI Opt 1:12:35 8 1:19:36 8 2:32:11
9 367 Nemesházi Lászlóné PSE Postás-Matáv SE 1:36:12 9 1:04:16 5 2:40:28
N45 (4)
1 378 Dömötörné Horváth Erz SFC Széchenyi István E 58:05 2 58:42 1 1:56:47
2 384 Tóth Maja TTT Tatai Tömegsport é 1:19:05 5 2:52:18 2 4:11:23
383 Gösswein Judit PSE Postás-Matáv SE 54:05 1 hiba
385 Pál Ilona dr. KTK Kőbányai Tájfutó K n.i. nfb
N55 (4)
1 392 Hegedüs Ágnes BEA Budapesti Egyetemi 38:16 3 26:52 1 1:05:08
2 394 Grant Julianna PSE Postás-Matáv SE 37:34 2 30:11 2 1:07:45
3 395 Lux Ágnes BEA Budapesti Egyetemi 40:25 4 30:37 3 1:11:02
4 393 Komár Béláné HER Herkules SE Balato 34:35 1 38:16 4 1:12:51
N60 (2)
1 400 Hanusz Mária OSC Orvosegyetem SC 50:24 1 49:17 1 1:39:41
2 398 Wengrin Istvánné VTC Veszprémi Tájfutó 58:20 2 1:05:40 2 2:04:00
Nyílt kezdő (9)
1 415 Andaházi Lajos EK1 EK1 37:05 3 1:02:15 6 1:39:20
2 412 Ipsics Viktória MAC Margitszigeti Atlé 41:36 5 1:03:45 7 1:45:21
3 413 Ipsicsné Popelyás Ann MAC Margitszigeti Atlé 52:45 11 53:47 2 1:46:32
4 427 Sipos Judit HSE Hegyisport Szenten 48:18 10 1:00:04 5 1:48:22
5 402 Vastagné Bauer Zita BME Balassagyarmati ME 35:39 2 1:15:02 8 1:50:41
432 Kovács Alajos BEA Budapesti Egyetemi hiba 43:48 1
433 Simon Tímea MSE Megalódusz SE hiba 1:16:59 9
441 Sivadó Máté JMD Jászapáti Mészáros 56:04 3
445 Karap Attila TTT Tatai Tömegsport é 58:04 4
Nyílt technikás (12)
1 434 Lux Iván BEA Budapesti Egyetemi 53:09 2 53:03 2 1:46:12
2 429 Filó Bernát PTX Pápai Tájfutó SE 57:09 3 55:54 4 1:53:03
3 431 Kiss Gábor SMA Soproni Műegyetemi 1:04:12 6 59:23 5 2:03:35
4 428 Szabadi Ildikó OSC Orvosegyetem SC 1:00:36 4 1:09:41 8 2:10:17
5 419 Karsai Klára OSC Orvosegyetem SC 1:12:29 8 1:07:26 7 2:19:55
6 417 Szekeres Sándor HRF Szolnoki Honvéd Sp 1:59:11 11 1:52:17 11 3:51:28
420 Hegedüs Gergely KTK Kőbányai Tájfutó K 1:05:02 7 hiba
439 Balogh István EK1 EK1 54:53 3
440 Kiss Zsolt EK1 EK1 51:43 1
442 Ádám András ARA Alba Regia Atlétik 1:34:30 10
443 Hevérné Fricska Ildik JOG Jogging Plus Szupe 1:32:17 9
444 Zentai Ármin HSE Hegyisport Szenten 1:03:33 6
Eredmények / MH Csapat
1./ MH 1. Logisztikai és Támogató Ezred 42.30
(Vass Tibor; Kovács Gábor; Fazekas Tamás)
2./ Tapolcai Honvéd SE-3 65.18
(Bezeczky László; Gaerda Árpád; Csizmadia Zoltán)
3./ Tapolcai Honvéd SE-1 65.57
(Domán Gábor; Vajda Zsolt; Tömösközy Tamás)
4./ Veszprémi Honvéd SE - 2 75.42
(Pongrácz Ervin; Kaptúr Ádám; Lükő Dániel)
5./ Szolnoki Honvéd SE-2 76.00
(Balla György; Fehér Mihály; Szabovik Zoltán)
6./ Veszprémi Honvéd SE - 1 90.31
(Kaptur József; Marton Balázs; Niedermayer Péter)
7./ Tapolcai Honvéd SE-2 90.50
(Domán Rajmund; Várvölgyi Szilárd; Zuboki Mihály)
8./ MH 11. Hunyadi Mátyás Harckocsi Zászlóalj 110.42
(Rietl Ildikó; Varga Zsolt; Avar András)
9./ MH 37. SZENTES Műszaki Dandár 130.22
(Kiss Gábor; Vakhal György; Lőrincz Gábor)
10./ Veszprémi Honvéd SE - 3 140.38
(Gönye András; Dima Ákos; Dima Péter)
Szolnoki Honvéd SE-1 hiba
(Farkas Viktor; Illés Péter; Berecz Gábor
MH 25. Klapka György k.l.dd. hiba
(Róth Balázs; Polacsek Kálmán; Walter J. András)
Eredmények / Családi verseny
1./ Bermond - Jean, Salen, Hatas
2./ Oláh - János, Márton, János
3./ Vass - Teréz, Tibor, Tibor
4./ Zentai - László, Judit, Ármin
5./ Szántai - Zsolt, Anna
6./ Takács - Béla, Piroska, Ramóna, Kitti, Sándor
7./ Makai - Tímea, Irénke, Rudi
8./ Tóth - Gábor, Zsófi, Luca
9./ Simanovszky - József, Zsuzsanna, Attila
10./ Lázár - Anita, Nikolett, Renáta
11./ Kövecses - Kata, Edit, Ádám
12./ Szekeres - Sándor, Ibolya, Ágnes
13./ Dörgönye - Kíra, Norbert, Melinda, Panna
14./ Pavlovics - György, Balázs, Zsófia, Andrea, Tímea
15./ Filó - Zsuzsa, György, Bernát
16./ Szepesi - Szilvia, Margit
17./ Pokornyik - Bence, Tibor
18./ Vastag - Emese, Zita, Gábor
19./ Peregi - Dániel, Dávid, Tamás
20./ Gönye - Tamás, András, Dániel
21./ Berecz - Gábor, Éva,+Norbertné
22./ Kígyó - Péter Viktor, Janó
23./ Dima - Péter, Ákos, Viola
24./ Farkas - Viktor, Katalin, Irén
25./ Tamás - Ervin, Péter, Judit
26./ Tömböl - László, Loretta, Vali, Maya
27./ Géczi - József, Csilla, Gábor, Dávid
28./ Kaptur - Anna, Eszter, Ádám
29./ Kovács - Gyula, Mónika, Ákos, Amelita
30./ Reszter - Szabolcs, Dávid, Márk
31./ Domán - Gábor, Fruzsina, Rajmund
32./ Pongrácz - Ervin, Ádám
33./ Novák - Martina, Manó
Eredmények / Gyerekverseny
Lány 0 - 2 év Fiú 0 - 2
1. Faggyas Zsófia 1. Fejes Péter
Lány 3 - 4 Fiú 3 - 4
1. Gillich Luca 1. Kovács Ákos
2. Zempléni Lilla
Lány 5 - 6 Fiú 5 - 6
1. Vastag Emese 1. Tamás Ervin
2. Ormány Mihály
3. Szlávik Péter
Lány 7 - 8
1. Gillich Betti 4. Fejes Dániel
2. Gillich Dóra
Fiú 7 - 8
1. Peregi Dániel