2014 - Tata Boksz Team

Tatai Tömegsport és Tájfutó Honvéd Sportegyesület
ÖKÖLVÍVÓ SZAKOSZTÁLY
TTT Box TEAM

A nagy harcosok titka, hogy uralják testi képességeiket és egyben fel is használják azokat. (Bruce Lee)

Tartalomhoz ugrás
2014
2014. szeptember 25-28 (Eger)

Serdülő Magyar Bajnokság

2. hely: Kecskeméti Martin
Bizakodva vágtunk neki a bajnokságnak, hisz Martin   38,5kg-ba Diák Olimpiai bajnok volt Áprilisban. Azóta nőt és erősödött,   most két súlycsoporttal feljebb indult! A népes mezőnyben a sorsolással   sem volt szerencséje mert az első napon a súlycsoport bajnokával   találkozott,akit pontozással vert, majd két idő előtti győzelemmel a   döntőbe verekedte magát, ahol az idei serdülő Európa Bajnoki ezüst érmes volt az ellenfele. Nagy taktikai csatát vívtak,a kellemetlen és hosszú   karú ellenféllel, ahol Martin huszáros hajrával majdnem meglepetés   okozott, de a pontozás alapján vereséget szenvedett és így a II. helyen   végzett. Martin az idei évet nagyszerűen zárta, hisz Ő még csak elsőéves a korcsoportjába és ha továbbra is ilyen szorgalmasan végzi az   edzéseket jövőre nagyobb eredményeket várhatunk tőle.
Edzői: Flórián   Béla és Kuzma Csaba



Válogatott kerettag lett Kecskeméti Martin
Londonban járt a csapat vezetője, Flórián Béla
Lásd a cikket az utazásról...

2014. május 22-24.
Serdülő korosztályok régiós válogató versenye
Budapest, Vasas pálya
Kecskeméti Martin: 2. hely
Egyedül képviselte a régiót, a Tatai ökölvívást és az egyesületünket
t nagyszerű győzelemmel került a döntőbe, ahol nagy csatában a hazai versenyző javára döntöttek. Visszavágó június 07-én



2014. április 16-19.
Ismét van Tatának ökölvívó utánpótlás Olimpiai Bajnoka, Kecskeméti Martin.

Április 16-19 között rendezték az ökölvívók utánpótlás Olimpiai tornáját Nagykanizsán, ahol óriási mezőny gyűlt össze.
Tatát Kecskeméti Martin képviselte serdülő 38.5kg-ban. A súlycsoportban túlnevezés volt 19 fő, de csak 16 indulhatott, ahova Martin is bekerült. A selejtezőkből két nagyszerű KO győzelemmel került az elődöntőbe, ahonnan pontozásos győzelemmel a döntőbe jutott.
A döntőben nagy csatában pontozással szerezte meg a bajnoki címet!

Edzőik: Flórián Béla és Kuzma Csaba
A siker várható volt, hiszen Martint már három éve készítik versenyekre a Tatai Tömegsport és Tájfutó Honvéd Sportegyesületben, ahol nagyszerű körülmények között készülhetnek.

2014. február 22-23
Oroszlány - Régiós verseny
(A régiós elnevezés egy új kezdeményezés az országos szövetság részéről, ami 2014 januártól kezdte meg működését.
Az országot több régióra osztották és feladta, hogy a régió hoz tartozó egyesületeket koordinálja, versenyeket és közös edzéseket szervezzen.
Csapatunk a nyugat dunántúli régióhoz tartozik, aminek központja Székesfehérvár.
A 2014-es versenynaptár alapján minden hónapban lesz verseny a régióhoz tartozó egyesületek városában.
Így lesz versenyünk Tatán és Tatabányán is.)
Serdülő kategória: 1. hely Kecskeméti Martin
Felnőtt kategória: 1. hely Zsilinszki Roland
2022. 08. 03.
Készítette: mkaroly / Utoljára frissítve:
Vissza a tartalomhoz